TOP MIX újtermék bemutató

Az  interneten sokan láttak és olvastak már az új termékekrõl, azonban sokkal másabb az, amikor azokat kézbe lehet fogni, meg lehet szagolni és nem utolsó sorban a termékekrõl kérdezni is lehet. Továbbá más a hangulata egy termékbemutatónak, ha az nem csak száraz szöveg, hanem élõ közönség elõtt zajlik. Így jól lehet látni a résztvevõk rezdüléseit, kíváncsiságát és nem utolsó sorban kérdéseiket, melyekkel olyan területeket tárnak fel, melyre az elõadó esetleg nem is gondol, növelve ezzel a bemutató életszerûségét.

Ennek felismerése jegyében rendeztük meg elsõ ízben a TOP MIX új termékeinek bemutatóját.

A termékbemutatót az üzemben rendeztük meg. Úgy gondoltam, a meghirdetést követõ elsõ 20 fõ jelentkezését fogadom el, akiket a bemutató teremben akartam leültetni. Nagy meglepetésemre és nem kis büszkeségemre, több százan jelentkeztek, de helyhiány miatt a legtöbb jelentkezõt vissza kellett utasítanom és így 35 fõ részvételével tartottuk meg a bemutatót. A részvevõk számára a csomagoló üzem helyiségét alakítottuk át rendezvény teremmé, így életszagúbb is lett a rendezvény.

A program négy részre lett osztva, ennek megfelelõen az elsõ két részt a termékbemutató töltötte ki egy 15 perces szünettel, amikor is rövid üzemlátogatás lett beiktatva. Ezt követõen a résztvevõket meghívtuk egy svédasztalos ebédre, majd az utolsó részben kötetlen beszélgetés, kérdés-felelek program zajlott, melyben már a TOP MIX versenyhorgásza Gyulai Ferenc és feeder teszthorgászunk Molnár Tamás is részt vett.

A résztvevõk folyamatosan érkeztek

A vendégek belépéskor azonnal kézbe vehették a TOP MIX 2011 évi frissen készült katalógusát.

Az elõadáson több ismert horgász is részt vett.

A termékbemutató elõadói.

A programnak megfelelõen, tíz órakor megnyitottam a termékbemutatót.

Most pedig nézzük az újdonságokat:

 A Protein Bomba etetõanyag család, kifejezetten a feederbotos horgászoknak készült, method feeder jellegû, finomszemcsés, magas protein tartalmú etetõi tavaly jelentek meg a piacon. A korábbi három: Szuper Ponty, Explosive Feeder és Édeskender-Halibut etetõi mellé egy új csatlakozott, a Fûszeres-Húsos Feeder etetõ.

A korábbi Protein Bomba etetõk.

Ez pedig a család új tagja a Fûszeres-Húsos Feeder etetõ

Az etetõ jellemzõje az igen erõs fûszeres-húsos illat és íz, a vörös szín és a sok mikropellet. Használata elsõsorban intenzíven telepített és nagyhalas tavakban javasolt, elsõsorban meleg vizeknél. Tapasztalatunk szerint erõs a szelektáló hatása, csaknem minden halfaj nagyobb példánya  (ponty, dévér, compó) kedveli.

Három asztalnyi hely sem volt elég az újdonságok kipakolásához. A képen az Extra etetõk, a csalizó és etetõ pelletek láthatók.

A képen a forgalmazott Preston, Korum és Sonubaits termékek egy része.

Az egyik új etetõcsalád az EXTRA etetõk családja, mely kilenc magas minõségû etetõbõl áll és lefedi a pontyozás, keszegezés és folyóvízi horgászat igényeit. Egyaránt alkalmasak etetõkosaras, match, spicc, vagy rakósbotos horgászathoz. Az Extra etetõk családja:

?-          Extra Ponty

?-          Extra Piros Ponty

?-          Extra Sárga Ponty

?-          Extra Nagy Ponty

?-          Extra Dévér

?-          Extra Dévér, fekete

?-          Extra River

?-          Extra Márna, piros

?-          Extra Bodorka-Sneci

Magasabb, prémium kategóriát képviselnek a WINNER etetõcsalád tagjai, melyek a legmagasabb igényeket, a versenyhorgászat igényeit is kielégítik. A nyolc etetõbõl álló termékcsalád szintén lefedi az etetõkosaras, match, spicc, vagy rakósbotos horgászmódszereket. Az elmúlt évek teszthorgászatai és versenyeredményei alapján csak jókat lehet az etetõkrõl elmondani. A Winner etetõk családja:

?-          Winner Piros Ponty

?-          Winner Ponty Big One

?-          Winner Ponty-Kárász Match

?-          Winner Ponty-Kárász

?-          Winner Ponty, hallisztes

?-          Winner Dévér

?-          Winner Márna

?-          Winner Sneci

Az etetõkrõl részletes leírás, ismertetés a TOP MIX honlapon és a 2011 évi katalógusban olvasható.

Az bemutató során csaknem minden új etetõanyagot elkészítettem és így, bekevert állapotban adtam közre. Így aztán minden résztvevõ megnézhette a megfelelõ állagot, megszagolhatta, ?megízlelhette" az elkészített etetõket.

A bemutató során az újdonságok java részét bekeverve mutattam be.

Minden etetõt külön vödörbe kevertem be.

Az elkészített etetõ került aztán a résztvevõk kezébe.

Minden bemutatott etetõhöz külön felhasználási és bekeverési tanácsot is adtam.

Megkülönböztetett figyelmet szenteltem a WINNER etetõknek.

Bemutattam azt is, hogy a zacskóban piros színû etetõanyag bekeverve ...

... és a vízbe dobva, akár hosszú vízben állás során sem veszti el színét és nem fakul ki.

Az akváriumba dobott etetõanyag gombócok nem csak a színtartásukra hívták fel a figyelmet, hanem jól látható volt az oldódásuk is.

A közreadott vödrökben lévõ etetõanyagok láttán sokak véleménye volt, hogy sokkal hatásosabb az etetõ bemutatása, ha azt bekeverve lehet ízlelni, tapintani és nem utolsó sorban a bekevert etetõk helyes állagáról is képet alkothattak.

A bemutató 45 percre tervezett elsõ része ezzel be is fejezõdött. A résztvevõk cigiszünetet kaptak.

A bemutató szünetében üzemlátogatásra invitáltam az érdeklõdõket.

Végigvezettem õket az üzem területén.

Betekintést nyerhettek az általam publikusnak ítélt üzemrészekbe, raktárakba.

Majd bemutattuk az idei év két új pontyos rakósbotját.

Itt lehetõség nyílt egy kis eszmecserére is.

A szünetben jó hangulatú beszélgetések folytak.

Szünet után aztán folytatódott a termékbemutató. Sorra kerültek a CARSTEN és Fine Match úszók és ezek tartozékai a nagy távolságról is látható antennák. Bemutattam az alumíniumból készült, állítható magasságú bottartó állványt, mely még otthon, a horgászszobában is jó lehet.

A CARSTEN úszó bemutatása.

Majd sorra kerültek az általunk forgalmazott PRESTON, KORUM és SONUBAITS termékek is. Azt tudni kell, hogy az általunk használt Preston név mögött tulajdonképpen három márka húzódik meg. A PRESTON a finomszerelékes pontyhorgászat teljes szegmensét lefedi a rakósbotozástól a feederezésig, a KORUM ugyan ezt teszi, de a rakósbotos horgászat kivételével, kiegészítve viszont a bojlizással.  A SONUBAITS pedig ehhez szolgáltat etetõt és csalit. Ez a hármas együtt kiváló egységet alkot.

A TOP MIX is a finomszerelékes horgászat, pontyhorgászat igényeit igyekszik maradéktalanul kielégíteni, ezért tavaly elkezdtük ezen termékek forgalmazását, kiegészítendõ saját választékunkat.

A SONUBAITS etetõit nem forgalmazzuk, hiszen olyan nekünk is van, viszont nem tudunk olyan csúcsminõségû puha pelleteket és bojlikat készíteni (legalább is egyenlõre), mint õk, ezért azokkal kiegészítettük választékunkat.

A SONUBAITS soft pelletjei teszt alatt.

Szintén az angol cég új terméke a paszta pellet. Fûzhetõ, tûzhetõ, formázható.

A Boosted Wraps az oldódó pasztával bevont bojli szintén sikeres csali lesz.

Az angol Sonubaits általunk forgalmazott termékeinek bemutatása után a PRESTON és KORUM termékekbõl tartottam egy kis ízelítõt.

A KORUM KXI60 orsója és a PRESTON Competition feeder botja jó párost alkotnak.

A Preston kiváló minõségû és tulajdonságú INCEPTION 4000 orsóját nem a ?kis pénztárcájú" horgászoknak készítették.

A bemutató gyakorlati része ezennel befejezõdött. A résztvevõket meghívtuk egy svédasztalos  ebédre, miközben természetesen folytatódtak az eszmecserék és biztosítottuk a kedvezményes vásárlás lehetõségét is.

 ?Terülj asztalkám!"

Ebéd után háromnegyed órára még visszaültünk a helyünkre, ahol a résztvevõk kérdéseire próbáltunk meg, most már mindannyian, válaszolni.

Gyulai Ferenc, versenyhorgászunk válaszol a kérdésekre.

Molnár Tamás feederes teszthorgászunk is megszólításra került.

Úgy gondolom a termékbemutató elérte célját. A résztvevõk megismerték új termékeinket és érdeklõdésükkel, kérdéseikkel megadták annak hangulatát. Természetesen film is készült, melynek rövidített változata megtekinthetõ.

A új termékek teljes részletességgel történõ bemutatására az egész nap sem lett volna elég, sõt ezen cikknek is végesnek kell legyen. Akiket viszont érdekel, megtekinthetik azokat az új, 60 oldalas, olvasmányos termékkatalógusunkban és a honlapunkon: www.topmix.hu.
Akik pedig még többet szeretnének megtudni az újdonságokról, azokat tisztelettel várjuk a HIT kiállításon, a szokott helyen, ahol kollégáimmal szívesen állunk rendelkezésükre, sõt a termékek meg is vásárolhatók.

 

Papp József

 

GINOP