TOP MIX Kupa 2007, Balatonújlak

Az idei évben immár 6. alkalommal került megrendezésre a TOP MIX Kupa horgászverseny. A verseny helyszíne ebben az évben is a Nyugati - Övcsatorna (Balatonmáriai-árok) Balatonújlak melletti szakasza volt. A szép környezetben lévõ, halban gazdag csatorna egyenletes feltételeket, meglehetõsen sok halat és jó, kényelmes körülményeket biztosított a  versenyzõk részére.
Az idei verseny is nagy érdeklõdésre tartott számot, pedig ugyan ebben az idõpontban rendeztek két további jelentõs versenyt is az országban. A reggeli regisztrációnál 61 versenyzõ regisztráltatta magát.

A versenyzõknek ismét komoly kihívást jelentett a csatorna, hiszen a kevés csapadék miatt nem folyt a víz a Balaton felé, így csak kevés hal jött fel ívni. A csatorna halállományát kellett megfogni.

 A verseny elõtti napon már sokan tréningeztek a pályán. A fõ hal a dévérkeszeg és karika keszeg mellett a kárász volt. Nagyon változtak a mennyiségek, volt aki csak néhány kilóig jutott el, volt azonban aki akár tíz kiló feletti mennyiséget is tudott zsákmányolni.

Az azonban egyértelmûnek látszott, hogy szinte csak rakósbottal lehet eredményt elérni.

A szombati forduló borongós, csepergõs idõvel kezdõdött. A sorsolás után mindenki elfoglalta helyét a korlátra felfestett rajtszámok mögött és elkezdõdött a felkészülés.

 

 

 

 

A bepakolás pillanatai.

 

 

 

 

 

Volt aki rakósra készült, volt aki spiccbotra és volt, aki mindkettõre, sõt volt aki még match botjait is készenlétbe helyezte, számítva arra, hogy a hal esetleg átugrik a túloldalra.

A verseny kezdete elõtt öt perccel megadták a jelt az etetésre. Hatalmas etetõanyag áradat zúdult a vízbe, ezzel egyáltalán nem fokozva a halak kapó kedvét.

 

 

 

 

 

Gyúrás, célzás, dobás

 

 

 

 

 

 

 

 

Azonban volt, aki etetõcsészével rakta be az alapetetést is.

 

 

 

 

 

Volt aki a sneciben látta a biztos jövõt, így Hamar Peti is, aki az elsõ fordulóban az ?A" szektorban ért el 2. helyet 4290 gr snecijével.

 

 

 

 

Hamar Peti a snecit "húzza".

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Palotai Kristóf az ?E" szektorban gyûjtögette szorgalmasan halait,

 

 

 

 

 

 

 

 

 

azonban ez is kevésnek bizonyult, mert a szektorban Imre Gábor szélsõ helyrõl horgászott egy toronymagas egyest, 9590 gr halával.

 

 

 

 

Imre Gabi a rakóshoz "tapadva".

 

 

 

 

 

Másoknál is akadtak szebb halak, mint például a képen látható termetes kárász is.

 

 

 

 

A vidám mosoly a kárásznak szól.

 

 

 

 

 

 

A forduló gyors és szakszerû mérlegelése után volt aki pihenõre vonult, volt aki szereléseit rendezgette, készülve a holnapi, második fordulóra.

Az elsõ forduló szektor gyõztesei:

?A" szektor:   Török Pál               5360 gr

?B" szektor:    Kovács Krisztián     2050 gr

?C" szektor:    Csõregi Balázs       2640 gr

?D" szektor:    Benkõ Tamás        3940 gr

?E" szektor:     Imre Gábor           9590 gr

A vasárnapi forduló sorsolásánál a versenyzõk izgatottan húzták rajthelyeiket, hiszen senki sem szeretett volna szélsõ szektorba húzni, látva az elõzõ nap szektor szélsõinek elsõ helyeit.

 

 

 

 

 

Szántó Lajos bûvöli a rajtszámokat

 

 

 

 

Az elõzõ napi borongós idõt kellemes napsütés váltotta fel. A sorsolás után mindenki elfoglalta rajthelyét és a felkészülési idõ letelte után elkezdõdött az etetés.

 

 

 

 

Az elsõ forduló tapasztalatai után mindenki érezte a pontos etetés fontosságát, ezért nagyon óvatosan, precízen dobták be etetõanyagaikat.

 

 

 

 

 

 

 

 

Repül a gombóc.......

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...pontosan a bot hegyéhez.....

 

 

 

 

 

 

 

....és szép felhõt csinál.

 

 

 

 

 

10.00 órakor elkezdõdött a második forduló.

Egyértelmûen a rakósbotoké volt a fõszerep, hiszen a pontos, precíz horgászatot, csalivezetést csak ezzel lehet megoldani.

 

 

 

 

Bodnár Peti halra hangolva.

 

 

 

 

 

A képen Horváth Tibor szákol egy szebb dévért, azonban társaival együtt ez a hal is kevés volt a sikerhez.

 

 

 

 

"Még legalább 15 ilyet"

 

 

 

 

 

Mérlegelés után a második forduló szektorgyõztesei:

?A" szektor:   Gábor András                                    5100 gr

?B" szektor:   Kovács Krisztián és Fülöp József         6160 gr

?C" szektor:   Geröly Tibor                                     5780 gr

?D" szektor:   Török Pál                                         9020 gr

?D" szektor:   Tóth Norbert                                    10590 gr

 

Teljesen meglepõ módon egyik szélsõ helyrõl sem sikerült egyest horgászni a második fordulóban. A pálya sokkal több halat adott, mint az elsõ fordulóban / közel, átlag egy kilóval / és egyenletesebben adta azt. Nagyon fontos volt ?ráérezni" a pályára.

A zsákmány nagyrészt a 15 - 30 dkg-os dévérekbõl állt. A kiebbik részt a 10 - 15 dkg-os kárászok, a 2 - 10 dkg-os karika keszegek, apró bodorkák és snecik adták.

Az egész versenyt jellemezte a pontos etetés fontossága, a precíz csalivezetés és a fogható halak sokaságából adódó változatos, gondolkodást és helyes döntést igénylõ horgászat.

A versenyt most is az eredmények ismertetésével és a díjak átadásával zártuk.

Az elsõ három helyezett hatalmas kupát vihetett haza és a szektor egyest horgászók is értékes kupákat kaptak.

 

 

 

 

Kupa teríték

 

 

 

 

 

A kupák mellett az elsõ két helyezett egy-egy 13 m-es rakósbotot, a harmadik helyezett egy STRADIVARI Match botot kapott. További hét versenyzõ vehetett át egy-egy, direkt erre a versenyre, a verseny nevének és helyszínének feltüntetésével készített  TEAM TOP MIX Match botot, mely már a TOP MIX 2008 évi kollekciójának lesz egy igen becses darabja.

 

 

 

Kovács Krisztián veszi át a második helyezettnek járó kupát és rakósbotot.

 

 

 

 

 

 

 

Török Pál, a TOP MIX csapat tagja, aki a versenyen ?nem tudott rontani" és két elsõ helyet horgászva megnyerte azt.

 

 

 

 

 

 

 

A verseny elsõ három helyezettje.

 

 

 

 

 

 

Eredmények:

1. Török Pál                  2 pont           14380 gr

2. Kovács Krisztián      2,5 pont             8210 gr

3. Csõregi Balázs          3 pont              5020 gr

4. Imre Gábor               4 pont            11750 gr

5. Várszegi Gábor          4 pont              9620 gr

6. Gábor András            4 pont              9050 gr

7. Fülöp József              4,5 pont           7890 gr

8. Hamar Péter              5 pont              7100 gr

9. Komáromi Levente     6 pont            11210 gr

10. Horváth Tibor           6 pont             7370 gr

A verseny éles küzdelmet hozott, hiszen a dobogóra csak 2 - 3 ponttal lehetett felállni.

Megkértem Török Palit, a verseny gyõztesét, hogy mondjon magáról néhány szót és mondja el taktikáját és eredményességének titkát:

?Török Pál vagyok a Top Mix verseny csapatának egyik alapító tagja. Dupla öröm számomra, hogy sikerült megnyerjem a Top Mix kupát, egyrészrõl azért, mert versenyzõként célom a minél jobb teljesítmény, másrészrõl pedig azért mert ?házon"belül maradt a kupa!
A horgászatomat leegyszerûsítettem, hogy minél gyorsabb legyek. Az elsõ fordulóban könnyû dolgom volt, hiszen az egyik szélsõ helyet húztam. Rakós botos horgászatra készültem, kevés etetõanyaggal de annál több élõ anyaggal. Apró szúnyoggal etettem, ami 6 kg Top Mix löszös agyagba volt belekeverve. Több halra számítottam, de az ütemes ráetetésnek köszönhetõen így is folyamatosan fogtam a halat. Az elsõ két órában kisebbeket, de az utolsó órában megjöttek a jobb dévérek is. Ezek a szép dévérek hozták meg az elsõ helyet a szektorban, több mint 5 kg-al!

Vasárnap a másodok fordulóban már nehezebb dolgom volt, mert középtájra a 41-es helyre húztam. Ezen a napon már bonyolultabbnak tûnt a helyzet. A snecizõ bottól kezdve a gyûrûs botig mindenre készültem. A taktika most is a dévér megfogása volt, de ?egérútnak" ott volt a sneci és a kárász. Erre nem került sor mert az elsõ óra végén megjelentek a dévérek és a verseny végéig ott is maradtak az etetésen. A topszetteket a 0.5 gr-os úszótól a 2 gr-os-ig szereltem, 16-os és 18-as horgokat használtam. A sikert egyértelmûen a pontos és ütemes ráetetésben látom, 10 percenként 2-3 földes szúnyogot dobtam és a horgon is mind két nap a szúnyoglárva volt a domináns.
Az utolsó óra volt a legélvezetesebb, ahogy az úszó beállt már vitte is a dévér és ezzel nem csak Én voltam így! A 42-esen mellettem horgászó Várszegi Gabi is iszonyú ütemben fogta a halat! Kettõnk közül valaki mindig halat húzott és a mögöttünk ülõk szerint nagyon látványos és élvezetes volt nézni is!
Ez a nap több mint 9 kg halat hozott és vele a gyõzelmet is!

Köszönet illeti Kozári Mikiéket  a rendezésért és Papp Józsefet a színvonalas díjakért.
Mindenkinek jó horgászatot kívánok! Találkozunk a következõ Top Mix Kupán."

A magam részérõl is köszönetet mondok a résztvevõknek, akik igen színvonalas versenyt vívtak, ezzel megtisztelve engem és a TOP MIX márkát és jelenlétükkel emelték a verseny színvonalát.

Köszönetet mondok a szervezõknek, élükön Kozári Miklóssal, akiknek nagy szerepük volt a verseny probléma mentes és színvonalas lebonyolításában, a balatonújlaki HE-nek, akik lehetõvé tették a verseny lebonyolítását és a BHG RT-nek aki ezt engedélyezte.

Papp József

 

Eredménylista letölthetõ megnézhetõ és letölthetõ a TEAM RENDEZVÉNYEK rovatból a verseny kiírásánál.

GINOP