Amerika örökös bajnoka lettem, azaz US Open ismét

Az idén, valami oknál fogva elõrébb hozták a US Open idõpontját a szokásos október eleji idõpontról június elejére. Folyóvíz lévén nem igazán értettem, hiszen nekik is tudniuk kellett, hogy tavasszal általában esõk vannak, melyek megemelik a folyók szintjét. Nos itt is ez történt. Már jóval a verseny elõtt jött a hír, illetve láttam a kinti vízállásjelentésbõl, hogy lényegesen magasabb a víz, nagyobb a vízhozama, tehát gyorsabb is.

 A Szt. Joseph folyó és a Mc Naughton park már ismerõs képe.

Attila informált, hogy a korábbi évek 2-6 gr-os úszóihoz képest most inkább 40-50 gr-osak kellenek. Kérésének megfelelõen Králik Karcsitól beszereztem a Clarusso Torpedó úszókból egy nagy kartonra valót és, hogy minden versenyzõnek  legyen, elõre kiküldtem azokat postán. Ugyancsak elõre küldtem ki az etetõanyagomat is és a csontiragasztót is, továbbá Attila csontiragasztóját is. Az etetõanyag a korábbi évekhez hasonlóan most is az Xtasy VIP volt, de most a barna színû változatot készítettük el és tettünk bele narancssárga fluo morzsát is.  Igen ütõsen nézett ki. Az egyik tréninget követõen megnéztük két sucker gyomortartalmát, amely néhány szem csontiból és elég sok fluo morzsából állt. Látszott, hogy ezt kiválogatták az etetõbõl, ezért úgy döntöttem, hogy kiszitálom az etetõbõl a morzsát és hozzákeverem a ragasztott csontihoz. Az eredmény magáért beszélt.

 A barna színû Xtasy VIP etetõanyagom és annak extra kiegészítõi .

 Az extra kiegészítõk a Melasz és a kétféle kolibri tápszer.

 A folyékony nektár, amely szerintem hasznos volt a csonti ragasztásánál.

 Etetõanyagom bekeverve.

 A fluomorzsával kevert ragasztott csonti.

 Ragasztott csonti kaviccsal és fluo morzsával.

Itthon egy napot dolgozva egy Beke ládán, a súlyát 10,82 kilóról 7,62 kilóra faragtam le, majd összekészítettem és kidekáztam a vinni szánt holmit, úgy, hogy a kétszer 23 kilóba, plusz 10 kiló kézipoggyász férjen bele. Ez az egyik legnehezebb dolog, minden legyen, de a súlyhatárba is férjen bele.  A botokat is, (2 db ISIS Carp Championt vittem magammal) bombabiztosan csomagoltam be, carbon szállítócsõbe, így azok nem is sérültek, viszont a minitoldómat összetörték, hogy ehhez mekkora erõ kellett, azt nem tudom, de eltörött.

Úgy indultam el, hogy már elõre elhatároztam, ha nyerek, hanem nem megyek többet erre a versenyre. Ha sikerül nyernem, akkor örökre enyém a kupa, nincs miért menni többet, ha nem, akkor pedig még sokszor ki kellene utaznom, amihez semmi kedvem.

Londonon keresztül repültem Chicagoba. Londonban jól bereggeliztem, majd indultam tovább. Vettem egy jó könyvet azt olvastam. 8 órás repülés után, a Chicago-i leszállás elõtt felálltam, hogy elmenjek WC-re. Ekkor jött a baj. Valószínû a sok üléstõl képzõdött egy vérrög valahol a lábamban, amely ekkor megmozdult és két darabja megállt a jobboldali agyféltekémben. Erre mondják, hogy agyi trombózis. A bal oldalamat nem éreztem és a mozgásomat sem tudtam koordinálni. Azt gondoltam a londoni reggeli ártott meg, ezért nem szóltam senkinek, megvártam amíg leszállt a gép, majd Freddel, aki várt a reptéren, több, mint két órát autózva elmentünk Elkhartba a szállodába, oda, ahol már a korábbi években is megszálltam. A szobámba Attila és Mark fogadott, illetve az elõre megrendelt 100000 db csonti Attila jóvoltából a hûtõbe rakva. Mondtam, hogy nem vagyok jól és szerintem bezabáltam valamit, de majd kialszom. A ruháimat sem tudtam a szekrénybe berakni, kiestek a kezembõl.

Reggel sem voltam sokkal jobban, de kimentünk a pályára tréningezni a másnapi TOP MIX Kupára, mert a US Open elé szerveztünk egy versenyt, bemelegítésnek.

 



Mark ilyen pontyot is fogott a tréningen, igaz, feeder bottal.

Nagyon nem voltam jól, de azért összeraktam a cuccomat, bekevertem az etetõt és horgászni kezdtem. Ígaz az elsõ mozdulatnál kettétörtem a rakósomat, ekkor mondtam Attilának, hogy menjünk be a kórházba, amely szerencsére közel volt. A betegfelvételnél nem kérdezték, hogy van-e útlevelem, vagy TB kártyám, esetleg biztosításom, látták, hogy beteg vagyok, ezért nekiálltak a gyógyításnak. Felfektettek egy ágyra, vért vettek, majd elvittek CT-re, onnét ultrahangra aztán pedig MRI-re. Majd vissza a kezelõbe, ahol addigra elkélszült a véreredményem is. Ezután kórterembe vittek, ami egy szállodai szobának is tökéletesen megfelelt volna. Minden irányban távirányítóval állítható ágy, két oldalt sztereó hangszórókkal, hogy a TV-t sztereóban halljam, padlószõnyeg zuhanyzó, WC és egy különágy, ha valamelyik családtagom esetleg ott akarna aludni, rendkívüli tisztaság, orvosság, infúzió és közölték, hogy jópár napig maradnom kell, amíg a vérrrögök el nem tûnnek. Én mondtam, hogy másnap TOP MIX Kupa és nekem ott kell lennem, de mondták, hogy nem lehet. Vasárnap reggel aztán felöltöztem és mondtam orvosomnak, Dr.Wu-nak, egy bájos kínai hölgy, hogy menni szeretnék. Õ magyarázni kezdte: Értsem meg, horgászversenyre még elmehetek sokszor, de élet csak egy van. Mondtam, hogy értem, de akkor is menni akarok. Ekkor a nõvér megkérdezte, van-e végrendeletem. Dr.Wu pedig megígértette velem, hogy a verseny után azonnal visszamegyek. Mondtam, hogy rendben, csak bemegyek még a szállodába a pizsamámért és a borotvámért. Mondta, hogy azért ne menjek, õk adnak mindent.

Aztán balkezemen mûanyagcsõvel kivezetett vénával, jeladókkal a mellkasomon elhagytam a kórházat. A sorsolásra értem oda. Isten hozott, köszöntöttek az ismerõsök. Nem is gondolták, milyen közel jártak az igazsághoz. Minden versenyzõ kapott egy versenyhaltartó hálót ajándékként.

 Attila a versenyre készül.

 Az én szerelésem is itt van, igaz, még rendezetlenül, de hát nem volt kedvem összerendezni azt.

Szerencsére Attila mellé sorsoltam. Legalább tudott rám figyelni. A versenyen alig fogtam halat, elfelejtettem etetni, nem ?voltam ott", talán a nyolcadik helyen végeztem.

 A TOP MIX Kupa mérlegelése 1.

 A TOP MIX Kupa mérlegelése 2.

 Ilyen szép halak is estek a versenyen. Tony Forte közel öt kilós sucker-je.

 Mark Green halai.

 

 

 Mark is találkozott szép halakkal.

A mérlegelés után az eredményhirdetésnél az általam felajánlott és elõre kiküldött a kupákat én adtam át.

 A díjazottak, a Top MIx Kupa gyõztese Tony Forte, közel 25 kiló halat zsákmányolt. Mark a harmadik helyen végzett. Mosolyogni próbálok, de az arcom bal oldala nem akar. Balkezemen kipreparált vénával nem mutatok túl jól.

Majd Attilával a szállodába mentünk, összekaptam a cuccomat és vissza a kórházba, ahol már aggódtak értem. Telefonáltam családomnak, ismerõseimnek, hívott a biztosítóm is, akik nagyon korrektül álltak a dologhoz. Másnap reggel megkérdezték, mit szoktam reggelizni, majd a felszolgáló meghozta azt a szakács névjegykártyájával, aki jó étvágyat és jobbulást kívánt és reményét fejezte ki, hogy az általa készített étel is segíti gyógyulásomat. Megjegyeztem, hogy egy kis friss gyümölcs még jól esne, még tíz perc sem kellett és ott volt egy kis gyümölcsös tál dinnyével, naranccsal. Aztán jött Attila és Mark látogatóba. Attila beszélt az orvosokkal, nõvérekkel, majd elmondta nekem is a hallottakat. Talán a hétvégére, a US Openre kimehetek. Ez nem vígasztalt meg, szerettem volna tréningezni a verseny elõtt. Attiláék aztán elmentek horgászni. Új nõvért kaptam, ez naponta kétszer, reggel és este történt. íMindegyik nagyon kedves, mosolygós és segítõkész volt. Jessica, Jane, Anne, mindegyikük egy-egy kis orvos, szerintem diplomával. A szív ultrahangtól az infúzióig mindent õk csináltak. Mindenki kedves és segítõkész volt, még Roger a navaho indián is felajánlotta, ha tud szívesen segít, csak a telefonszolgáltatómtól 06 20 ... kaptam egy SMS-t, ha nem fizetem ki azonnal a néhány nap alatt összegyûlt számlámat, akkor kikapcsolják a telefonomat. Felhívtam õket és elmagyaráztam a Hölgynek, aki talán az ezredik senki a cégnél, hogy kórházban vagyok, ráadásul Amerikában, ezért a sok számla, családot hívni, biztosítót, értse meg, nem tudom most azonnal kifizetni. Azon kívül is többszörös aranykártyás vagyok és már több, mint 10 éve fizetem nekik a nem kevés havi díjat késedelem nélkül. Nemes egyszerûséggel közölte, ha nem fizetek kikapcsolnak. Ezt aztán szinte azonnal meg is tették. Négy napig nem volt kapcsolatom az itthoniakkal, nem tudtak rólam semmit, csak amit Attilával tudtak beszélni. Rajtuk kívül mindenki segítõkész volt. Hazaérkezésem óta már más a szolgáltatóm. A kórházat szerdán hagytam el ekkor horgásztam elõször. Nem voltam még igazán jól. Bár Attila nagyon sok mindent levett a vállamról,a pakolást, a kajabeszerzést, én nagyon fáradt voltam. Még a csütörtök is ilyen volt. Horgászat közben azon gondolkodtam, hogyan tudnék azonnal hazaindulni. Péntek volt az elsõ nap, amikor már jól voltam.

Talán szerdán volt, hogy Attila a WalMart üzletben felfedezte a díszmadaras polcon a kolibri nektárt. Ez egy fruktóz (gyümölcscukor) alapú valamilyen virágkivonattal kevert tápanyag kolibrik számára. Megkóstoltuk, nagyon finomnak tûnt. Vettünk belõle egy üveggel, úgy gondoltam tuningolhatjuk vele az etetõt, végül is aztán a csontiragasztásnál használtuk víz helyett. Ugyan ezt a tápot megtaláltuk por változatban is. Ezt is csontiragasztásnál használtuk. Jól mûködött. Attila vett még étkezési melaszt is, amit belekevert etetõjébe. Egyszer én is kipróbáltam, nekem nem tetszett.

Megvettük az évek óta jól mûködõ fehér kukoricát is.

Szerdán és csütörtökön alig találkoztam hallal. A kis úszókat erõltettem, meg voltam gyõzõdve, hogy a korábbi évekhez hasonlóan most is az fog mûködni. Nem mûködött. Mark viszont 40-50 gr-os úszóval horgászva minden nap látványosan sok halat fogott.  Nem volt kedvem szerelni. Csütörtökön aztán a ?D" szektorba ültünk tréningezni, Mark a fölsõ szélére, én az alsóra, Attila pedig középre.

Mark közel 25 kiló hallal állt fel, én 19 kilóval, igaz, hogy volt kb. 20 szakításom, de a kapufa az nem gól.

 Mark halai még a haltartóban.

 

Mark fotózáshoz rendezgeti halait Tom O'Connor segítségével

 Mark zsákmánya.

 Ekkor már én is tudtam halat fogni, igaz a számon még látszik, hogy nincs még minden rendben.

 Zsákmányom

 Pillanatkép 1.

 Pillanatkép 2.

 Pillanatkép 3.

 Tony Forte munkában.

A végén már 25-ös fõzsinórral és 23-as elõkével horgásztam, ekkor a Gamakatsu 2260B horog 8-as méretét egyenesítették ki a pontyok. Attilától kértem erõsebb horgot, ekkor pedig az elõkét szakították. Kettõt, egy olyan három és egy négy körülit megfogtam, de a többihez közöm nem volt. A sárga preston csõgumival horgásztam, a dugót úgy belehúzta a ponty a botba, hogy az recsegett és a rákötött fonott zsinórral sem tudtuk azt visszafelé kihúzni, mert az elszakadt.

Ekkor tettem föl elõször 30 gr-os torpedót. Másnap a ?B" szektorba ültünk Attilával. Reggel szereltem még egy 40 gr-os úszót is. Ezen a napon éreztem magam elõször igazán jól. Ez a horgászatomon is meglátszott, nagyon sok halat fogtam. A korábbi évekhez viszonyítva a csalit most nagyon lassan kellett vezetni, néha megállítani. Az ólomnak közvetlenül a fenék fölött kellett lennie. A fõzsinór az úszó méretéhez igazodva 0,20 mm-es volt. A versenyen 0,17-0,19-es fluorocarbon elõkét és 10-12-es G2260B horgot használtam. A tréning után készítettem öt szereléket, kettõt 30-as, kettõt 40-es és egyet 50 gr-os torpedó úszóval. Úgy ítéltem meg, ez elég lesz a versenyre.

Délután négyre kellett mennem ismét az orvoshoz, Dr, Wu-hoz. Aki felkészített a hazafelé útra, majd elmondta, a továbbiakban nem szabad nagyot emelnem, erõlködnöm, idegeskedni, izgulni. Na ez az, amit nem lehet betartani- gondoltam. Azonban megerõsítette, hogy csak fontos lenne betartani ezeket.

A szombat reggeli sorsolásra már frissen érkeztem és a kiemelt sorsolás eredménye képen a B szektort húztam.

 Alex, a COLMIC egyik amerikai frontembere a szektor alsó szélsõ helyét húzta.

 Alex egyik szép hala egy silver sucker

Ez volt a legegyenletesebb és, mint késõbb kiderült a leghalasabb is. A rajtszámnak pedig a 13-as akadt a kezembe. Ez mindenképen jó volt, hiszen elõzõ nap ott tréningeztünk és Attila horgászott ezen a helyen. Az etetés természetesen csészével történt, 8 gombóc etetõ alapnak + 4 gombóc ragasztott csonti. A 30 gr-os úszóval kezdtem és már az elsõ úsztatás halat adott, majd gyakorlatilag folyamatosan jött a hal. Igazán nagy hal nem jött, de a 60-80 dekás short head és golden sucker-ek folyamatosan az etetésen voltak, így ezekbõl, illetve két db olyan 2 kilós forma törpeharcsából a végére közel 14 kilós fogással nyertem a szektort és ezzel a forduló legtöbb halát is én fogtam.

Kép

A mellettem, az elõzõ napi etetésemen horgászó versenyzõ fogott közel akkora mennyiséget, mint én, így õ lett a második.

Attila az Õ szektorát nyerte magabiztosan, így mindketten bizakodva vártuk a másnapi fordulót. Nagyon sokat beszéltünk arról, ki, melyik szektorba szeretne kerülni. Egetértettünk, hogy nekem a ?D" lenne jó, viszont Attila a ?B" szektort favorizálta.

Reggel kicsit korábban kezdtünk, tekintettel a meteorológia által elõrejelzett tornádókra, melyekbõl aztán nem lett semmi.

Attila ?D" szektort húzott, majd a végére nekem is bentmaradt a ?D" szektor, Mark is ide húzott, sõt Tony is, aki szintén kiváló horgász és talán a pályát is õ ismeri a legjobban. Szektoron belül Attila az alsó szélsõ melletti helyet húzta, Tony a szektor közepére, a legjobb helyre húzott, Mark a fölsõ szélét húzta, nekem pedig megmaradt az alsó szélsõ. Attila ennek nemigen örült. Éreztem, hogy eddig minden összejött, kezemben a gyõzelem, ha nem rontom el, meg lesz a harmadik. Alapnak szintén nyolc etetõt és 4 ragasztott csontit kupakoltam be, magasról ejtve a gombócokat a vízbe, részben, hogy csobbanjanak, részben, hogy gyorsan a fenékre érjenek. Az elsõ kapásra sem kellett sokat várni, talán a harmadik úsztatásnál jelentkezett az elsõ sucker. Aztán nemsokára a második, majd a harmadik. Ezt követõen a negyedik, amelyet egy elegáns mozdulattal a haltartó mellé dobtam. Aztán hosszú csend következett. Bent a szektorban többen is fogtak halat. Attila viszont nem találkozott hallal. Mondta, hogy szerinte a második, vagy a harmadik vagyok eddig. Ez azonban nem volt túl jó hír. Tony vezetett, aki az elsõ fordulóban kettest csinált. Ez még belefért volna, hiszen az össz fogott súlyom sokkal több volt, azonban nyerni szerettem volna, hiszen évekre visszamenõleg az eddigi öt fordulóból ötöt nyertem. Szerettem volna 100%-os lenni. Gondolkodtam, hogy oldjam meg ezt a haltalansági problémát. Több úszót és elõkehosszt is kipróbáltam, de semmi sem mûködött. Nem akartam feladni, hiszen még egy óra volt hátra. Gondolatban odáig jutottam, hogy tapasztalat, ha a kezdésnél beraktuk a gombócokat, a csobogásra, vagy a gombóc fenékre érésének a hangjára mindig odaugrott egypár hal, hiszen az elsõ úsztatások mindig halat hoztak. Csináltam 6 etetõgombócot, melyek közepébe ragasztott csontit nyomtam és ezt bekupakoltam, jó magasról ejtve a gombócokat a vízbe. És láss csodát! Az elsõ úsztatásnál gyors, lerántós kapással jelentkezett egy 2 kiló körüli törpeharcsa. Majd még egy társa és néhány sucker. Az utolsó órában hat halat fogtam és nyolc szakításom volt. A forduló végén odajött Attila, Tony és Mark is és Good job body köszöntéssel gratuláltak. Nyolc kiló körüli halmannyiséggel nyertem a szektort, Tony lett a második, olyan 6 kilós fogással, Attila sajnos csak ötödik lett, pedig most jobbat érdemelt volna.

 A második fordulóban is sikerült megnyernem a szektort, melyhez ilyen halak is kellettek.

 Tony most is fogott egy szép suckert, de ez még kevés volt.

 A mérleg Tony halait kevesebbnek mutatta az enyémnél, így már biztos volt a szektor egyesem.

 Mark mérlegelésre várva.

Még egy érdekesség. A forduló elején becsuktam Attila autójának ajtaját és bentmaradt a kulcs az ülésen, nem tudtuk kinyitni az ajtót. Attila a végén rendõrt hívott, aki szakavatott mozdulattal egy kis gumipárnát helyezett az ajtó résébe, majd azt felpumpálta, mint egy vérnyomásmérõt, így egy kicsit kifeszítve azt, aztán elõvett autójából egy hosszú kampót és az ajtó melletti résen benyúlva kinyitotta az autót. Kinek szóljon az ember Amerikában, ha bajban van? A legszakavatottabnak, a rendõrnek, akinek szakmai ismeretei erre is kiterjednek, hiszen hogy kaphatja el az autófeltörõket, ha nem ismeri a módszereiket.

Összepakoltunk és a klubházba mentünk eredményhirdetésre. A versenyre az elsõ három helyezettnek készíttettem kupákat, melyeket a polgármester adott át.

 Alex, az egyik kitûnõ horgász lett a harmadik.

 Pipás barátom, második napi kiemelkedõ teljesítményével állt fel a dobogó második helyére.

 Majd a végén én is átvehettem a US Open vándorkupát, a város polgármesterétõl, melyet ezennel egymás után háromszor nyertem el, pontveszteség nélkül, hat szektor egyest horgászva. És most is hallom Tony Forte szavait US Open Champion József Papp Hungary, three times in row and forever. ( US Open bajnok József Papp háromszor egymás után,és örökre.)

Úgy éreztem, ezzel ismét feltettem egy koronát versenyzõi pályafutásomra és egyben el is búcsúzom az élversenyzéstõl, hiszen komolyan felhívták erre a figyelmemet.

Zárszó: Itthon elvittem a zárójelentést és a leleteket a háziorvosomhoz, aki közölte, biztosan jók, de õ nem beszél angolul, tehát nem tud kezdeni vele semmit, de szívesen ír egy beutalót oda, ahova kérem. Kaposvárra kértem a kórházba, ahol elõtte lebeszéltünk egy idõpontot egy ismerõs kardiológussal. A folyosón kb. két órát néztem azt az idõs nénit, akit a kórterembõl toltak oda az ágyán egy vizsgálatra. Az öt perces vizsgálatért legalább két órát feküdt, nem is vidám állapotban a folyosón. Az idõpontra történõ megérkezésem után kb. két óra múlva jött ki az orvos, majd mondta, most elmegy ebédelni, nemsokára jön vissza. Addig a nõvérek behívtak egy EKG vizsgálatra. Nem sok kedvem volt felfeküdni arra a koszos, izzadt lepedõre, amelyen elõttem már vagy ötven-száz EKG-t csináltak. Ezért pólómat magam alá terítettem, nem tetszett nekik. A kardiológus megnézte a papírjaimat, õ legalább tudott angolul, majd megkérdezte," hány napot voltam kórházban?" Mondtam, ?négyet". ?Akkor nagyon gyorsak voltak, hogy ennyi vizsgálatot megcsináltak négy nap alatt. -mondta" ?Az egész egy óra volt," mormogtam az orrom alatt. Aztán   le akarták fénymásolni, de nem volt 8 papírjuk, mert annyi kellett volna. Ezért a nõvér elment egy másik helyre papírt szerezni. Végül is ez is megoldódott. Az orvos mára beszélt le egy ultrahang vizsgálatot a kórház egy másik, fizetõs részlegénél, mert a nem fizetõsre kb. három hónapot kellett volna várni. Ma odamentem, közölték, hogy ma nincs ultrahang vizsgálat, kérjek más idõpontot. Kértem.

Végezetül pedig mégegyszer szeretném megköszönni:
Ágh Attilának, aki nélkül biztosan nem ment volna
Az Elkhart-i kórház dolgozóinak, akik nélkül nem lehettem volna ott
Králik Karcsinak, a szponzorációként kapott úszókért
A Haldorádo-nak, akiktõl kaptam egy csomó horgot
És mindenkinek, aki aggódott értem.

Papp József

 

GINOP