Etetõanyagok tesztje! "Lári-fári!"- mondaná Feri, ez nem teszt! - I.rész.

Elõzmények:

Ha valaki sokat jár egy adott partszakaszra, elõbb utóbb megismerkedik az ottani horgászokkal, kialakul egyfajta ismertségi viszony, egyfajta rang. A legöregebb barátom ?Karcsibá", 60 éve itt horgászik, kölcsönösen tiszteljük egymást. Én szívesen hallgatom régi idõk nagy csatáit, amit a hatalmas halakkal vívott, 60 kilós harcsák, 20 kilós pontyok, maratoni küzdelmek. Megismerkedésünk idején, hagyományos botokkal, ólmos nagyhurkos végszerelékkel kergette a keszegeket, márnákat. Ma már feederezik: tört gubancgátló, etetõkosár, forgó, elõke, 1 szem horog, "alkoholista" filc a ?zsinegnek".

Az öreg sem tétlenkedik.

 

Sokszor ülünk egymás mellett, és néha megesik, hogy kevesebbet fog. Egymás között nem csinálunk ebbõl ügyet, mindketten visszaengedjük a halakat, mindketten azt mondjuk a parton a kérdezõknek, betliztünk. Sosem kérdezi milyen etetõanyaggal horgászom, csak azt látja és jegyzi meg, félliter-liter csontit elhorgászom 3-4 óra alatt. Kell a sok csonti szerinte is, de õ már nem fog ennyit bedobálni a vízbe. Ekkor határoztam el, megpróbálok ?csonti nélkül" halat fogni, horgászni pár alkalommal, hogy megtaláljam, nekem mi a ?legjobb" etetõanyag, és súgjak az öregnek, mi vált be nagyon. Csak csalizásra fogom használni a lárvákat. Ahol mi horgászunk, felkapott helynek számít, az ólom és a házi keverék, már nem ad sok halat. Viszont akinek annyi rutinja és tudása van, mint Karcsibának, egy megfelelõ etetõanyaggal, odafigyelve, talán átélheti régi idõk nagy halbõségét? Azt azért nem.

Ez az igazolvány öregebb, mint én.

 

Hely:

Maradunk a lapos, sóderos medrû részen. Fõ célhalunk a márna. Persze márnát lehetne fogni máshol is, etetõanyag nélkül is, helyismeret kérdése. Van egy vízmû területen található helyem, ahol nem is kell etetni, idõrendhez kötött márnák lakják, jönnek a 4 szem csontira, nem kell etetõanyagot bekeverni, nem kell etetõkosár. Ide viszont biciklizni kell, vagy sokat gyalogolni, ami egy esõs, ködös õszi napon, nem nagyon hiányzik. A sóderos résznek, amit látogatok, egyik elõnye, a kocsi látótávolságon belül van, becipelés is rövidül. Lehet el  vagyok kényelmesedve?

Másik nagy elõny, nem vagyok idõhöz kötve, ugyanis a vízmû területén reggel 6-tól este 21 óráig tartózkodhatok.

Vízmû területen.

Kedvenc pályámon.

 

Idõpontok:

2010 Szeptemberétõl tart, rengeteg etetõanyag van a piacon, van mit tesztelni. Nem volt lehetõségem mindig azonos idõpontban elkezdeni a horgászatot. A válság bekevert az építõiparba is, minden munka szent és kincs, oda kell figyelni. Azért lehetõség szerint próbáltam azokat az idõpontokat kihasználni, ami a halfogásra nézve kecsegtetõbb. Kora reggeli és késõ délutáni, illetve esti horgászatok.

Szóval úgy jártam ki horgászni, mint szinte mindenki más, aki dolgozik hétköznap, dolgozik hétvégén. A napok megválasztása, lejegyzése, mindig igazítva volt a Duna vízszintjének alakulásához. Ha erõs apadás volt, nem tekintettem tesztelõs horgászatnak az ilyen alkalmat.

Az erõs apadás nálam azt jelenti, hogy 24 óra alatt, 15 centiméternél többet apad a Duna. A teliholdas idõszakot sem jegyeztem fel, mivel én nem tudok sokat fogni, erõs etetéssel sem, ezen idõszakban márnából. Ha ?kalapja" volt a Dunának, azt nem tekintettem erõs elõnynek, mindenre nem lehet odafigyelni, egyenlõ esélyeket sosem lehet teremteni.

Reggel, csendes vízen.

Délután, "kalapos" vízen.

 

Felszerelés:

Minden horgászatra 2 darab pickert vittem, helyesebben vetettem be,amit otthon szerelek fel. A parton nem szeretem az idõt szerelékek összeállításával tölteni. Maver Inspiration 3, 2méteres, apróbb halasra készítve, illetve Maver Reaktorlite 3méteres, nagy halasra tervezve. Sok kis apró betû és szám van még feltüntetve a botokra, nem írom le, szerintem nem fontos (nem is értem). Az ?inspin" Okuma Longbow 30-as orsó, 18-as Stroft fõzsinór, tört gubancgátló, 40 grammos folyóvízi etetõkosár, 15-ös Powerline, 60 centiméteres elõke, 14-es Owner furansu horog.

A ?rekin" Shimano Seido 30-as harcifékes orsó, 18-as Stroft fõzsinór, tört gubancgátló,50 grammos folyóvízi etetõkosár, 16-os Spro Vision, 80 centiméteres elõke, 12-es Owner furansu horog.

Horgok.

Kosarak, és kiegészítõk.

"Mûszerek".

 

Elsõ 2 alany:

?1.      Top Mix: Márna piros

?2.      Top Mix: Márna, jász, paduc

?3.      Titok, és így tovább.

Top Mix: Márna piros:

Mikor elõször kézbe vettem a zacskót, az árcédula lepett meg. Jelentõsen olcsóbb, mint a hozzá valamennyire hasonlító Piros Folyóvízi Sajtos etetõanyag, ami 17 % parmezán sajtot tartalmaz. Gondolatban már láttam Mátyás király típusú orromat munka közben, amint keresi a sajtszagot, de nem leli. Otthon, kibontás után, volt meglepetés. Erõs sajtillat csapta meg az orrom, keveredve valami furával. Beletúrtam, növény darabok, kendermag darabok, ilyen olyan fura szemcsék, nem tudtam beazonosítani. Gondolatomat a szomszédom ablakbecsapása zavarta meg. A tájékoztatóban leírt crysalis nekem nem jött át, mert elgondolásom sem volt, milyen szaga van a selyemhernyó bábjának, ami le van darálva. Mivel nem akartam részletekig megfejteni az összetételt, nem is tudnám, a bekeveréshez fogtam hozzá. Talán a hozzáadott víz még szebbé tette az etetõt, én szeretem a ?kirívó" kinézetet. Gyönyörû narancssárga-pirosas szín, hozzá adtam a sárga csemegekukoricát, pazar lett. Szokásos várakozási idõ után, ami körülbelül 10 perc lehetett, bevizsgálva az állag, nem kért sok vizet. Az apró szemcséjû etetõanyag majdnem száraznak hat, de nyomásra könnyen összeáll.

 Bekeverve.

Kiválóan tapad, kirí majd a sóderos mederfenékrõl.

 

Remekül tapad, ami egy márnás etetõtõl alap elvárás, érzem nem lesz vele sok gondom. Mire bevetésre kész állapotba került, már szimpatikusabb lett, mint a ?szerintem" testvére, a TM Piros Folyóvízi Sajtos. De lássuk, mi történt a parton? Sötétben értem ki, velem tartott a nejem is, mint segítõ. Így a kajagondom megoldódott, kávét is kapok, szuper. 3-4 óra horgászat lett betervezve, mint elõirányzott idõ. Környékemen 4-en horgásztak, kimondottan márnára, érkezésemkor még eredménytelenül. Arra ügyeltem, bulipeca ?fíling" megmaradjon, kísérõm máskor is velem tartson. Nem kellett csendben maradni, lehetett csörögni a sóderon, nincsenek merev szabályok. Járkálás nem zavart, fõleg azért nem, mert a grillezéshez nem én készülõdök. Kosárba betömtem a kaját, repült is a vízbe a szerelék. Csali 3 illetve 4 szem csonti. A meghorgászott távolságot azért bejelöltem a zsinóron, egy sávba rendezõdjön az etetõanyag. Attól hogy teszt, és nem a nálam kialakult módon horgászom, halat szeretnék fogni. Szerencsére a halak partnerek voltak ebben. Kezdetben szilvaorrúak támadtak be, idõnként felborítva a sort, pár darab bagoly illetve karika keszeg is beugrott. Szilva annyi jött, hogy azt hittem sose fogynak el.

 Kezdésnek. Nyitott szájjal él sajnos, de jó erõben volt.

 Folytatásnak.

 Beugró.

Záró.

 

1, 5 óra keszegezést követõen, végre csendes lett a víz. A ?végre" szó, így utólag mondva. Félelmetes sebességgel hajlott be a spicc egészen addig a pontig, amíg a nyeletõfék elkezdte adagolni a zsinórt. Talán ha nem az evéssel vagyok elfoglalva, és nincs bekapcsolva a nyeletõ, az elsõ márna letépi a horgomat. A bõven méretes jószág, 3 perc küzdelem után, egy fotó erejéig benézett hozzánk.  A következõ 1 óra csendesebb, de izgalmasabb pecát eredményezett, hisz ezen kívül jött még 2 márna, volt pár zsinórba úszás, egy kilós körüli dévér is összejött.

Elsõ márna.

Szép jószág.

Második márna.

Gyors fotó háttér nélkül.

Fotó az ?altérrel".

 

Összesítve: márnát 3 darabot sikerült fognom, egy szebb dévért, sajna a fotó nem sikerült, helyesebben át van világítva a hal, új elemet tettem a fejlámpába. Szilvaorrú keszeg sok, kisebb nagyobb példányok, és 5 darab bagolykeszeg. Remek horgászat volt, asszony is jól érezte magát, az etetõanyag is remekelt, elkönyveltük sikeres napnak. Márnát rajtam kívül senki sem fogott.

Harmadik márna.

Horgot kiszedem, és már mehetsz is tovább.

Segítõm, és a hely õrzõje.

 

Top Mix: Márna, jász, paduc:

Kezdeném talán a leírás közepével. Ez az anyag megtréfált kicsit, a bekeverés tökéletes állagúra, illetve megfelelõ oldódásra gyúrás kosárba, nem jött össze elsõre. Miért? Talán azért, mert rég horgásztam már kenyér adalékos csalogatóanyaggal. A kenyér pedig dagad, és erõsen ragaszt. Rengeteg kenyeret tartalmaz, sok piros szemcsét, sok magokat. Íze enyhén sósnak tûnt, a parmezán sajt jellegzetes illata rögtön megcsapja az orrom, bár nem olyan intenzíven, mint TM sajtos társainál. Kerestem benne az olcsóbb térfogatnövelõ maghéjat és kukoricadarát, nem találtam.

Szárazon.

 

Sokat kell vele horgászni, hogy az ember kiismerje, rengeteg variálási lehetõségre alkalmas. Egy nem folyóvízi etetõvel, 50-50 %-ban összekeverve (utólag is bebizonyítottam magamnak), valószínûleg a tapadás még mindig kiváló lesz, és könnyedén bejuttathatjuk vele a szemes és élõ anyagot a kívánt területre. De most nem kotyvasztok, 2 kilót bekevertem, kapott 1 deci csontit, 1 doboz csemegekukoricát, és kész, irány a nedves mûveleti terület.

"Akváriumi" teszt! Kevésbé összenyomva, erõsen összenyomva, fél perc után.

... 2 perc múlva...

... 5 perc után...

... 20 perc után, egy kajakos megmozgatta a vizet...

... 30 perc után...

... jött egy úszó hotel, és elvitte az alanygombócokat ...

 

Hajnali horgászatot választottam, jászt-paducot szerettem volna fogni. A márna fogásában nem hittem, ennek több oka is volt. A vízszint az elmúlt napokban jelentõsen csökkent,2 napja stagnál. A kedvenc helyemen, a meghorgászandó távolságban a víz mélysége nem éri el az 1 métert. Meleg még a víz ahhoz, hogy ennyire kijöjjenek a sekélybe. Októberben, 10- 11 Celsius fokos vízhõmérsékletnél, az lenne a meglepõ, ha nem fognék itt márnát. A Duna és lakói viszont kiszámíthatatlanok. Lássuk mi történ, tömören összefoglalva.

Alattam 2-en ültek, feederrel és pickerrel, 1 szilvát szedtek ki összesen ezen a napon. Nem nagyon evett a hal. Én ,mint felsõ horgász, 6 szilvát, 4 paducot, 1 márnát, pár gébet.1 nagy jászom, 2-3 perc fárasztás után a partnál leakadt, pedig lefelé saccolva, elérte a 1,5 kilót. A tesztelést majdnem feladtam a rengeteg hajó miatt. 20-40 percenként jött egy monstrum.

 Én úgy gondolom, ez az etetõ is megoldhatja a fenekezõk gondját, bár Én nem fogom natúrban használni, rengeteg lehetõség rejlik benne. Úsztatva lenne érdemes kipróbálni, mert a jász és paduc jobban fogható így, mint pickerrel, persze csak szerintem. Ha úsztatáshoz keresnék boltban kapható etetõanyagot, elsõ nekifutásra kimerném jelenteni, ez az egyik legjobb minõségû, ami a piacon fellelhetõ. Karcsibának még nem mondok semmit, sok etetõanyag vár kipróbálásra, türelemre intem magam.

Szilvaorrú keszeg.

Márna a kézben.

Catch...

... and release!

Paduc.

Géb.

Folytatás következik, ha van rá igény. Minden elhasznált etetõanyagot, saját pénzen vásároltam, nem bízott meg senki reklámozással. Nem vagyok profi horgász, így aki ?komolyabb" leírást várt, az forduljon a gyártóhoz, és kérdezzen ott. Megjegyezendõ, egy etetõanyag sem garantálja a sikert, ha magunk nem törekszünk a lehetõ legtökéletesebb horgászatra. Aki félúton feladja, és elhagyja az etetési sávot, amit már rendesen megszórt etetõanyaggal, lehet elbukik aznapra.

 

Jó tanácsként annyit, horgásszunk sokat, ez a legjobb módszer arra, hogy egyre sikeresebbek legyünk. Az írások mutathatnak irányt, adhatnak rengeteg információt, de a te haladat, csak te tudod kifogni. Görbüljön.

Fogjon mindenki sokat.

 

Balla Csaba (tmpgenc)

GINOP