TOP MIX Finomszerelékes Pontyfogó Bajnokság 2011, versenybeszámoló

A versenyrõl sok mindent lehetne írni, de sokkal jobban szemléltetik az eseményeket a képek, így én is inkább a képekre hagyatkozva készítettem el beszámolómat.

A verseny kétfordulós, fordulónként 8 órás idõtartamú. Sorsolás csak az elsõ nap történt, a második napi fordulóra a szektor elsõ ült az utolsó helyére és fordítva. Ez még érdekesebbé tette a versenyt.

A reggeli regisztrációnál 31 versenyzõ jelentkezett.

Szeptember végén feszített víztükör és késõ nyári idõ fogadta a versenyzõket.

Két helyre kellett alapozni, mert az elsõ nap még a matchbot is komoly szerephez jutott.

Azonban számítani lehetett, hogy a forduló második felére már kijön a hal rakós távolságra is, így oda is célszerû volt alapozni.

A verseny kezdetét követõen azonnal megindult a halfogás. A nagyobb, öt kilón felüli halakat azonnal mértük, majd visszatettük a vízbe.

Elõször a matchboté volt a fõszerep. Horváth Tibor fáraszt.

Vecsera Rajmund is pontyot szákol.

Imre Gábor sem tétlenkedett.

Ismét egy kapitális ponty.

A pálya hátsó felén gyorsan kitaláltak a halak rakós távolságra.

Az amurok is nagy érdeklõdést mutattak a csalik iránt. Az összes zsákmány legalább 30%-a amur volt.

Bóna László (a verseny gyõztese) is komoly hallal küzd.

Vörös Tibor gumiját is amur nyújtogatja, de mellette Bogárdi Tamás is fáraszt.

Íme a tettes!

Top szet leamortizálva! Szerencsére ilyen csak ritkán fordult elõ. Túl nagy volt a hal, vagy nem figyelt eléggé a bot kezelõje.

A rakósbot csak a pálya hátsó szakaszán ?mûködött". A pálya elején, ahol én is horgásztam, elsõsorban a match bot volt eredményes, a rakós csak néha hozott eredményt, mint például most.

Lajos Róbert öt fölötti tükröse.

Az erõsebb és ügyesebb gyõz! Bóna László amurja a merítõben, útban a mérleghez.

Újra egy szép amur. Több, mint 7 kiló.

Bizonyíték, hogy milyen színes a tó halállománya.

Az elsõ fordulót összesítettben Bóna László nyerte 64 kg hallal, de többen fogtak 40 kiló fölötti mennyiséget.

A pálya kétfele szakadt, míg az elsõ felében gyakorlatilag csak match bottal lehetett halat fogni, addig a hátsó, sekélyebb részen a rakósbot mûködött. A nyerõ csali elsõsorban csontkukac és csemege kukorica volt.

Az õzbõl készült est-ebéd fogyasztása közben tapasztalatot cseréltünk és gondolatban már a másnapi fordulóra készültünk.

Másnap reggel nem tartottunk sorsolást, hanem a kiírás szerint az elsõ nap 1. helyezettje az utolsó helyen végzett versenyzõvel cserélt helyet és így tovább, ezért csak a helyeket pontosítottuk egy névsorolvasás keretében.
A reggel a szeptember végének megfelelõen kissé párás volt, de a derült ég bizalommal töltött el bennünket, hogy a felkelõ nap erõsödõ sugarai hamarosan felszívják a párát.

A reggeli ködös, párás idõt gyönyörû napsütés követte.

Mike József készül a második fordulóra.

Alapozni most is célszerû volt matchbotra és ...

... rakósbotra is, bár a rakósnak már nagyobb esélyt adtunk, hiszen az elõzõ napi etetésre valószínõ kiállt a hal.

Igazából így is volt, a matchbot nem kapott szerepet a második fordulóban. Mindjárt az elsõ betolás halat eredményezett.

Bakó Gyulánál is mûködött a rakósbot.

Sági Béla szép tükröse.

Mikics Balázs magas pontszámot érõ tornamozdulatai.

Bogárdi Tamás amurja is magáért beszél.

Gyulánszki Niki öröme. Õ volt a verseny egyetlen nõi résztvevõje.

Ismét egy nem akármilyen tükrös.

A színes halak most sem hagyták cserben Vörös Tibort.

Horváth Tibor tükröse ugyan nem segítette elejtõjét a dobogóra, de fárasztása mindenképpen nagy élményt nyújtott.

Harcsa is esett, de a kiírás szerint nem számított az értékelésbe.

A versenyen sok nagytestû ponty is horogra került, melyek megfogása szép látványosságot nyújtott a versenyre kilátogató nézõknek.

Vörös Tibor fáraszt, majd ...

... bemutatja zsákmányát. A nézõk tapssal jutalmazták produkcióját.

A forduló végén szinte senki sem tudta egyedül mérlegeléshez vinni zsákmányát.

Igazi, örömteli mosoly Niki arcán.

Bakó Gyula közel ötven kilónyi halát cipeli a mérleghez.

Varga Ákos is csak segítséggel tudja kivinni halát.

A forduló utáni gombás vaddisznópörköltbõl ennyi maradt!

A verseny trófeái.

Papp Zoltán a verseny fõrendezõje kihirdeti a végeredményt, én pedig átadom a díjakat.

Bóna László két egyessel nyerte a 2011 évi TOP MIX Finomszerelékes Pontyfogó Bajnokságot.

A verseny elsõ öt helyezettje. Balról - jobbra: Vörös Tibor, Lajos Róbert, Bóna László, Varga Ákos, Sági Béla. Gratulálunk!

A második forduló a várakozásoknak megfelelõen, sokkal több halat hozott, mint az elsõ. Itt már a rakósbotoké volt a fõszerep. Egy -egy fárasztásnál igazi zsonglõrmutatványokban gyönyörködhetett a nagyszámú nézõközönség. Ez a forduló a rakósbot ünnepe volt. Aki látta, meggyõzõdhetett, mire képes egy ilyen bot a hozzáértõ kezekben.

Mindenképpen technikás és emberpróbáló verseny volt, hiszen több, mint 100 kiló hal kellett ahhoz, hogy valaki az öt közé jusson.

A verseny folytatása az idei évben is változatlan helyszínen és várhatóan szeptember közepén kerül lebonyolításra, ahova várjuk a finomszerelékes pontyhorgászokat, hogy tudásuk legjavát adva tovább emeljék a verseny színvonalát.

Papp József

 

GINOP