IV. TOP MIX Finomszerelékes Pontyfogó Kupa 2

 

A verseny új helyszíne a közelben lévő 40 hektáros Kisgyaláni horgásztó lett. Új és sokkal nagyobb kihívást jelentett ez a résztvevőknek, hiszen a halsűrűség itt lényegesen kisebb volt és a halak mérete sem érte el a korábban megszokottat. Ezért a verseny megkezdése előtt változtattunk a korábbi szabályon és az értékelésbe a kárászt is beszámítottuk.
A sorsolás megkezdése előtt új termékünkkel a „TOP MIX Horgász pálinkával” kínáltuk meg a résztvevőket.
A rajthelyek elfoglalása után, az előkészületeket és az alapozó etetést követően megkezdődött a verseny első napi fordulója.
A víz gyakorlatilag mindenki számára ismeretlen volt, így nyitott kérdés maradt, hogy match, vagy rakós lesz a befutó. Az elején mindenki match bottal kezdett, majd a közeli etetés „beérése” után, helyenként működni kezdett a rakós bot is.
 
Imre Gábor pontyot szákol
 
Gyulai Feri kapásra várva
 
A „tetthely”.
 
Szakál Józsi egyik pontya
 
Sági Béla, aki 10 liter csontit lőtt be fordulónként
 
Gyulai Feri kárásszal bajlódik
 
A verseny közben gyakran kellett változtatni a módszeren, eresztéken, horogméreten és gyakorlatilag mindenen, ahhoz, hogy a halakat kapásra bírjuk. A fogások java része pontyból állt, de helyenként beugrott egy-egy amur is és a második fordulóban már a kárászok mennyisége is megnőtt.
 
Kovács Zoli is felkészült minden eshetőségre.
 
Horváth Tibi is folyamatosan változtatott.
 
A második napon a második fordulóra nem sorsoltunk, az előző napi abszolút első ült az abszolút utolsó helyére és így tovább. A rajthelyek reggeli kihirdetése után megkezdődött a második forduló.
Az első napi etetésnek köszönhetően a pályán több hal mutatkozott. Szinte a kezdést követően azonnal megkezdődött a halfogás. Kárászok és pontyok vegyesen alkották a zsákmányt.
 
Bakó Gyula zsákmánya.
 
Gyulai Feri 10 kiló körüli fogása kevésnek bizonyult a jó szerepléshez.
 
Az én 13 kiló fölötti fogásom java része kárászból állt.
 
Ulrich Gyuri második fordulós fogása.
 
Majláth Laci nem volt túlzottan eredményes
 
A verseny lefújását követő mérlegelés után összesítettük a két forduló eredményeit, mely szerint a verseny első öt helyezettje:
 
1. Horváth Tibor                      2 hsz               48610 gr (26470 + 22140)
2. Sági Béla                             4 hsz               31770gr (15350 + 16420)
3. Karsai András                    6 hsz               23860gr (8270 + 15590)
4. Kovács Zoltán                    6 hsz               23790gr (13440 + 10350)
5. Nevelős Béla                      7 hsz               30400gr (7770 + 22630)
 
A verseny díjai
 
A verseny díjazottjai
 
Összefoglalva: Jó, baráti hangulatú, technikás verseny volt. Új, mindenki számára ismeretlen, nagy víz, mely komoly kihívást is jelentett. A feladatot ki jobban, ki kevésbé jól, de mindenki meg tudta oldani, mindenki fogott halat. A verseny győztese Horváth Tibor a TOP MIX WINNER Color Carp etetőjét használta, némi Like by Gyulai aromával tuningolva. A második helyezett Sági Béla viszont gyakorlatilag csak csontival etetett, a két fordulóban közel 20 liter csontit használt el javarészt ragasztott formában. Horváth Tibor a halai nagy részét rakóssal, míg Sági Béla match boton fogta.
Ez is mutatja, hogy igazi recept erre a vízre nem volt, elsősorban a versenyzőn múlott az eredményesség.
 
A versenyről készült teljes képanyag a TOP MIX Facebook oldalán tekinthető meg.
Team TOP MIX

 

GINOP