2010 évi új termékek bemutatója

A rakósbotokkal kezdem. Két új rakósbot szerepel az idei kínálatunkban, a Stradivari Tournament és a STR Tournament Carp. Mindkettõ csúcsbot, így az olcsóbbikkal is le lehet ülni bármilyen komoly versenyen. Ezekrõl sokat nem kívánok beszélni, hiszen a Top Mix honlapon három cikk is foglalkozik bemutatásukkal, tesztelésükkel és a Haldorádó honlapon a legapróbb részletekbe is belemenõ videós anyag jelent meg róluk a közelmúltban.

 

 

 Csak emlékeztetõül a két új csúcsbot

 

Az etetõanyagok terén sok új nem szerepel a palettánkon. Új utakat kezdtünk taposni, a magas fehérjetartalmú, halas jellegû etetõk felé vettük az irányt. Nagyon sok külföldi anyagot olvastam és gyakorlatilag a vezetõ horgász nagyhatalmak, talán még az olaszok kivételével, ebben az irányban mozognak. Az angolok már ennél is elõbbre tartanak, õk szinte már nem is kevernek etetõt, a feeder kosárba is az erre a célra készített pellettet használják.

Egyszóval megfigyeltük hogy a világ merre tart és mi is felvettük azt az irányt, mert úgy gondoljuk, az lehet a jövõ.

A hagyományos alapanyagokból, zsemlemorzsa, keksz, carruba stb. sok újat kihozni már nem lehet. Az pedig, hogy variálom az alkotók arányát és új aromákat használok, alapjában új etetõt nem jelent.

Több tudományos és szakmai értekezést olvastam, láttam, sok külföldi és elsõsorban angol etetõt tanulmányoztam, majd ennek megfelelõen beszereztük a szükséges alapanyagokat itthonról, Belgiumból, Hollandiából, Angliából, Olaszországból, sõt még Kínából is, 

és ezek alapján készítettük el saját új etetõinket, melyeket a tavalyi év során sokszor teszteltünk, teszteltettünk. Ezekrõl több írás is megjelent a Top Mix oldalon.

Az egyik ilyen új etetõ a Big Carp Selector sorozat XT81 névre hallgató tagja.

 

 Big Carp Selector XT 81 etetõanyag.

 A kifejezetten a pontyhorgászok számára kifejlesztett XT81 nem a szokványos édes-gyümölcsös jellegû aromákkal készült. Az etetõanyag összetevõi, ízei az új irányzatot, a halas jelleget tükrözik, és a lehetõ legrövidebb idõn belüli legeredményesebb horgászat céljainak figyelembevételével lettek összeválogatva.
Ennek megfelelõen alapja a Red halibut pellet õrleménye, vannak gyorsan oldódó részecskéi, amelyek a gyors csalogató hatást biztosítják és látványos, feltûnõ szemcséi (fluo morzsa), amelyek felkeltik a halak érdeklõdését, továbbá epres Premium Carp pelletet is tartalmaz. 60% körüli proteintartalmát halfehérje liszt, tengerihal liszt, magas minõségû halolaj és a glutén adja. Capsaicin és aminosav ( L-serine, L-glycine, L-alanine, L-lysine) tartalma biztosítja a jó csalogató hatást, illetve a halak etetésen tartását.
Omega 3 zsírsavtartalma a gyors emésztést segíti elõ, amely még kívánatosabbá teszi a halak számára.
A halak számára szükséges szénhidrát mennyiségét pedig a felhasznált gabonafélék finoman összeválogatott és elõkészített keverékének õrleménye adja.
Fontos, az etetõanyag erõsen csípõs jellegû (capsaicin), így a vele való érintkezés után (keverés stb.) ne nyúljunk szemünkbe, szánkba.

Az XT 61 etetõnk is változott. A mostani változat a korábbi, több éven keresztül sikeresen gyártott HP Ponty etetõ korszerüsített, Big Carp - osított változata.

 

 A megújult BIG Carp Selector XT61 etetõ

 

Korábbi írásokban említésre került egy új etetõanyag család is, mely Protein Bomba névre hallgat.

 

 Protein Bomba etetõk.

 

 

 Protein Bomba Szuper Ponty etetõanyag

 

 

 Protein Bomba Szuper Ponty etetõanyag szemcsézete

Protein Bomba Szuper Ponty egyenletesen finom szemcsézetû, vöröses színû etetõanyag, mikropellettel. Fehérje tartalma miatt, jellegzetesen büdös illatú, de ezáltal a pontyok számára igen vonzó. Az etetõanyag magas, 60% fölötti fehérjetartalmú összetevõi, ízvilága, az új irányzatot, a halas jelleget tükrözik, és a lehetõ legrövidebb idõn belüli legeredményesebb horgászat céljainak figyelembevételével lettek összeválogatva.
Ennek megfelelõen alapja a halibut és Koi pellet õrleménye, továbbá halfehérje liszt, glutén, sörélesztõ, capsicin és különbözõ aminosavak ( L-serine, L-glycine, L-alanine, L-lysine) keveréke. A capsaicin a gyors, hatásos csalogatóhatást a sörélesztõ pedig a kitint biztosítja, melyek a ponty számára a természetes táplálkozási körülmények közt nélkülönözhetetlenek. Szénhidrát tartalmú adalékai a ponty energiaszükségletét fedezik.
Omega 3 zsírsav tartalma a gyors emésztést segíti elõ, amely még kívánatosabbá teszi a halak számára.
Jól használható alapetetésként és etetõkosaras horgászatnál is. Jellemzõen igen kevés mennyiség kell belõle egy-egy horgászathoz. Más etetõkhöz is jól keverhetõ, növeli azok protein tartalmát.

 

 Protein Bomba Explosive Feeder etetõanyag

 

 

 Protein Bomba Explosive Feeder etetõanyag szemcsézete

Protein Bomba Explosive Feeder kifejezetten a pontyhorgászok, a feederes pontyhorgászok, számára kifejlesztett nagyon magas protein tartalmú etetõanyag család tagja.

Ennek megfelelõen alapja a halibut, a tilápia pellet és egy speciális, Grower RS lebegõ pellet õrleménye. Ugyan úgy tartalmaz minden szükséges összetevõt, mint a Szuper Ponty etetõ.

Egyenletesen finom szemcsézetû, sötétbarna színû etetõanyag, mikropellettel és fokozott mennyiségû lebegõ szemcsével, amelyek a gyors oldódást segítik és a még nagyobb csalogató hatás elérése céljából az etetés körül lebegõ felhõt képeznek.

 

 Protein Bomba Édeskender - Halibut etetõanyag

 

 Protein Bomba Édeskender - Halibut etetõanyag szemcse

A Protein Bomba Édeskender - Halibut egyenletesen finom szemcsézetû, kellemesen édes illatú sötétsárga színû etetõanyag, mikropellettel.
Különleges összeállítású, a kendermagot ötvözi a halas jelleggel és mindezt édes formában. Jellemzõen igen kevés mennyiség kell belõle egy-egy horgászathoz. Más etetõkhöz is jól keverhetõ, növeli azok protein és olajosmag tartalmát.

Ez az etetõ is 60% körüli protein tartalmú és szintén tartalmazza a család többi tagjára jellemzõ összetevõket.

 

Logikailag nem most következnének, de talán tartalmilag ide illenek az új Protein Mix Liquidek.

 

 Protein Mix Liquidek kínálata.

A Protein Mix Liquidek halibutolaj alapú, igen magas a protein tartalmú etetõanyag kiegészítõk. Egyaránt használhatók etetõanyagokhoz adalékként, pelletek tuningolására, vagy akár bojli készítéséhez is. Etetõanyagnál a száraz keverékhez kell hozzáadni és jól összekeverni, majd ezután kell az etetõt kellõen felvizezni. Pelletteket is célszerû vele átitatni, jelentõsen nõ a fogási esély.

Négy változatban kerül forgalomba :

- Protein Mix Halibut- Szamócakrém

- Protein Mix Halibut - Ananászkrém

- Protein Mix Halibut - Capsicin

- Protein Mix Halibut - Tropical fruit

 

 Így oldódik a Protein Liquid a vízben.

Köztudott, hogy az olajos jellegû adalékok nem oldódnak vízben. Ezért ezeknél a protein liquideknél a hozzáadott aroma emulgeáló szerként is szolgál, így megnõ az oldódási képességük, még hidegebb vizekben is.

 

A folyóvízen horgászóknak is készítettünk egy igazi csemegét a River Bream nevû etetõt.

.

A folyóvízi dévéres etetõ egyesíti a márnás és keszeges etetõk erényeit.

A River Bream teljesen egyedi, parmezánsajt-spekulatius ízesítésû folyóvízi etetõanyag. Kifejezetten a folyóvízi keszegfélék horgászatához lett kifejlesztve, de a márna is kedveli.
Barnás színû, közepes szemcseméretû és tapadású, nehéz folyóvízi etetõanyag.
Lassabb áramlású vizeknél külön nehezítést nem igényel, nagyobb sodrásnál kavics hozzáadásával jól nehezíthetõ.

A gazdaságos, Economic etetõk és pellettek választéka is bõvült. Az etetõknél megjelent az Economic Téli Ponty etetõ.

 

 

 Elsõsorban a hidegvízi pontyhorgászatokhoz ajánljuk.

 

 

 Az Economic pelletek új tagja az Amuros, mely hínár-sás ízesítést kapott.

 

 

 Az Amuros Economic pellet szemcsézete

Az Economic pelletek két új tagja a Mézes és Amuros. Bevallom, amikor nem etetõt tesztelek, vagy versenyre készülök, sima pontyos horgászatoknál elõszeretettel használom ezeket a pelletteket. Nem kell a keveréssel vacakolni, nem kell külön vödröt cipelni. Egyszerûen a zacskóból kézzel, vagy csúzlival a meghorgászni kívánt részre juttatom és már jöhet is a peca. Eddig hiányzott a palettából ez a két változat, a közkedvelt, mindig eredményes mézes és az amuros etetõinknél már jól bevált hínár-sás ízesítésû változat.

Az új etetõk köre ezzel be is zárult, de haladjunk tovább, mert azért van még néhány újdonság!

Az etetõragasztóknál is az Amuros változattal bõvítettük a választékot. Használatával az összeragasztott magoknak hínár-sás illatot és ízt kölcsönöz, még jobban felkeltve ezzel az amurok érdeklõdését.

 

 

 Etetõ ragasztó, Amur

A Horoggyurma olyan dolog, hogy nehéz jót készíteni belõle. Olyat, hogy megfelelõen horogálló is legyen, lassan oldódjon is és mindemellett kellõen vonzó legyen a halak számára. Aki figyelemmel kísérte tevékenységünket észrevehette, hogy tavaly, valamikor az év közepén hoztuk forgalomba a horoggyurmák harcsás változatait Halas és Pióca-nadály ízesítéssel. Errõl a TOP MIX oldalon részletes ismertetõ is megjelent. A két gyurma nem várt sikert hozott. Használatukkal nagyon sok szép pontyot is zsákmányul ejtettek a használóik a harcsák mellett. Ezen fellelkesülve és látva a paszták külhoni egyre növekvõ népszerûségét az idén három pontyos és egy amuros változattal bõvül választékunk.

 

 

 Harcsa paszták, a tavalyi nyár sikertermékei voltak

 

 

 Ponty paszták

 

 

 Ponty paszták felülnézetben

A Ponty paszták Szamócakrém, Aszalt szilva és igen intenzív Tintahal-Capsicin (Pung Squid) ízesítéssel készülnek, míg az amurosnál a már nagy sikert elkönyvelhetett Hínár-Sás variáció készült el.

 

 

 Pontypaszták használata rakósbotos horgászatnál és egy pasztaszerelék paszta úszóval.

Külföldi népszerûségüket mi sem bizonyítja jobban, hogy lassan már egész irodalmuk van, gyakorlatilag minden horgászmódszerhez megvannak a szükséges kiegészítõik is, a paszta úszótól a paszta horgon keresztül a bojli és pellet bevonásáig, minden.

Tavaly kezdtünk el dipekkel foglalkozni, ami szintén sikert hozott. Ezért a választékot két különleges darabbal bõvítettük. Az egyik a kék színû Aszalt szilvás dip, mely elsõsorban a nyári idõszakban lehet eredményes.

 

 

 Aszalt szilvás dip

 

 

 Aszalt szilvás dip csepp

A másik dip egy Robin Red adalékot tartalmazó, csípõs ízû dip.

 

 

 Robin Red dip

 

 

 Robin Red égõpiros dip csepp

 

 

 Így oldódik a Robin Red dip vízben. Szép nagy piros felhõt képez oldódás közben.

 

Bait Liquid aromáinkat négy új ízzel bõvítettük. Mindegyik alkalmas bojli készítéséhez és etetõanyagok ízesítéséhez is.

 

 

 A négy új Bait Liquid aroma

Tavaly jelentünk meg a piacon a Big Carp XT kukoricák ötös sorozatával, melyek a Big Carp XT etetõkrõl kapták nevüket és azoknak megfelelõ az ízesítésük is. A hazai piacon, kapacitás hiány miatt, sajnos csak augusztusban jelentek meg, de így is ?best seller" lett belõlük.

 

 Big Carp XT kukoricák

 

 

 Az XT kukoricák kiöntve így néznek ki.

 

A pácolt üveges kukoricáknál újdonság lesz az Amuros kukorica, mely zöld színû és természetesen Hínár-Sás ízesítésû lett.

Az etetõanyagokat követõen térjünk át további termékeinkre. A botoknál jól és megbízhatóan mûködõ szériáink vannak, nincs és nem volt szándékom az idei évben belenyúlni a választékba. A jövõ évi rakós-, feeder- és matchbot minták már nálam vannak és tesztelem õket. Ezen a téren a jövõ évben tervezek változtatásokat.

Hasonló a helyzet az apró cikkeknél is. Csak kiegészítésként a meglévõkhöz, van néhány apróság.
Ilyen a csalisdobozoknál a négyrekeszes változat, mely használatával négyféle csalit tarthatunk készenlétben egymástól kis helyen elszeparálva.

Négyrekeszes csalis doboz

Etetõanyagot gyártunk ezért bõvítettük az elõkészítés eszközeit az etetõanyag törõ szitákkal, melyek két méretben, vödörre és dézsára, illetve két lyukbõséggel kerülnek piacra.

 

 

 Etetõanyag törõ sziták

 

 Továbbá fúrógépbe való rozsdamentes keverõfejet is kínálunk, gyors egyenletes etetõanyag keveréshez.

 

 Etetõanyag keverõ fej, rozsdamentes anyagból

A keverõfej szára csõbõl készült, így könnyû, kisebb teljesítményû fúrógépeket is használhatunk etetõnk bekeveréséhez.

Végül, de nem utolsó sorban úszó kínálatunk is bõvült.

 

 

 A 2010 évi új úszóink

 Elsõként a sarkanda nádból készült testnélküli Insert Waggler úszót említeném meg. A sarcanda nád a pávatollhoz hasonlóan rendkívül könnyû anyag, viszont van néhány elõnye a tollhoz képest. Elsõsorban sokkal egyenesebb és meg is tartja egyenességét, ezáltal nagyobb távolságra és pontosabban dobható. Egyenletesebb az átmérõje, ezért két azonos dobósúlyú úszó csaknem tökéletesen egyforma, így külön újrasúlyozás nélkül cserélhetõ a szereléken. Legvégül pedig nem dobja le a festéket. Az antennája is sarkanda nádból készült és fixen beépített.
A másik két úszó üvegszál antennás pontyozó úszó. A hosszabb testû mélyebb, hullámosabb vizekre alkalmasabb, míg a rövidebb testkialakítású inkább a sekélyebb vizekre alkalmasabb. Mindkettõ úszó felsõ bóbitája úgy van kialakítva, hogy a 3 mm-es világítópatron csatlakoztatható rá, így éjszaka is használhatók. Saját kezûleg súlyoztam ki és állítottam be az arányokat rajtuk, így világítópatron használata esetén is egyenesen jönnek ki a vízbõl, ha a hal felemeli a csalit.

Bízom benne, hogy újdonságainkat megelégedéssel használják és sok szép fogáshoz segíti hozzá Önöket.

Papp József

 

GINOP