PRO SERIES Dévér Method Mix- a dévérek álma

 

Az etető elkészítésének egyik apropóját az adta, hogy teszthorgászaink többször próbálkoztak a hagyományos keszeges etetőkhöz hallisztet adagolni, hogy megnöveljék az átlagsúlyt. Magam részéről eleinte nem nagyon hittem az eredményességben, de a tesztek aztán meggyőztek. Egyre másra könyvelhettük el a sikereket, elsősorban feeder horgászat során, olyan esetekben is, amikor a hagyományos keszeges etetők sorra-rendre behaltak.
 
A másik ok pedig az volt, hogy nem volt a piacon dévéreknek, akár verseny körülményekhez is, készített feederes etetőanyag.

Így aztán összeraktunk egy olyan etetőt, amellyel a tesztek során minden vízen jó eredménnyel fogtunk dévért.
Az etető alapját egy általunk összeválogatott pellet keverék adja. Ez van gondosan leőrölve. A szemcseméret 0.6-0,8 mm, amely elég finom ahhoz, hogy a hal ne lakjon jól tőle, de a vízben olyan felhőt képezzen, amely a halakat az etetőkosár közelében tartsa. Ezzel olyan hatást fejt ki, hogy a hal étvágyát, táplálkozási ösztönét folyamatosan fenntartja. Ilyenkor van az, hogy a kosár körül, az etető felhőben tobzódó hal meglát egy nagyobb „szemcsét”, nevezetesen a csalinkat, azt azonnal, gondolkodás nélkül szippantja be.
Az etető aromája egy általunk kifejlesztett, több évre visszamenőleg bizonyító, nagyon finom aroma a Brasem aroma.
 
PRO SERIES Dévér
 
Kiemelt figyelmet fordítottunk az etető egyszerű felhasználhatóságára is. Bekeveréséhez 0,5 liter víz szükséges, melyet egyszerre, vagy részletekben is adagolhatunk. Magam részéről a vödörbe kiöntött etetőhöz hozzáöntöm a kimért vizet, megkeverem, egy kicsit állni hagyom, majd még egyszer megkeverem. Ezzel az etetőanyag elkészítését meg is oldottam. Ha még szebb, homogénebb állagot akarunk, akkor apró lyukú rostán célszerű áttörni.

A mai horgászatnál háromféle csalit használtam. A Method pelletek közül a Scopex-Vanília és az Eper ízesítésűt, illetve a horgászat vége felé a Duplex pelletek közül az Ananász-Hal ízesítésűt.
 
A csalinak használt pelletek.

 

A Method pelletek szokásos, csalitüskés, felkínálási módja.
 
 
A bevetésre kész szerelék.
 
Előszeretettel használom a Preston method kosarait, mert a hozzávaló szerszámmal megtöltve nem csak a szemnek szép, hanem pontos, precíz horgászatot tesznek lehetővé.
Alapozó etetés nélkül kezdtem a horgászatot, így várnom kellett egy kicsit az első kapásra. Aztán ami ez után következett, az maga volt a mennybe menetel. Ilyenkor, december végén, karácsony előtt.
 
Az első kárász.
 
A pontyok sem vetették meg a dévéreknek készített etetőt.
 
Ismét egy analfabéta ponty. Nem tudta elolvasni a zacskó feliratát.
 
A legtöbb hal azonban dévér volt.
 
A halak java része dévér volt, de szép számmal jött kárász és elvétve egy-egy ponty is. A két csaliként használt pellet közül a piros színű epres volt a jó. A sárgára gyakorlatilag kapás sem volt. Lehet, hogy a tiszta vízben a fekete etető fölött lebegő flouro sárga szín hatott riasztólag.
A naplemente előtti utolsó fél órára csalit cseréltem. Kíváncsi voltam, hogy van-e az etetésen nagyobb ponty is, ezért a lebegő csali helyett most a Duplex ananászos pelletjét tűztem a csalitüskére.
 
Csaliváltás
 
A szemnek is kellemes látvány.
 
A pontynak pedig kellemes falat (lenne).
 
A fennmaradó időben, miután csalit cseréltem, a kapások megritkultak, pontosabban kettőre csökkentek. Viszont az egyik ponty öt, a másik pedig 4 kiló fölötti volt.
 
Karácsony előtti utolsó pontyom szákolás előtt.
 
Itt pedig a szákolás után.
 
A négy cikkből álló sorozatban a négy új method etetőt mutattam be. Ezek a termékeink a feederes horgászatot kedvelőknek készültek, azoknak, akik a magas minőséget részesítik előnyben. Azoknak akiknél a fogósság mellett az egyszerű felhasználhatóság is szempont egy etető kiválasztásánál.
 
Papp József
 



 

GINOP