Ezermester

 

Ebben az évben a method etetőanyagok kínálatában egy új család kerül majd forgalomba. Ez a Pro Series nevet kapta, ami 4 tagból áll. Én ezt a sorozatot, csak a „Zöld Gyilkos” néven emlegetem. A halakra nézve egy újabb veszélyes fegyver kerül a horgászboltok polcaira és majd a kezetekbe. Ebből a 4 etetőanyagból most az egyiket szeretném bemutatni nektek. Mikor az első zacskót megkaptam Józsitól, a következő instrukciókat kaptam hozzá: „Keverd be, dobd be és húzd a halat!”
Pár napig csak nézegettem a zacskóba töltött csodát. Szárazon tetszetős volt számomra az anyag, de a puding próbája az evés, mint tudjuk. Az első horgászaton már levett a lábamról, ami rám nem jellemző, mert szeretek többször megbizonyosodni egy-egy tesztalany fogósságáról. Aztán elkezdtem más etetőanyagokkal keverve is próbálgatni. Itt aztán már nem volt kérdéses, hogy nekem ebből kell még.
Sokáig csak „BH” (belső használatra) jelzővel volt illetve. Nem a fogóssága volt a kérdőjel, hanem az alapanyagainak beszerezhetősége és folyton változó ára. A mai anyagias világban egyre fontosabb az ár-érték aránya. Mindenki kétszer is meggondolja, hogy mire adja ki azt a kevés pénzt, amit a hobbyjára tud áldozni. A Top Mix most is értéket teremtett, ami már nem csak számunkra, hanem számotokra is elérhető. De nem húzom tovább az időt, lerántom a leplet! Az etető, amiről szó van a Pro Series Method Allround.
Az ezermester
Az írás címe sem véletlenül lett az ami. Egy széles körben felhasználható anyagról van szó, bár eredetileg a method módszerhez lett kitalálva. Mit értek a széles felhasználhatóság alatt? Mivel ez egy aroma nélküli, halas alapú etetőanyag, szabadjára engedi a felhasználó kreativitását és fantáziáját. Ugyan van már hasonló (K2, Match Method Mix) a palettán, de ez mégis merőben más. Egyaránt alkalmas keszeg, kárász és ponty horgászatára. Más, hagyományos etetőanyagokhoz keverve is jó eredményeket hozott, mind versenyen, mind a hétköznapokban. Keszeges etetőanyaghoz keverve, igen szelektív hatást fejt ki. A hozzá felhasználható aromák tekintetében is teljes a szabadság, mindenféle aroma passzol hozzá. Ez az etetőanyag megoldást jelenthet azoknak a horgászoknak, akik szeretnek felfedező utakra menni, számukra ismeretlen vizekre, de nem tudják eldönteni, hogy milyen etetőt is vigyenek magukkal. Az aromaszabadságnak köszönhetően elegendő csak ezt az egy fajtát magunkkal vinni. A helyigénye is kisebb a folyadék aromáknak, mint több kiló etetőanyagnak, ami nem utolsó szempont, ha sokat kell cipekednünk a parkolótól a horgászhelyünkig.
Mindenféle aroma passzol hozzá
Ezzel az etetőanyaggal azon horgászok rétege lett megcélozva, akiknek nem élet-halál kérdése 10+-os pontyokat fogni, hanem akik aktívan és eredményesen szeretnék eltölteni a szabadidejüket. Egy szó, mint száz, nem egy hétköznapi etetőanyagot kaptok kézhez!
Essen néhány szó az összetevőkről is! Persze, nagy titkokat ne várjatok, mert azért ezek a Top Mix boszorkánykonyhájának ajtaján belül maradnak. Egy barna alapszínű, színes alkotóelemekkel vonzóbbá tett, finomszemcsés őrleményről beszélünk. Az összetevőket tekintve a legjobb minőségű hallisztből, omega-3 zsírsavakban gazdag halolajból, ásványi anyagokból, koi pelletekből, paprikából, spirulinából, astaxanthinból és még más okosságokból áll össze. A végfelhasználást tekintve, a horgászok nagy többségének teljesen mindegy, hogy miből van az etetőanyag, ha fogós. És igazuk is van! Nem fogják atomjaira bontani csak azért, hogy lássák, mi van benne. Egy a lényeg számukra, hogy fogós legyen. Mégis két alkotóelemet kiragadnék, csak úgy érdekességként.
Az astaxanthin (ejtsd: asta-xan-thin) egy vörös festékanyag, amely a karotinoidok családjába tartozik. A karotinoid egy színanyag, amely természetes formájában a növényekben, algákban, gombafélékben, élesztőben, lazacban, pisztrángban, rákokban és még megannyi élőlényben megtalálható. Az eddig ismert legerősebb antioxidáns, amely 100-szorosa az E vitaminnak.
A másik a spirulina. A Föld egyik legrégibb élő organizmusa, amely már az aztékok számára is értékes táplálékforrás volt. Kb. 60% teljes mértékben emészthető proteint és minden fontos aminosavat tartalmaz. Nagy mennyiségben tartalmaz omega-zsírsavakat, 18 aminosavat, B-vitamint, vasat, káliumot, magnéziumot, cinket, ß-karotint és értékes növényi fehérjéket. A másik érdekessége ennek az összetevőnek, hogy a kozmetikai ipar is használja. Bőrregeneráló hatása van. Kicsit az élőflórás joghurthoz tudnám hasonlítani ezt az etetőanyagot.
Nézzük meg közelebbről és keverjük is be ezt a zacskóba zárt mindenest.
A simítózáras csomagolás a minőségi etetőknél már alap felszereltség
Zacskót kibontva, mint a Gin a palackból, úgy szabadul ki a halas illat. Nem tolakodóan erős, így a kényesebb orrú horgászoknak és horgászhölgyeknek sem riasztó. Zacskóból kiöntve, rögtön szembetűnnek a színes összetevők. A barna alapon színes szemcsék még jobban felkeltik a halak figyelmét és táplálkozásra ingerlik őket. Mivel nem tudnak eltelni vele, egyre többet és többet fogyasztanak belőle.
Figyelemfelkeltő...
... színes szemcsék
A bekeveréshez, 0,5 l vízre van szükségünk, ha a zacskó teljes tartalmát be szeretnénk keverni. A víz mennyiségét célszerű kimérni, mert kissé érzékeny az elvizezésre. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, a fél litert is inkább több lépcsőben adjuk hozzá. Magáról a keverésről nem írnék doktori disszertációt. Ezekben az etetőkben többek között pont az a nagyszerű, hogy nincsen semmi hókusz-pókusz. Hozzáöntjük a vizet és kész! A lényeg, hogy alaposan keverjük el és pihentessük egy fél órát. Ahogyan szívja magába az anyagunk a nedvességet, egyre látványosabb lesz az etetőanyag szemcsézete. Amíg a mester dolgozik, addig elrendezhetjük a horgászhelyünket és összeállíthatjuk a felszerelésünket.
Csak öntsük hozzá a vizet
Fontos az alapos keverés
Fél óra elteltével, nincs más dolgunk, mint áttörni. Aki nem rendelkezik rostával, javaslom, több lépcsőben keverje hozzá a vizet. Egy jól tapadó, mégis gyorsan bontó etetőanyagot kaptunk.
Egy homogén, tapadós és mégis gyorsan bontó kaját kapunk
De nézzük meg azt is, hogy hogyan dolgozik a víz alatt!
Így fest a kosárban
10másodpercel a fenékre érés után
30 másodperc után
Gyorsan terül
Ha beletúr a hal
Egy kis bemutató
Egy másik felhasználási módot is szeretnék megosztani veletek. Ha egy maréknyit kivesztek az etetőanyagból és túlvizezitek egy kicsit, egy tészta állagú masszát kaptok, ami ideális pasztakosárba. Az oldódási időt a pluszban hozzáadott víz mennyiségével lehet beállítani. És itt újra jól jön az aromásíthatóság. A piacon lévő összes aromát kipróbálhatjuk a csalipasztához.
Csak egy pasztakosár kell hozzá
Gyúrjuk a kosárra
Az oldódási idő a hozzáadott vízzel állítható be
A tesztek helyszínét tekintve volt közöttük intenzíven telepített víz és természetes víz is. Ami a lényeg, hogy a horgászatok végén, egyik helyen sem álltunk fel hal nélkül. Mindenhol stabilan teljesítette, amit aznap elvártunk tőle.
Megemlítenék néhány etetőanyagot, amivel eredményesen keverhető: Winner Ponty-Kárász Match (fekete változattal is), Winner Like by Gyulai, Winner Dévér, Extra Ponty-Kárász
És végezetül néhány kép a tesztről:
Szápári bányalakó
Keszegek a Desedából
Józsi egyéb terítéke...
...és egy igazi őslakója a Kis-Balatonból
Egy vegyes teríték a Zalából
Remélem, ti is sok élménnyel lesztek gazdagabbak ennek az etetőanyagnak a használatával! Egy biztos, az én fegyvertáramban már biztos helye van!
Top Mix: Ha jó megoldás kell
Írta: Dávid Szabolcs
Fotó: Decsi István
 

 

 

GINOP