Amerikából jöttünk II.

Mivel a bajnokságra érkezõ többi horgász nagy ívben elkerült minket, és a pálya más részein edzett, és mivel amerikai segítõnk, Mark Green (aki a hétvégi versenyen szintén érdekelt volt!) mindig azt bizonygatta, hogy nagyon jó mindaz, amit csinálunk, teljes egészében magunkra voltunk utalva. Kétfõs mini csapatunk azonban nagyon hatékonyan és jól haladt a végsõ megoldáshoz vezetõ úton.

 

 

 

Csupán egymásra számíthattunk az edzések tapasztalatainak összegzése és a végsõ taktika meghatározása során

Elsõként azt kellett kitalálnunk, hogy a rendelkezésünkre álló csalogatóanyagok közül melyekkel érdemes próbálkozni. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy az erre az alkalomra kevert TOP MIX U.S. Open Championship nevû etetõanyag tetszik a halaknak, és rikító vanília-sárga színe ellenére a tiszta vízben is szívesen fogyasztják.

Az etetõanyaghoz 2 doboz kukoricát (1 sárgát és 1 fehéret), valamint 2 kiló kavicsot kevertünk. Az óvatos és félénk halakra való tekintettel, valamint a tiszta víz miatt már az alapozó etetést is kizárólag etetõcsészével végeztük! De mint késõbb kiderült, nem csak mi, hanem a mezõny minden tagja! Akár egyetlen vízbecsobbanó gombóc is végzetes hibának minõsült. Természetesen a ráetetés is etetõcsészével történt. Az edzések és a versenynapok során is alkalmanként mindössze 3-4 kiló etetõanyagra volt csak szükség.

  

 

 

 

A nyerõ keverék TOP MIX U.S. Open Championship lett!

 

 

 

 

Az óvatos és félénk halakra való tekintettel, valamint a tiszta víz miatt, az etetés kizárólag etetõcsészével történt!

Ugyanilyen határozottan meg lehetett azt is állapítani, hogy a földek, legyenek azok bármilyen színûek és fajtájúak, nincsenek jó hatással a halakra, teljesen mindegy, hogy mit kevertünk bele.

A helyiek istenítették a gilisztát, amelyet bármilyen formában próbáltunk felkínálni, teljesen mindegy, hogy etetõanyagba vagy földbe keverve juttattuk be, halat nem hozott. Sõt, 1 hét alatt még horogra tûzve sem tudtunk vele semmit sem fogni. Így a hét vége felé teljesen kihagytuk a számításból, és élõ anyagként csakis a csontkukacot használtuk, ebbõl viszont a megengedett maximális 2 litert.

 

 

 

Õ volt a kedvenc halunk! Neve: redhorse bighead sucker

 

 

 

 

Az alsó szájállású halaknak nagyon erõs és vaskos volt az ajkuk

A csalogatóanyagok mellett a megfelelõ szerelékek és az optimális úszóméretek kiválasztása volt a következõ fontos feladatunk. Mivel a Szt. József folyó folyamatosan apadt, és vele együtt egyre lassabb lett a víz, nem volt szükség nagy úszókra. Az ideális úszóméret 2-6 gramm között változott. A legtöbb halat a Cralusso Buborék úszókkal fogtuk. Ennek a jellemzõje, hogy nagyon lassú, de folyamatos, kontrollált csalivezetést biztosít. Ha viszont ez is mozdulatlan maradt, elõkerült a gömbölyû testû Cralusso Golf. A 2-3 grammos, gyorsan mozgó úszóval hamar le lehetett pásztázni az etetést. Ami érdekes, és mind a mai napig talány marad számunkra, hogy miért nem tudtunk teljesen megállított úszóval, mozdulatlan csalival halat fogni? Így hiába vittük magunkkal a Cralusso Torpedókat, most nem volt rájuk szükség.

A tiszta víz miatt kizárólag láthatatlan Spro Vision Line Fluorocarbon 0,16 mm átmérõjû fõzsinórt és 0,12 mm vékony elõkezsinórokat használtunk. A horogelõke hossza 22-25 cm volt. Két bevált típusú horgot kötöttünk fel, amelyek a Gamakatsu 2260B 16-os és 2270N 18-as méretûek voltak. Erre a 2-3 szem csontit tûztünk.

 

 

 

Az általam használt Cralusso úszók

 

 

 

 

Itt pedig Papp József szerelékei láthatók

A gumizást a finom horgászathoz hangoltuk. Ehhez én a Daiwa Hydrolastic fehér, Papp József pedig a Preston Hollow Elastic zöld színû gumiját találta a legmegfelelõbbnek.

Ereszték- és mélységbeállítás során nagyon kellett arra ügyelni, hogy csak annyit kellett a mederfenékre lefektetni a horogelõkébõl, amely az enyhe visszatartás során még nem buktatta el az úszót. Ezt az optimális hosszt a víz áramlásának sebessége határozta meg. Minél jobban folyt a víz, annál jobban nõtt ez a hossz, de még így sem haladta meg a 15 centit. Ahol viszont nagyon lassan áramlott a víz, ott csupán 1-2 centit lehetett letenni.

 

 

 

A láthatatlan Vision Line itt is bevált!

Az 5 nap intenzív horgászat során úgy éreztük, mindent tudunk a vízrõl, és nagy meglepetés minket már nem érhet. Csupán a jó sorsolásban bíztunk, mert azért ahhoz kétség sem fért, hogy folyóvízen a szélsõ helyek különösen felértékelõdnek.

I. forduló

Józsi sorsolt elõször és azonnal ki is rántotta a hídhoz közeli C szektor felsõ szélsõ helyét. Utána én ugyanannak a szektornak a másik széle melletti helyét sorsoltam. Örültem is neki meg nem is, mert azért csak jó lett volna egymást elkerülni, hiszen tudtuk jól, hogy csak 1 ember lehet szektorgyõztes...

Mivel Józsit nem láttam a híd takarása miatt, teljes egészében a saját horgászatomra koncentráltam. Az alapozó etetés után, 20 perc múlva jött az elsõ kapásom. Ez egy ponty volt, amely a túloldalt megcélozva, azonnal koppanásig kihúzta a gumit. Talán 10 másodperc sem telt el az akasztástól számítva, amikor már jött is vissza az úszóm. Érthetetlen módon a 0,16-os fõzsinórom szakadt el. Top szett csere után újabb leúsztatás következett, majd egy határorozott kapásnak vághattam be ismét. A hal rövid fárasztás után lemaradt. Valószínûleg jó sucker lehetett. Ezt újabb 3 lemaradt hal követte. Mérgemben üvölteni tudtam volna! A dühömet és értetlenségemet fokozta, hogy az 5 edzésnapon a megakasztott halak közül egy sem maradt le, most pedig egymás után 4! Tudtam jól, hogy ezek a halak nagyon fognak majd a végsõ elszámolás során hiányozni. A második órától némiképp normalizálódott a helyzet, és elkezdõdött a halfogás. Eleinte a kisebb-nagyobb fekete sügéreket fogtam, amelyek közül kizárólag a méretes (12 inch-es, azaz kb. 30 centis) egyedek voltak szákba helyezhetõk. Persze 10-bõl talán 1, ha elérte a mérethatárt. Így egy igen látványos horgászatban volt részem, csak éppen nem gyarapodott a súlyt. Végül 2 olyan méretû akadt, amelyet le lehetett mérni.

 

 

 

A versenyen fogott egyik szép halam

 

 

 

 

A versenyen elsõ fordulójában fogott halaim

A sügérek támadása után több szép sucker és egy igazán nagy csatornaharcsa tette teljessé a zsákmányom. A problémám csupán az volt, hogy a mellettem szélsõ helyen horgászó helyi versenyzõ mindössze 6 halat fogott, de ezek egyedsúlya lényegesen nagyobb volt, mint az általam kifogottaké. Ekkor kezdtem el elõször azon gondolkodni, hogy vajon ez a szélsõ helynek vagy egy másfajta végszereléknek volt betudható?! Mikor a szerelékét akartam szemügyre venni már csak azt láthattam, amint éppen a létrára tekeri azt fel. A mérlegelés során Papp Józsefnek mutatott a legtöbbet a mérleg. Fogása 24 pound 6 oz (kb.: 11 kg) volt. Õt követte a másik szélsõ versenyzõ (a szomszédom) 20 pound 4 oz (kb.: 9 kg) és én 17 pound 10 oz (kb.: 8 kg) fogással. Nem indult rosszul egyikünknek sem a verseny, bár az én horgászatomban igen sok tartalék volt... Igaz Józsi is arról számolt be, hogy tõle is távozott 4 nyurgaponty, de célhalaink - mint ahogy ezt fogása is bizonyítja - nagyobb számban voltak nála jelen, amelyeket ügyesen ki is fogott.

 

 

 

Papp József elsõ fordulóban kifogott legnagyobb hala...

 

 

 

 

...és gyõztes zsákmánya

A B szektort a szélsõ helyén ülõ Mark Green nyerte 39 pound, azaz kb. 17,5 kilós összfogással! Ugye, mint már az elõzõ részben említettem, Mark volt a segítõnk, akinek - mint az a végén kiderült - mi többet segítettünk, mint õ nekünk... Megdöbbenve hallgattuk beszámolóját és értetlenkedve kérdeztük, hogy miként tudott ennyit fogni, hiszen egész héten egyszer sem produkált ilyen fantasztikus fogást?! A kérdésükre csak mosolygott és a jó hellyel magyarázta kiváló szereplését. No, ekkor éreztük, hogy itt valami sántít! Gyanúnkat tovább erõsítette, hogy az A szektort Ágh Attila (az Amerikában élõ fiatal magyar horgász) nyerte. Attila mindössze 1 napot edzett, de így is nagyon magas fõlénnyel, 29 pound 8 oz (kb.: 13 kilós) fogással nyert.

Józsival összenéztünk, és mindketten egyre gondoltuk: ezek a ?jópofa, segítõkész" srácok valamit nagyon eltitkolnak elõlünk! No de ne is gondoljunk erre, koncentráljuk a holnapi versenyre, bíztattuk egymást!

 

 

 

 

A 2007 U.S. Open bajnoki trófeája, sokan szerették volna megszerezni!

 

II. forduló

A második napon is úgy alakult, hogy azonos szektorban horgásztunk mindketten. Ez a B szektor volt. Józsi azonban Mark Green tegnapi (gyõztes) szélsõ helye mellé sorsolt, míg én egy elõnytelenebb, középsõ pozícióban vártam a verseny kezdetét.

 

 

 

A második fordulóban is egy szektorban horgásztunk

Az etetés után a szélsõ helyen horgászók nagyon gyorsan kifogtak 3-3 darab suckert, miközben nekünk Józsival nem volt egyetlen halunk sem. A versenybõl 21 perc telt el, amikor megakasztottam elsõ halamat. Ez azonban rövid fárasztás után távozott, és egy pikkely fityegett a horgomon, szóval ez kívülrõl akadt. Ebben a pillanatban - a szemem sarkából láttam - Józsi is megemelte botját. Neki azonban ez a hal meglett. Hihetetlen, hogy mennyire azonos módon hatott a két különbözõ helyen az etetõanyagunk, és szinte percre pontosan egy idõben találtak rá a halak. A szélsõk és jobb oldali szomszédom szárnyalása azonban tovább folytatódott. Nekik már 6-6 haluk volt, miközben Józsinak és nekem is mindössze 1-1 darab! No de egyikünk sem arról híres, hogy feladja! A verseny második felétõl fõ riválisaink berántották kicsit a féket, esélyt nyújtva ezzel a felzárkózásra. Ez Józsinak különösen jól sikerült, hiszen végül 9 halat fogott, míg én 5 darab hallal (+1 megtépett) zártam a versenyt. Szinte biztosra vettük, hogy a felsõ szélsõ helyen ülõ, 11 darab halat kifogó helyi nagy öreg, Tom O' Connor megnyerte a szektort. Amíg a mérlegelõk el nem jutottak hozzá, Papp József vezette a versenyt 19 pound 11 oz, azaz 9 kg körüli halmennyiséggel.

 

 

 

Ekkor dõlt el, hogy Papp József mindössze 3 oz (kb. 8,5 deka) különbséggel, de megszerezte az újabb szektorgyõzelmet!

 

 

 

 

Õ is kellett a gyõzelemhez!

Amikor Tom kivette a haltartóját, felszisszentünk: ?Ez több! Vagy talán mégsem? Én nem merek oda nézni" - mondta Józsi. Hosszas, de nagyon precíz mérlegelés következett, amely során 19 pound 8 oz-nál ált meg a mérleg. A kettõjük közötti különbség nem érte el a 9 dekát sem! Szinte hihetetlen, hogy ilyen nagy súlynál ennyire kicsi döntsön, de a különbség az különbség maradt! Józsi így két szektor elsõ hellyel már biztos, hogy dobogós volt.

 

 

 

A második fordulóban én 5 halat fogtam

Én ebben a fordulóban végül az ötödik lettem, amely egyértelmûvé tette, hogy a dobogós esélyek messze szálltak. De ezzel már nem is nagyon foglalkoztam, ugyanaz érdekelt engem is, mint a pályán mindenkit. Mit csinált a két tegnapi szektorgyõztes, a két nagy rivális? Mark Green második lett, míg Ágh Attila harmadik.

 

 

 

 

Közös munkánk eredménye

Józsi, ezt megnyerted! Te vagy az USA 2007. évi egyéni bajnoka!!! Örömünk és meghatódottságunk leírhatatlan volt. Papp József 50 évesen, 35 év versenyzõi múlttal, hazájától több mint 8000 kilométer távol, az 1996-ban megszerzett Magyar Egyéni Bajnoki címe után ismét BAJNOK LETT! És talán ami még ettõl is fontosabb, nem csak azt mondták, hogy ?Jozef the winner" (József a gyõztes), hanem ?The Hungarian man", a magyar ember!!!

Ha nem szégyelltem volna magam, elérzékenyültem volna, mert bizony a sok-sok (gyakorta szükségtelen) kiadás, az emberfeletti szervezõmunka, a kitartó és szívós horgászat nem volt hiábavaló, hiszen egy magyar ember nyert Amerikában, õt ünnepelte ezen a napon minden horgász!

Mark Green lett a második és Ágh Attila a harmadik. Én a 10. helyen végeztem.

 

 

 

A gyõztesek

 

 

 

 

A versenyen kifogott legnagyobb redhorse sucker, amely súlya 7 pound (kb. 3,15 kg)

  

A parádés díjkiosztó és fotózás után azonban még nem ért véget a történet. Attila és Mark ekkor árulta el, hogy el sem tudjuk képzelni mennyi hal volt elõttünk (annak ellenére, hogy Józsi nyert), és mennyit foghattunk volna, ha azzal a szerelékkel horgászunk, amelyet õk hosszú idõ óta sikeresen használnak itt! Ekkor egy kis üröm csöppent az örömbe, és torkunkon akadt a szó... Nehéz volt magunkat visszafogni, de a lehetõ legudvariasabban kérdeztük meg, hogyan néz ki ez? Ekkor már nagyon készségesen mutatták meg. A szánk is tátva maradt az egyszerû és hatékony szereléket látva.

Nehezen tudtuk megállni, hogy megkérdezzük, ezért meg is tettük: ?az etetõanyag, a zsinór, a horog, az úszó, amit hoztunk, és adtunk nektek, az jó volt?" ?Hát, igen!" ?Akkor miért csak most mutatjátok ezt meg?" ?Mert mindenki nyerni akart, és félt tõletek!"

A folyatatást, gondolom, sejtitek, mert nyomdafestéket nem tûrõ szavak hangzottak el ezután... Miután jól kidühöngtük magunkat, a dolgot végül is egyetlen mondattal zártuk le: ?A gyõzelem akkor is meglett!" És ez a lényeg, a többi már nem számít!

 

 

 

Az elsõ magyar ?U.S. Open" bajnok - Papp József!

Szeretnénk a segítséget és kiemelt támogatást megköszönni a Cralusso úszók gyártójának Králik Károlynak!

Döme Gábor

A magam részérõl mindenképpen szeretném megköszönni a közös munkát Döme Gábornak, akinek a segítsége is kellett ahhoz, hogy ezt a számomra igen rangos trófeát megszerezzem.
Papp József

GINOP