Spiccbotos kárászozás a Nyugati övcsatornán

Március végén vitt arra az utam, mikor is felderítettem a terepet. A helyi horgászok ügyesebbjei már fogtak kárászokat és kispontyokat is. A következõ héten már én is ott ültem a csatorna kövezésén.

Háromféle etetõt vittem, egy bodorkás jellegût és egy inkább kárászra valót. Bepakolás közben megtudtam a horgászoktól, hogy elsõsorban kárászt fognak, ezért az etetõt is ennek megfelelõen készítettem el.

 


 

A keverék 1 kg Spice Dévér és 1 kg Xtasy VIP etetõbõl állt.

A lepakolás és ládabeállítás után összeraktam az etetõt, és a felszerelés összeállításáig állni hagytam, majd egy doboz kukoricát és egy kis csontit is tettem hozzá.

 

 A kész keverék.

 

 Könnyen összenyomható és gyorsan bomlik.

Tapasztalatom, hogy ez az összeállítás igen kedvelt a kárászok körében. Nem egy kárászos versenyt sikerült már ezzel a keverékkel nyernem.

Míg az etetõ ?pihent" összeállítottam a szereléket. Ezen a helyen még soha sem horgásztam, de a víz ránézésre 7 m-es botot kívánt az erõs szélbõl adódó gyorsabb áramlás pedig 2,5 gr-os úszót. Szerelékemet ennek megfelelõen állítottam össze.

 

 Kedvenc, ?mindentbíró" spiccbotom.

 

 Ládám szerelékes fiókja.

 

 Nemcsak rakósbotra használható, hanem kiváló spiccbotos horgászathoz is a GUCY típusú úszó.

 

 Ha elõkezsinór, akkor PRESTON Grand Match Fluorocarbon.

A 15-ös fõzsinórra fület kötöttem és a bot végén lévõ fülbe akasztottam, majd a botot kihúzva bemértem a szerelék hosszát. Ezt mindig úgy állítom be, hogy a bot nyugalmi állapotában, a horog a botot fogó kezem alá érjen úgy 10 centivel. Így kényelmes és gyors a horgászat.

Aztán a 2,5 gr-os úszó került a zsinórra, szárán a három rögzítõ szilikion csövecskével, majd megkötöttem az elõke fület.

 

 Fontos a fõzsinór hosszának és ezzel a szerelék hosszának beállítása.

 

 Az úszó rögzítéséhez 3 db szilikon csövecske kerül az úszó szárára.

Közvetlenül a fül fölé tettem egy 0,242 gr-os jelzõólmot, mert úgy ítéltem, hogy az erõs áramlásban ennyi szükséges a csali megfelelõ helyen tartásához. A jelzõólom fölé, kb. 25 centivel, került a 3 x 0,705 gr-os fõólmozás, amely az úszót tökéletesen beállította, minõsítve ezzel az úszó készítõjének a munkáját.

Az elõke szintén 25 cm hosszúságú, 0,135 -ös, a horog pedig a PR34 széria 12 -es méretûje lett.

A pontos fenékmérés után az eresztéket érintõre állítottam be, majd még egyszer megnéztem az etetõ állagát amely közben felszívta a vizet és egy kis utánnedvesítést igényelt.

Az alapozást kétkezes gombócokkal végeztem, majd a maradék etetõt a tálcába téve a láda tartójára, a kezem ügyébe tettem. A ráetetéshez itt van a legelérhetõbb helyen.

 

 A ráetetésre szánt etetõ.

 

 A csali 5 szem csonti.

Az elsõ bedobást követõen rögtön szembesülni kellett a tényekkel, hogy az etetésre a csatorna teljes sneci állománya elém költözött, lehetetlenné téve a csontival való horgászatot.

Miután több négyzetmétert csak sneci borított, sem az etetés elõtt, sem az etetés mögött nem ért le a csali a fenékre, a csontit kukoricára cseréltem.

A jutalmam azonnal kárász lett.

 

 Bejött a kukorica csali.

 

 Merítõben az elsõ kárász

 

Azonban ez csak valamilyen kóbor kárász lehetett, mert a kukoricát több nem ette meg. Visszaváltottam csontira, amelyre, ha a snecik leengedték, azonnal jött a kárász, vagy egy-egy karikakeszeg.

 

 Az etetésen, a snecik alatt ott volt a jobb hal is.

 

 Ha a sneci leengedte a csalit azonnal kárász volt a jutalom.

 

Összehúztam az ólmozást, amely egy kicsit javított a helyzeten. Majd úgy állítottam az eresztéket, hogy az ólom közvetlenül a fenék fölött legyen, lefektetve ezzel az elõkét a fenékre. Ez ismét javított valamelyest a helyzeten.

Azonban a végleges megoldást az jelentette, amikor ?elpostáztam" a sneciket az etetésrõl. Nos ezt versenyeken szoktam csinálni, amikor híg etetõ, áramlási iránynak megfelelõen, az eredeti etetéstõl messzebb való dobásával és csonti szintén távol lövésével a sneciket a szomszédhoz postázom, kínlódjon velük Õ.

Az etetõt kissé összenyomva és csontit lõve a sneciket elküldtem, az etetésre pedig nagyon kemény gombócokat dobtam. Így elértem, hogy a snecik már nem zavarták a horgászatomat.

 

 Most már élvezetes volt a peca, az etetésre beállt kárászok jó szórakozást biztosítottak.

 

 Így már a csonti is mûködött.

Annyi hal állt az etetésre, hogy amikor egy kis gombócot dobtam, hatalmas buborék felhõ jelezte megugrásukat, hogy a következõ pillanatban már a frissen dobott etetõt zabálják.

 

 A gombóc fenékre érkezését ilyen buborékfelhõvel jelezték a megugró halak.

 

 Normál esetben is folyamatos volt a túrás az úszóm körül.

 

 Ez pedig egy feltolós kapás.

Gyakorlatilag most állt be minden az élménypecához. A folyamatosan dobott kemény gombócokra a sneci nem állt vissza. A halak tömegei álltak az etetésen, várva csalimat és a következõ gombócot. Az áramló vízben a halak közé vezetett csali nem maradt kapás nélkül.

A horgászat lényege a folyamatos halfogás, fárasztás adott volt, melyet kifelyezetten élveztem is.

 

 A horgászat élménye a fárasztás ...

 


.

 ... és a halfogás ilyen szép kárászokban testesült meg.

A mintegy 3 órás során elsõsorban kárászt fogtam. Továbbá jött még egy kisponty, néhány karikakeszeg és bodorka is.

 

 A horgászat befejezése után elmaradhatatlan a zsákmány fotózása.

 

 A 3 órás horgászat eredménye a kb. 10 kg kárász.

Az idei évben ezen a szakaszon már nem tervezek horgászatot, vár a csatorna felsõ szakasza, ahol a kárászok mellett jobb pontyok is horogra akadhatnak.

Papp József

 

GINOP