TOP MIX - MAHOR Kupa 2011, Balatonújlak

A versenypálya kezdete

Az etetés pillanatai.

Visszatekintve a korábbi évekre, a versenyeken 60-80 fõ körül mozgott a létszám, amely a verseny és a helyszín kedveltségére utal. Az idén is nemzetközi mezõny lesz, több külföldi versenyzõ is jelezte részvételi szándékát.

A versenyzõknek minden évben komoly kihívást jelent a csatorna, hiszen más versenypályákhoz képest itt sokféle módszerrel lehet eredményt elérni.

Ilyen testesebb dévérek is várhatók a versenyen.

A tavalyi versenyen a 20-40 dkg-os dévérek és kisebb kárászok adták a zsákmány legnagyobb részét.

Az ügyesebbek kárászokat és kisebb pontyokat is zsákmányoltak.

A tavalyi évben a fõ hal a dévérkeszeg, karikakeszeg és apróbb kárász volt, de beugrott egy-egy kisebb ponty is. A fogási mennyiségek a választott taktika függvényében nagyon változtak. Mindvégig kiálezett küzdelem volt, az elsõ két helyezett 2 - 2 pontot szerzett és csak a fogott súly döntött köztük, de a 3 - 4 helyezettek is csak 2 ponttal maradtak le mögöttük.

A versenynek több nõi részvevõje is volt.

A zsákmány nagyrészt a 15 - 30 dkg-os dévérekbõl állt. A kisebbik részt a 2 - 10 dkg-os karika keszegek és kárászok, apró bodorkák és snecik adták. A bónusz halak a 60-80 dkg-os kárászok és pontyok voltak.

Csak jól átgondolt és ?pörgõs" horgászattal lehetett jó eredményt produkálni.

Az egész versenyt jellemezte a pontos etetés fontossága, a precíz csali vezetés és a fogható halak sokaságából adódó változatos, gondolkodást és helyes döntést igénylõ horgászat.

 2010 évi eredmények:

1. Martin Gábor           2 pont            14160 gr

2. Faragó Róbert         2 pont              9250 gr

3. Köppel Szilárd         4 pont              9610 gr

4. Palotai Kristóf         4 pont               8480 gr

5. Bagó László            5 pont              9980 gr

Martin Gabi a verseny egyik ?favoritja", majd gyõztese.

Természetesen a verseny rangjához szabott a díjazás is.

 
Az idei évben is hasonló halakra, és hasonló fogási mennyiségekre kell számítani, hiszen úgy néz ki, hogy az ívási idõszak egybe esik a verseny idõpontjával. Ez, a fogható halakat tekintve, mindenképp a karikakeszegek és a dévérek javára billenti a mérleget.

Papp József

       TOP MIX - MAHOR Kupa 2011, Balatonújlak

A verseny helyszíne: Nyugati - övcsatorna balatonújlaki szakasza.

Ideje: 2011. április 30. szombat

Lebonyolítása: - egyéni verseny, két fordulóban
- max. 12 fõs szektorokban , 2 x 3 órás fordulókkal
- az aktuális magyar és nemzetközi versenyszabályok szerint, a fordulók idõtartamához igazított etetõ és csali limitekkel.
  (17 liter etetõanyag, 2,5 liter élõanyag, melybõl összesen 0,5 liter lehet a szúnyoglárva)

Értékelés: a két fordulóban elért összesített eredmények alapján

Díjazás: az 1-5 helyezettek, valamint fordulónként a szektor elsõ helyezettek serleg, az 1-10 helyezettek tárgyjutalomban részesülnek.

A tárgyjutalmak a befolyt nevezési díj és a hatályos jogszabályok (SZJA tv.és EHO tv.) alapján megállapított adók és járulékok figyelembevételével kerülnek megállapításra.
A legeredményesebb nõi és ifjúsági versenyzõ emlékserleget vehet át.
 
Nevezés: telefonon, e-mailban az alábbi elérhetõségeken
TOP MIX                                                     
Tel: 74/463 667 , vagy 20/562 4212              
e-mail: topmix@topmix.hu                              
 
Wonderbait Horgászbolt, Kaposvár          Halacska Horgászbolt, Budapest
Tel: 30/684 6353                                           Tel: 06-1-222-92-56
e-mail: wonderbait@topmix.hu                    e-mail: halacska@chello.hu

Nevezési határidõ: április 25.
Helyszíni nevezést csak elõzetes bejelentés után tudunk elfogadni.

Nevezési díj: Bruttó 10.000,- forint, melyet elõzetesen, rózsaszín postai utalványon az  alábbi címre kérünk megküldeni:  PJ TOP MIX kfc, 7200 Dombóvár, Ivanich u. 66.

A befizetett nevezési díjakról névre szóló készpénzes számlát állítunk ki.

Program:

I. forduló:
06 - 06.30 jelentkezés a rendezõknél
06.30 megnyitó, sorsolás
07.00 rajthelyek elfoglalása
08.55 etetés kezdete
09.00 az elsõ forduló kezdete
12.00 az elsõ forduló vége, sorsolás a második fordulóra, mérlegelés

II. forduló: 
12.30 rajthelyek elfoglalása a második fordulóra
14.25 etetés kezdete
14.30 a második forduló kezdete
17.30 a második forduló vége, mérlegelés

18.15 Eredményhirdetés

A pálya megközelíthetõ: Balatonkeresztúron a 7-es útról Marcali felé lehajtva, vagy Marcali felõl a Balaton felé utazva, Balatonújlak központjáig, ott a kék ABC-nél lekanyarodva, kelet felé haladva a csatorna fahídjáig, ahol jobbra fordulva található a versenypálya.

Versenypálya: kb. 35 m széles, teljesen egyenletes, 1.8 - 2 m vízmélységû, lassú áramlású, iszapos fenekû víz. Közvetlenül a pálya mögött mûút van, melyet a pályától szalag korlát választ el. Az út szélén lehet parkolni. A csatornában a teljes balatoni halfauna megtalálható. Az ebben az idõszakban leggyakrabban fogható hal a dévér- és karikakeszeg, 10 - 40 dkg súlyban.

Jó versenyzést kívánunk!

 

GINOP