TOP MIX-MAHOR Kupa 2008, Balatonújlak, verseny beszámoló

Az idõpont választás igen szerencsésnek bizonyult, ugyanis egész héten kellemes tavaszi, melegedõ idõ ígérkezett. Többen ezt kihasználva, már a verseny hetében lejöttek edzeni, hogy jelezzék, nem bízzák a véletlenre a dolgot. A tréningeken elért fogásokat figyelembe véve látszott, izgalmas versenynek nézünk elébe. Egyértelmûen látszott, hogy a rakós illetve, spiccbotos módszer lehet eredményes, ezért és a vízen lévõ sok nyárfa szösz miatt a match botos horgászatot szinte senki sem erõltette.

Reggel 6:30-kor Papp József megnyitó beszédével köszöntötte a horgászokat, ezután kisorsolásra kerültek az elsõ és második forduló helyei. A pálya 6 szektorra lett osztva. A jelentkezõk között több ismerõs arccal is találkozhattunk. Nevezett a versenyre többek között Nagy Attila Európa-, és Világbajnok, Ifj. Hamar Ferenc tavalyi Ifjúsági Bajnok, Ifj. Gyulai Ferenc 2-szeres Magyar Bajnok, Martin Gábor és Heimann József többszörös egyéni dobogósok, Csõregi Balázs tavalyi egyéni 2 helyezett.

 

A pálya a hídról nézve

A pálya a kezdés után

A kétórás felkészülés után 9 órakor elkezdõdött a megmérettetés. A halfogás kezdetben nehézkesen indult. Néhányan látva, hogy a keszegek még nem jelentek meg rakóson, snecizéssel próbálták meg fogásukat gyarapítani, kevés sikerrel. A felsõ E és F szektorokban mutatkoztak az elsõ keszegek. Igen látványos horgászatot mutatott be Németh Dániel és Kovács Krisztián, aki tavaly éppen, hogy lecsúszott a dobogó legfelsõ fokáról.

 

 

Kovács Krisztián szákolás közben

Krisztián egybõl két gyönyörû kárászt terelt szákba, feladva ezzel a leckét a többieknek. A két horgász felváltva fogta a szebbnél szebb dévéreket.

 

 

Németh Dániel egyik dévér keszegével, ami hozzásegítette a szektor gyõzelemhez.

A mérleg nyelve végül Németh Dániel oldalára billent és 9360 gr-os fogással nyerte az F szektort. Az E szektorból Menyhárt István szlovák bajnok emelkedett ki. Többségében dévéreket zsákmányolva nyerte szektorát 10960 grammal, ami egyben a forduló legnagyobb fogása is volt. A D szektorban valahogy a halak nem voltak a kapókedvüknél. Az itt horgászó Schmidt Attila céltudatos horgászatával érte el a legjobb eredményt.

 

 

Schmidt Attila büszkén mutatja zsákmányát

A legkevésbé halas részek a B és C szektorok voltak. Itt minden egyes halért meg kellett küzdeni. Felértékelõdött a gumizás és a horog jelentõsége ugyanis minden egyes elvesztett hal súlyos hibának számított. Olyan szorosak voltak a mérlegelt súlyok, hogy egy-egy keszeggel már helyezéseket lehetett elõrelépni. A C szektort végül Heimann József 5350 grammal, míg a B szektort Horváth Tibor 6290 grammal nyerte. Az A szektorban a szélsõ 3-4 horgász volt az, aki látványosan húzta a halat. Papp József horgászatát volt érdemes figyelni, akinek már-már unalmasnak tûnõ dévérezése majdnem sikert hozott. Õ viszonylag hosszú idõközönként akasztott halat, de azok mind darabos dévérek és kárászok voltak. Csak a legszélsõ helyrõl horgászó Mikics Balázsnak a szélsõ helyrõl sikerült nagyobb fogást elérnie nála, így Papp Józsefnek be kellett érnie egy 2. helyezéssel.

 

 

Gyulai Ferenc: ? Melyiket válasszam?"

 

Szántó Laci gumiját is dévér húzza.

 

Imre Gabi vár hosszú, méla lesben. Ez a horgászat nem igazán tartozik a kedvencei közé.

 

 

Martin Gabi a snecizést is bevetette.

 

 

Komáromi Levente a szélérõl nem tudott egyest horgászni, pedig rutinos versenyzõ.

 

 

Bóna László is küzd a dévérekkel. Kis híján szektor egyest horgászott az elsõ fordulóban.

 

Horváth Tibor útban a gyõzelem felé.

A forduló végén Schmidt Attilát kérdeztem, hogy mondja el, milyennek látta délelõtti horgászatát:

Schmidt Attila: ?Az elején nehezen indult be a hal. Az elsõ 30 percben 3-4 halam volt, de körülbelül ugyanennyi sajnos el is ment. Másfél órán keresztül fele-fele arányban leakadtak a halaim. A zsákmányom nagy része dévér volt, de egy-egy nagyobb karika keszeget és kárászt is sikerült horogra csalni.

Az elején alapnak bedobtam az etetõanyagomat és onnantól fogva csak földes szúnyogot kupakoltam, 6-8 perces idõközönként. Ennek üteme a fogástól függött, amikor fogtam akkor sûrûbben, amikor kevésbé akkor ritkábban. A verseny alatt úgy ítéltem meg, a kupakkal történõ etetés az jobb. Próbáltam dobni is de az nem volt eredményes, úgyhogy inkább a kupakolásnál maradtam.

Úszóim mérete vegyes volt, 0,75 - 2,5 grammig terjedtek. Mindegyikkel fogtam halat, de nem volt olyan pecám, szerelékem, amivel végig egyenletesen tudtam volna húzni a halat. Váltogattam a topset-eket, innen is fogtam egy dévért, onnan is fogtam egy dévért. Tulajdonképpen vegyesen fogtam fenékrõl és vízközt is. Az utolsó fél órában viszont beállt úgy a hal, hogy fogtam kb. 10-12 db dévért. Ekkor már folyamatosan jöttek a kapások, beraktam és fél-egy percen belül már el is húzta az úszót. Érdekes, hogy a végén a halaim már nem pattogtak le, valószínûleg már intenzívebben táplálkoztak.

A csali vegyes volt: csonti, pinki, szúnyog, giliszta. Mindennel fogtam, de nem találtam olyat, amit folyamatosan megevett volna a hal. Amikor voltak szünetek megpróbáltam megnézni a túloldalt matchbottal, de annyiran szöszös volt elõttem a víz, hogy 8-10 dobásból egyszer ment le a fenékre a horog. Ekkor fogtam egy 15-20 dkg süllõt, ezután félre is raktam a matchbotot. Késõbb mire kitisztult a víz fel lehetett volna még venni a gyûrûsbotot, de addigra már egyre szaporábban jött rakósboton a hal és nem akartam kockáztatni."

 

 

Schmidt Attila elsõ fordulós halaival

 

 

A zsákmány vegyes, még compó is akadt a horgára.

 

A délutáni forduló sok izgalmat tartogatott még. Sokan latolgatták, hogy kik azok, akik tudják hozni az elsõ fordulóban elért jobb eredményüket. Vajon sikerül-e többeknek ismét jó helyezést elérni? Fél 3-kor elhangzott a második dudaszó, ezzel kezdetét vette a 2. összemérettetés.

Az A szektor közepén helyett foglaló Papp József rendkívül pontos, precíz, céltudatos, nyugodt horgászatával és nem utolsó sorban 8320 gr fogásával elkönyvelhette az egyest.

 

 

Papp József egyik halával, egy 60 dekás kárásszal.

 

 

Ifj. Hamar Ferenc a snecikkel kûzd

 

A legjobb ifi volt a versenyen Bagó László, aki bizonyára sokat látta horgászni Walter Tamást, mert még el sem kezdõdött a verseny, már azt kérdezte a mögötte ülõ segítõjétõl: ?Mennyi van még hátra?"

 

 

Palotai Kristóf is bízott a jó szereplésben

 

A B szektorban már kevésbé voltak ilyen szép eredmények, itt Konczos Herbert örülhetett a legjobban 4050 grammos, szektor elsõ helyet jelentõ fogásának. A leghaltalanabb szektornak ismét a C bizonyult. Férfiakat megszégyenítõ horgászattal nõi versenyzõ lett a szektor gyõztes, az ifi korú Kovács Hajnalka személyében. Fogása 3470 gr-t nyomott a mérlegen. Érdemes volt figyelni a D-ben helyett foglaló Heimann Józsefet. Neki elsõ fordulós elsõ helyét sikerült ismét hoznia így õ már várományos volt a dobogóra. Fõleg karika keszegekbõl álló 4310 grammos fogása nem mondható soknak, de már biztosra lehetett venni, hogy az elsõ három helyezett között lesz. Az E szektorban Németh Dániel is megmutatta, hogy tud õ is egy nap alatt két egyest csinálni. Fogása 4050 gr volt, amelyet kisebb-nagyobb dévérek és karika keszegek tettek ki. Most már két horgász volt, aki összesítve 2 ponttal rendelkezett. Felvetõdött a kérdés: Vajon az utolsó F szektorban horgászó kaposvári Horváth Tibor meg tudja-e ismételni elsõ fordulós eredményét? Tibor kétséget nem hagyva, a második fordulóban fogott legtöbb hallal megmutatta, hogy õt ma senki sem gyõzheti le és magabiztosan nyerte a szektorát 9180 grammal.

 

 

Papp József második fordulós zsákmányával

Azt már mindenki tudta, hogy 3 db kétpontos horgász van, akik közül a gyõztes kikerül. Most már csak az összesített fogás dönthette el, ki áll fel a dobogó legmagasabb fokára. Az összesítés alapján hármuk közül végül is Horváth Tibor zsákmányolta a legtöbb halat, így õ nyerte meg a díszes kupát és a gyõztesnek felajánlott rakós botot. A második helyen végzett nem sokkal lemaradva Németh Dániel, míg a dobogó harmadik fokára Heimann József álhatott fel.

 

 

A TOP MIX Kupa serlegei.....

 

 

...és díjai

 

 

Heimann József veszi át harmadik helyért járó serlegét és rakósbotját.

Mind a két forduló szektor egyesei serleget vehettek át, míg az összesítésben az elsõ 5 helyezett hatalmas kupákban részesült. A díszes díjak mellé az elsõ három helyezett egy-egy rakós botot is kapott, míg a 4-11 helyezett horgászok egy-egy speciálisan erre a versenyre készített Team Top Mix match botot vehettek át. Külön díjban részesült a legjobb nõi és ifi horgász is. Ezekben a kategóriákban Kovács Hajnalka és Bagó László diadalmaskodott, akik egy-egy szép serleget és Team Top Mix match botot kaptak.

A MAHOR által a legtöbb halat fogó versenyzõnek felajánlott nívós serleget a MAHOR képviseletében Hajdú Lívia adta át a legtöbb halat fogó versenyzõnek, Horváth Tibornak, 15670 gr fogásáért.

 

 

A verseny gyõztesei, középen Horváth Tibor.

A verseny végén az egyéni gyõztest, Horváth Tibort kérdeztem, milyennek látta a versenyt illetve miben látta sikerének kulcsát:

 

 

Horváth Tibor a verseny abszolút gyõztese.

Horváth Tibor: ? Az elsõ forduló elég nehéz volt, bent ültem a sûrûjében. A múlthéten ezen a pályán volt a megyebajnokságunk, ennek a versenynek a tapasztalatát próbáltam átvinni erre a fordulóra és úgy néz ki, ez maradéktalanul sikerült is. Én a dévér horgászatára alapoztam a módszeremet, ami be is jött. Halaimat rakós bottal fogtam, a spiccbot nekem nem mûködött. Alapvetõen érintõ horgászatot alkalmaztam. Áramlott a víz, emiatt hol visszatartottam a szereléket, hol elengedtem, tipikus csatornai dévér horgászatot alkalmaztam. 1 grammos úszó elegendõ volt, hogy ezt a módszert megfelelõen tudjam véghezvinni, de volt szerelve 3 grammos is, ha véletlenül annyira feltámadt volna a szél. Nagyon kevés etetõanyagot használtam, kifejezett dévéres jellegût, de meglátásom szerint a földes szúnyog volt itt a lényeg. Eltalálni azt a földet, amit nem visz el a víz, de mégis megfelelõen ködös, de nem annyira, hogy a sneci beleugorjon.

A második fordulóban ugyanazt csináltam, mint az elsõben. Nagy dévéreket fogtam, ennek köszönhettem sikeremet. Próbáltam a csontit lõni de nem mûködött, a szúnyogos föld kellett neki. Folyamatosan dobni kellett a földes szúnyogot. Röviden ennyi, én ebben láttam a sikeremet."

Megkértem Papp Józsefet is, a TOP MIX tulajdonosát, a verseny szervezõjét és résztvevõjét is, hogy értékelje a versenyt.

Papp József: ?A pályán sokféle módszerrel lehet halat fogni, de most a legeredményesebb a rakósbotos horgászat volt. A pályán jelenlévõ halak közül a dévérek megfogásával lehetett jó eredményt elérni. A pályán a dévér mindenhol jelen van, de az eredményes horgászatának sok összetevõje van, a precíz mélységméréstõl a csalizáson keresztül a csali vezetéséig. Sokan panaszkodtak, hogy sok haluk elment. Nagyon fontos a bot gumizása is. Az etetõanyagnak is van jelentõsége. Nem kell belõle sok, de annak jó minõségûnek és erre a pályára alkalmasnak kell lennie. Fontosnak tartom az etetõ csalogató hatását az elsõ percekben, hiszen ez dönti el, hogy a hal odaáll elénk, vagy sem, hiszen attól kezdve szinte mindenki földes szúnyogot használ és a hal már nem megy el utána, hacsak valamit el nem rontunk. Biztosan tudom, hogy ez elsõ tízbõl Németh Dani, én, Menyhárt István, Martin Gábor, Kovács Krisztián, Györkõ Attila és Schmidt Attila az Xrasy Dévér etetõt használta.

A földnek nagyon komoly jelentõsége van, ahogy Horváth Tibor is említette.

A ráetetést az elsõ fordulóban dobtam, a másodikban azonban kupakoltam, mert így tudtam a halat helyben tartani.

Kizárólag a nagyobb testû dévérek horgászatára koncentráltam. 2-3 gr-os TIBY típusú, üvegszál antennás úszót használtam, ezzel tudtam halaimat megfogni. Az elsõ fordulóban két hibát is elkövettem. Az egyik a gumizás volt, ami miatt legalább 15 dévérem elment, a másik a csali vezetés, ami miatt voltak kapás szüneteim. A második fordulóban már minden tökéletesen mûködött.

A pálya nagyon egyenletes, de rendkívül összetett tudást, gyakorlatot, precizitást és helyzetfelismerést igényel. Véleményem szerint elsõ sorban dévérrel lehetett jó eredményt elérni. Aki meg tudta tartani maga elõtt a karika keszeget, az tudott belõle fáradtságos munkával megfelelõ mennyiséget elérni. A sneci menekülésnek jó volt, de eredményt elérni nem. A túloldali match botos horgászat a sok nyárfa szösz miatt nem volt megvalósítható.

Összességében egy magas színvonalú, halban megfelelõen gazdag verseny volt.

Egyetlen keserû dolog volt. A versenyre 85 nevezést fogadtunk el, ezért sokak jelentkezését vissza kellett utasítanunk. Voltak, akik különbözõ okok miatt nevezésüket lemondták és errõl értesítettek bennünket, helyükre másokat tettünk be, ez nem okozott gondot. Voltak azonban, akik nevezésük ellenére nem jöttek el, azt nem mondták idõben le és ezzel a magatartásukkal másokat fosztottak meg a versenyen való indulástól. Na ez az, amit mélyen, a versenyzõkkel együtt elítéltünk."

 

Köszönjük a kiváló munkát a fõrendezõknek, Kozári Miklósnak és Bank Józsefnek, továbbá a rendezõknek, akik ezt a versenyt is kiválóan lebonyolították.

 

 

Ezúton is gratulálunk minden egyes versenyzõnek, akik részt vettek ezen a nem könnyû versenyen!

A versenyrõl további képek a GALÉRIA -ban láthatók. 

 

 

Kenyeres László

Papp József

GINOP