KORUM készletek gyermekeknek

Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy nem is lehet hozzájutni megfelelő kezdőfelszereléshez. Aztán meg a „nemhorgászó” szülő honnét vegye az ötleteket, hogy mit és hogyan kell csinálni?
Az ötlet Angliából jött, ahol egyébként is sokat fordítanak a fiatalság horgászatra nevelésére. A KORUM cég három olyan felszerelést állított össze, amely a gyermek számára nem okoz csalódást és akár a nem horgászó, csak gyermeke mellé leülni szerető szülő is tudjon segíteni a horgásszá válásban.
 
Úton a horgásszá váláshoz

Az összerakott három alapfelszerelés tartalmazza a módszerhez való alap kiegészítőket is. Mindezekhez elkészítettek két kis könyvecskét és egy DVD-t is. Az egyik könyv a felszerelések összeállításáról tartalmaz alapfokon mindent képekben és szövegben, ami csak kellhet egy gyereknek és ugyan ez látható a DVD-n is. A másik könyv pedig a vízpart élővilágáról tartalmaz hasznos képes és szöveges információkat.
 
A három alapfelszerelés

Az összeállítások olyan jól sikerültek, hogy a cég alig tudja kielégíteni a piacot és jelenleg is „best seller”-ek a maguk kategóriájában.
Nézzük akkor a három összeállítást!
 
Feeder készlet:
A feeder horgászat vitathatatlanul a legizgalmasabb formája a modern parti horgászatnak. Manapság ezt gyakorolják a legtöbben, a legtöbb írás és híradás is erről a módszerről szól és ehhez a módszerhez kell talán a legkevesebb kiegészítő is. Legalább is egy szintig …
A készlet tartalma:
- 3 részes, 3 méteres feeder bot
 tökéletes kisebb tavakra és alkalmas ponty, dévér és kárász horgászatára
- 3000-es méretű hátsófékes orsó
 nagyon finom és hatékony hátsó fék, hihetetlenül jó első orsónak minden horgász számára
- műanyag botzsák a bot és orsó együttes szállítására
- műanyag szerelékes doboz
- 3 db nyitott végű feeder műanyag feeder kosár etetőanyaghoz és pellethez
- 3 db hálós kosár
- 4 db quick change bead az előke gyors cseréjéhez és a kosár ütköztetéséhez
- 4 db csúszókapocs a kosárak felszereléséhez
- előkére kötött horgok
- egy kicsi és egy nagy horogszabadító
 
A feeder készlet
 
A készletet én is kipróbáltam, meg kellett győződnöm annak használhatóságáról.
 
Kibontva így néz ki.
 
Ez pedig egy felszerelt kosár a készletből.
 
A feeder készlet ténylegesen tartalmazza a legszükségesebbeket ahhoz, hogy bárki elkezdjen vele horgászni. A könyvek ugyan angolul íródtak, de olyan bőséges és részletes a képanyaguk, hogy a nyelvet nem ismerők is bizton eligazodnak bennük.
 
Rakósbotos készlet:
Talán a rakósbotos horgászat a legnagyszerűbb útja a horgásszá válásnak. A botot egyaránt lehet használni a kéttagos top szettől a teljes hosszig. A megfelelően összeállított készlet a legjobb útja a rakósbotozás megtanulásának és talán a legnagyobb élményt is ez nyújtja.
A készlet tartalma:
- 6 méteres, hat részes, készre begumizott rakósbot
 jól kiegyensúlyozott könnyen kezelhető rövid rakós, amely biztosan kiküszöböli a kezdők
 hibáit
- műanyag botzsák a rakósbot szállításához
- 4 db különböző méretű úszókkal készre szerelt létra
- műanyag szerelékes doboz
- kicsi és nagy horogszabadító
- 2 db fenékmérő ólom
 
A rakósbotos készlet a kipróbálás előtt.
 
Mindent tartalmaz, ami a kezdéshez kell.
 
Ezek találhatók a készletben.
 
Mint minden, általam ajánlott felszerelést, ezt is kipróbáltam. Tökéletesen alkalmas a rakósbotos horgászat alapjainak megtanulásához, a mozdulatok begyakorlásához. A kész szerelékeken is látható, hogy nem csak úgy a vakvilágba készültek, hanem megalkotójuknak volt elképzelése erről a módszerről.
 
Úszós készlet:
Az úszós horgászat talán a legérdekfeszítőbb módja a horgászatnak. Láthatjuk a kapást az úszón, amelyet tetszés szerint súlyozhatunk. Etethetünk a horgászat helyére, odacsalogatva ezzel a halakat. Az orsóval és a finom bottal pedig akár a legnagyobb halat is megfoghatjuk.
A készlet tartalma:
- 3 részes, 3 méteres match bot
 alkalmas kisebb tavakon, vagy rövidebb távolságokon, minden fajta halak horgászatára
- 3000-es méretű hátsófékes orsó
 nagyon finom és hatékony hátsó fék, hihetetlenül jó első orsónak minden horgász számára
- műanyag botzsák a bot és orsó számára
- műanyag szerelékes doboz
- 2db Waggler úszó, 2AAA méretben

 kisméretű uszók partközeli horgászathoz
- 2 db Waggler úszó, 3AAA méretben
 nagyobb méretű úszó közepesen rövid távolságra

- különböző méretű hasított ólmok
- kicsi és nagy méretű horogszabadító
- 2 db fenékmérő ólom
 
A készletben ténylegesen minden szükséges megtalálható.
 

A készlet tartalma. (a készlet elérhető lányos változatban, pink színben is, a képen ez látszik)

 
Mindegyik készlet tartalmaz egy DVD-t is, melyen az alábbiak találhatók:
- Mi a módszer lényege és az hogyan működik
- Hogyan kell összeállítani egy szerelést a készlet felhasználásával
- Milyen csalit használjunk hogy több halat fogjunk és hogyan kell azokat használni
- Hogyan kell a felszereléssel dobni, vagy a rakósbotot kezelni
- Egyszerű csomók elkészítése
- A horgászat szeretete a nagyszerű környezetben.
Ha gyermekünk még nem is beszéli az angol nyelvet, akkor is megérti a látottakat, de lehet, hogy a horgászat hatására kezd el majd a nyelvvel ismerkedni. Vagy fordítva…
Azt gondolom, bárhogy is legyen, a KORUM cég kezünkbe, illetve a jövendő horgászok kezébe adott három kiváló összeállítást, mely jó alapot teremt a horgászat megkedveléséhez.
Na és nem utolsó sorban jön a Karácsony, amikor is a karácsonyfa alá lehet egy ilyen készletet fektetni …
 
Sok hasonló, gyermekmosollyal kísért halacskát!
Team TOP MIX

GINOP