2024 évi újdonság: Stradivari Spin botok

Teszthorgászat a Top Mix Stradivari Spin botokkal

Váratlanul, de megtiszteltetésként ért a felkérés, használjam, majd írjak értékelő anyagot a Top Mix Stradivari Spin család három gyermekéről. Bár nem mutattam, de megörültem a feladatnak, több okból is. Használat nélkül, hírből is tudtam, hogy felső kategóriás pergetőbotok kerülnek a kezembe, így kíváncsi voltam mennyire szolgál rá sokat mondó nevére a legutóbb fejlesztett „hangszer”. Miként muzsikál majd, ha próbálom vele elhúzni a halak nótáját? Másik oka a szíves vállalásnak, hogy a Top Mix vállalkozás alapítóját, a botok meghatározó fejlesztőjét évtizedek óta ismerem. Papp József bár világhorgász, de az itthoni kisebb-nagyok vizeknek is megrögzött, értő vallatója. Már vagy harminc éve versenyhorgász, magyar bajnoki címekkel, minden tapasztalat bírtokában, éppen húsz esztendeje kezdett a horgászbotok fejlesztésével, megalkotásával is foglalkozni. Amikor megkaptam a három botot, arra gondoltam, valami nagyon hosszú határidőt kellene kérnem, mert többféle pergetést, sokféle hal fogását lenne jó próbálgatni, kivitelezni.

Tüstént megkezdtem velük az ismerkedést. A nagyon elegáns küllemű pálcákat nagy várakozással vettem kézbe. Az első benyomás, hogy elegánsan szépek. Bársony anyagú, két rekeszes tok szavatolja a botok védelmét. Az igazán jó érzés azonban a rendkívül könnyű bot kiemelése, kézbe vétele után fogott meg. Szinte nem is éreztem a két tagból álló pergető műszer tömegét. Alig száz gramm felett ez nem is csoda. A 30T -40T Toray Carbon alapanyag a feszesség, a gerincesség, az érzékenység garanciája. Ám jó érzést keltett bennem a nyers carbon felületen látható, régebben is csak a jó botoknál ismert mintázat is. Ez a kivitelezés mindig erőt sugall. A Stradivari Spin három típusát a teljesítőképességük miatt L. ML. és az M. megjelöléssel is különítette el a gyártó. A hosszúságuk kettőszáztizenhárom centiméter. A dobósúlyok finomak, természetesen erősödnek felfelé, értelemszerűen így optimalizálhatjuk az adott rablóhalak pergetéséhez választott típust. Mielőtt nagyon vizsgálgattam volna a részleteket, sokáig fogtam, nézegettem, elismerően és jó érzéssel pöccintgettem a botokat. A gerinces feszesség, az érzékeny gyorsaság, mint fő tulajdonság jött le ismételten.

 

Ez után tüzetesen végig néztem az építést. A markolat végén szolid Top Mix díszítéssel zárul a bot, előtte rövid úton helyet adva a Fuji orsótartónak. Ennek működése precíz, egyszerű, érződik, hogy kottyanásmentesen magabiztos, erős. A markolati rész öltöztetése, díszítése is visszafogott, akár az egész boté. A Stradivári Spin pálcák szépen csillogó aranyfestéssel hordozzák a botok az összes szükséges paraméterének jelölését. Amint illik is a jelentéséhez, nem csupán a név felírása „mesteri”. A gyűrűk a Fuji Alconite szériából épültek a testre, mégpedig nagyon szép kiosztással. Kifutáskor és fárasztások közben a gyűrűn erősen súrlódó zsinór védelmét nagyszerűen szolgálja az érintkező felület kidomborítása. Fémet nem érhet, nincs veszélyeztetve a zsinórt. Az alapanyag, a minőség a gyűrűsor kopásállóságát is garantálják. A rögzítések kidolgozása olyan, hogy a gyűrűk szinte egybeforrnak a bottal. A talpak optimálisan tervezettek, a véggyűrű rögzítése három pontos, nagyon magabiztos. A dobások távolságát is jelentősen növelheti a zsinór bottesttől való optimális elemelése, távolsága, itt sem lehet felesleges súrlódás. A hosszas ismerkedés közben már tervezgettem is, hogy melyik Stradivarival mire szeretnék pergetni. Az egészen könnyű horgászatra, kősüllőzésre, sügérezésre, de domizásra is szívesen választanám a Spin I. 702 L. 2-10 gramm dobósúlyú modellt. Az ultra könnyű, mégis feszes, gyors bottal élvezetes lenne érzékelni a műcsalit éppúgy, mint a rövid, ütős kapásokat. A következő, a 3-15 gramm dobósúllyal tervezett Stradivari Spin 702 ML már általánosabb pergetésre is nagyszerű társa lehet. A gumizásoknál, különösen a könnyebb kezű, igényesebb pergetőknél, ez a típus univerzálisan megfelelhet. Nagyon gerinces, feszes darab. A kicsit nagyobb igénybetelt kívánó rablóhalazásoknál, a legerősebb, a 7 – 28 gramm dobósúlyú 702 M választása a célravezető. Lehet akár a süllő wobbleres, vagy a csuka általánosabb pergető horgászata ez a gondosan tervezett pálca megmutatja, mit garantál a minőség.

Stradivári, a mesterek hegedűje, a hegedűk mestere, amelyen értő megszólaltatásnál csodásan szólnak a dallamok. Az elnevezés áthallása nagyon érvényes a Top Mix pergető botokra is. Az eredményességünk, az élvezetes, komfortos pergetés maga is nagyban függ a „hangszerünktől” a bottól. A puding próbámat első felvonásként - hova máshova - a Dunára tettem. Egy régebbi, 2500-as méretű orsómat csomagoltam a botokhoz, és balinportyára indultam, velem volt a család mindhárom tagja. Jól tettem, hogy az orsóhoz a nagyon vékony zsinórral töltött tartalékdobot is vittem, mert így a 2-10 grammos, legkönnyedebb pálcát is harmonikusan szerelhettem. Vele kezdődtek a halfogások. Egy kőrugany mögött habokat ringató, kevergő vízben láthatóan szedtek valamit a halak. Apró, karcsú villantómmal hamar kideríthettem, arasznyi kis őnök hörpölnet, rablászgatnak az idei ivadékból. Ha pergető versenyen lennék, megvolna a kishalas botom – gondoltam, és bár élvezetes volt a dobás, a műcsali vezetése, minden, mégis hamar lecseréltem a legkönnyebb botot. Nem akartam sokáig zavarni, összeszurkálni a növendékeket. A komolyabb méretű halakkal, a 702 ML Stradivárival akartam folytatni. Az orsó dobján tízes fonottal nagyon hosszú, és tűpontos dobásokkal tudtam kivitelezni a további horgászatot. Nagyon vártam a kapást, egy újabb helyen meg is fogtam az első, negyven centi feletti ragadozó őnömet. A Stradivári úgy közvetítette a rávágást, mintha egy-két méterrel előttem történt volna.

Pedig hosszú dobás vévén, előző rablásai helyén kapta el a balin a műcsalimat. Immár kezdtem érezni, azt is, hogy erős, komoly erőtartalékokkal is rendelkezik a karcsú testű, korszerű alapanyagokból konstruált pergető bot. Hamarosan következett a legnagyobb dobósúlyú bot is. Növeltem a műcsali súlyát is, ennek forgó kis kanala szinte benne zúgott a bot anyagában. Cserélgettem is a műcsalikat, a wobblerek mozgása, veretése is ott vibrált a spiccen és a bottestben is. A bottartó kezünk ujjai ezt nagyszerűen érzékelik, hát még a ragadozóhalak támadását. Nem csak tesztelgette, meg is szerettem a jó kis botokat. Élmény volt fogni vele az erősebb őnöket, a fárasztáskor jól kihasználhatjuk a magabiztos erőt, mellyel a legerősebb Stradivári bőven rendelkezik. Nem véletlenül mondom, hogy magabiztos a 7-28 gramm dobósúlyú 702 M jelölésű bot, mert egy meglehetősen nehéz terepen, hamarosan csukázáskor is bizonyított. Mély bányatóban, hínárszőnyeg felett sejtettem a krokikat. A megfelelő mélységben járatható wobblernek pontos, élvezetes volt a vezetése. A növényszőnyegek felett szeretem a hosszú vezetéseket, így jól kihasználtam a bot rugalmasságát, nagyszerű dobáskészségét.

Az első csuka rávágásom mintha a kezeimre érkezett volna. Harciasan verekedett, mindenáron a mélybe, hínárközé akart futni a koma. Kellett, hogy erőteljesebben tartsam vissza, a terep miatt keményebben, hamarabb parancsoljam a csónak közelébe. A tesztelendő botom, újfent megmutatta, hogy bátran dolgozhatok vele. Használatának széles a tárháza. Könnyed kézzel, egyúttal férfiasan is bánhatunk vele. A figyelmet nagyon megérdemli, az értő bánásmódot, a „megszólaltatást” élvezetes horgászatokkal, eredményekkel honorálja, nem véletlenül Stradivári a család neve.  

Bokor Károly    

      

GINOP