Hibaelhárítás!

Meg olyan is, amikor a horgász már az elején halálra ítéli az aznapi horgászatot. Ha csak levegőzni akar, akkor nincs is ezzel baj, de ha halat is szeretett volna fogni, akkor már nem kerek a dolog. Hazafelé aztán mormolja magában mérgesen, hogy már megint mit ajánlottak vagy, hogy nem jó ez a kaja. Pedig lehet, hogy egy apró, ám de fontos dolgot rontott csak el, vagy nem figyelt oda eléggé. Hogy mire is gondolok?! Hát az etetőanyag bekeverésére.
Lerágott csontnak tűnhet a téma, de nem az. Sokszor elképedve nézem, hogy hogyan és miben keverik az etetőanyagokat. Nylon zacskóban és akkora vödörben, amibe éppen csak belefér a kezünk, nem lehet megkeverni semmit. Ennyi erővel a pénzt, amit az etetőanyagra költöttünk, egyenesen a vízbe is dobhatnánk! Körülbelül ugyanannyi lenne a hatása, hacsak nem bankár halakkal van dolgunk. Nem nagy általánosságban szeretnék foglalkozni a témával, azt már megtették mások. Azoknak a kollégáknak szánom ezt az irományt, akik az Economic családot használják. Miért ez a megkülönböztető figyelem? Ezt megint csak egy kiállításon elcsípett beszélgetésre vezetném vissza, na meg arra, hogy én is sokszor használom.

„- Vigyünk ilyet is! Ez a múltkor is jó volt!”
„- Jó volt, csak egy kicsit kemény kaja!”
Mivel kíváncsi voltam, hogy mire gondolnak pontosan, beszédbe elegyedtem az illetőkkel. A „gond”, hogy nagyon tapadós. Hát, valóban meg lehet úgy gyúrni, hogy ha megdobnánk vele valakit, a szemei csillagközi utazásra mennének. De a „hiba” egy kis odafigyeléssel és a megfelelő mennyiségű víz hozzáadásával elhárítható.
Mivel mindenki a hideg vizekre keresi már a megoldást, ehhez igazodva választottam alanynak a Ponty-Kárász F2-t. Mivel a piros színe nem rikít a letisztult vízben, ideális a téli hónapokra is. Az édeskés illatához az édes és a halas aromák is tökéletesen passzolnak. Sokan gondolják azt, hogy télen csak az édes aromák működnek. Ezzel nem értek teljesen egyet, vannak vizek, ahol télen is a büdös-halas ízek működnek jobban.
Hozzávalók egy személyre
Aromákból folyadékot is és port is szándékoztam hozzákeverni. Folyékonyból az Epres-Halast választottam. Úgy vélem, hogy az eper ízzel-illattal nem nyúlunk mellé, még akkor sem, ha ismeretlen vízre megyünk szerencsét próbálni. Por aromából a Ponty aromát szándékoztam bevetésre küldeni. Folyadékot amolyan hátországnak, míg a port egy agresszív támadóként szándékoztam hozzátenni.
F2 vagyok
Egyenletes szemcseméretű vagyok
Az egyenletes szemcseméret miatt rövid idő alatt magába szívja a kellő vízmennyiséget. Szeretem ezt a tulajdonságát, mert nem vesz el sok időt magából a horgászatból, bár az is igaz, hogy általában otthon keverem be az etetőanyagokat. De térjünk rá magára a keverésre!
A szükséges vízmennyiséget mindig kimérem, így mindig ugyanazt az állagot kapom. Van, aki nem tulajdonít ennek nagy jelentőséget, de az eredményesség a precizitást igazolja. A folyékony aroma mennyiségét mindig bele kell számolni a víz mennyiségébe. Mivel az aroma elég tömény, nem kell nagy mennyiség belőle. Az esetek többségében 0,25-0,5 dl aromát használok. Az aromát mindig a keveréshez használt vízhez öntöm, így egyenletesen eloszlik az etetőanyagban, és minden szemcse tartalmazza majd.
Az aroma tömény, de jól oldódik a vízben
Alkalmi keverőpálcám
Ami a bekeveréshez szükséges víz mennyiségét illeti, két mennyiség is szóba jöhet: ha 4 dl-rel keverjük be, hálós kosárral már használható is. Bár, így még tartalmaz felszálló szemcsét, de ez a hasznunkra is lehet. Utat mutat a vízközt bóklászó halaknak a kosarunk felé. Ezt inkább sekélyebb vízben ajánlott használni.
Hálós kosárhoz, vagy sekélyebb vizekre
A második lehetőség, ha 5 dl-rel keverjük be. Lehet, most sokan csak legyintenek, hogy ez az egy deci ide vagy oda, de igenis sokat számít! Ez a mennyiség tökéletesen elegendő a bordás kosarakhoz. Sok élő és szemes anyagot tud felvenni így az etetőanyagunk.
Bordás kosárhoz vagy mélyebb vizekre
Mindig úgy öntöm hozzá a vizet, hogy nagy felületen érje és csak a fele mennyiség kerüljön hozzá elsőnek. Ennek az az előnye, hogy sokkal egyszerűbben homogénebbre keverhető, mintha egy pontra öntenénk a vizet.
Nem egy pontra öntöm a vizet
Alaposan keverjük el
Már majdnem jó
Ha a keverés első fázisát befejeztük, nyomkodjuk jó erősen a vödör fenekére az etetőanyagot! Így kiszorítjuk a szemcsék közül a levegőt és a szemcsék gyorsabban átadják egymásnak a nedvességet. Ez a mozzanat jócskán lerövidíti a víz felvételének időtartamát. (Gyulai Feri barátomtól lestem el)
Tömörítsük össze
Tapad, de nem ragad
Tízpercnyi pihentetés után, fellazítom az anyagot. A nagy összetapadt tömböket a két tenyerem és az ujja között szétmorzsolom. Fontos, hogy a tenyerünket ne szorítsuk össze! Mivel az etető még nem tartalmaz minden vizet, így könnyedén szemcsékre bontható a keverék. Ha ezzel megvagyunk, jöhet hozzá a maradék vízmennyiség. Alapos keverés után, már nincs más dolgunk, mint a rostálás.
Tenyérrosta
Már használható, de érdemes áttörni
Ha nem rendelkezünk rostával, használhatjuk a tenyeres megoldást is. Ha csak egy kilogrammot keverek, mindig egyszerre ráöntöm a rostára. Nem kezdem mindjárt a tenyeremmel áttörni, inkább a vödröt és a rostát összefogva, elkezdem rázni.
Rázva, nem dörzsölve
Ha mindent jól csináltunk, minimális mennyiséget kell majd csak áttörni kézzel. Eredményül egy jól tapadó, mégis könnyen nyitó, homogén etetőt kaptunk.
Minimális mennyiség marad, amit át kell dörzsölni
Egy jól kezelhető homogén anyagot kaptunk
Jól tapad, …
... de könnyen szétmorzsolható
A por aromát, én mindig a már kész etetőanyaghoz keverem. Az aroma szemcséi így az etetőanya felületére tapadnak és gyorsabban fejti ki a hatását. Mennyiséget nem írnék, mert ezt mindig az adott helyzethez igazítom. De itt is a fokozatosság elvét követem. Mindig csak keveset, mert hozzátenni tudunk, de kivenni belőle már nem!
Ötletes adagolás
A gyorsabb hatás érdekében, a kész etetőanyagra szórjuk
Befejezésként jöhet hozzá a kukorica, pellet vagy csonti. Ha konzerv kukoricát teszünk hozzá, minden esetben öntsük le a levét! Ez a plusz nedvesség már rontana az etető állagán.
Szemes a darabosabb halaknak
Nézzük meg azt is, hogy hogyan fog működni a keverék a mederfenéken. Az akváriumban bemutatott teszt, csak részben fedi a valóságot. 1,5-2 m mélységig igaz, de ahogy nő a vízmélység, úgy bont egyre gyorsabban a kaja a nyomás miatt. Ha mélyebb vizeken használom, akkor sem adok több vizet hozzá, inkább vizes kézzel újra megnyomom a már megtöltött kosarat. Így csak a felülete lesz nedvesebb, tapadósabb, ami pont arra elég, hogy a fenékig egyben maradjon a kosár tartalma, de lent már nyitni kezdjen.
Vízbe érkezéskor
2 perc elteltével
4 perc elteltével
6 perc múlva
Ha belelegyez a hal
Most pedig nézzük a rossz példát!
Szemléltetésként egy kicsit túlvizeztem a már beállított keveréket, 1-1,5 dl-rel több vizet adtam hozzá. Hipermarket gazdaságos lesz így a keverék, de az eredményesség szempontjából kicsit sem mondható ideálisnak az állag. Nem az a cél, hogy órákon keresztül a kosárban maradjon, hiszen minél gyorsabban kioldódik a kosárból, annál gyorsabban csalja a halakat a horgunk közelébe. Egy kisebb lyukbőségű hálós kosárban akár egy órán át is benne marad ez az állagú kaja. Nehezéknek ugyan jó, de nem fejti ki a csalogató hatását. Ne legyünk a saját pénztárcánk ellensége! Szánjunk egy kicsivel több figyelmet és időt a keverésre, és az eredmény nem marad el.
Levegőzni járó...
... horgászoknak való állag
Bedobáskor
10 perc múlva
15 perc múlva
Ezt az írást a következő írásom úgymond előszobájának szántam. Attól, hogy az Economic etetőanyag család nem tartozik a prémium kategóriás etetőanyagok közé, még ugyanúgy kell figyelni a bekeverésére. Meghálálja a figyelmet, higgyétek el! Hogy mit sikerült a horog közelébe csalni vele, azt majd a következő írásomban mutatom be. Addig is jó kevergetést!
Kiszáradás elleni védelem
Indulhatunk horgászni
Top Mix: Megéri az árát!
Írta: Dávid Szabolcs
Fotó: Decsi István

 

GINOP