Rakósbotos horgászat 5. - A rakósbotos horgászat tartozékai

ALAPTÉTEL: A rakósbotos horgászat egyetlen nélkülözhetetlen kelléke maga a rakósbot.

 Maga a fõ kellék a rakósbot, amelyrõl a módszer a nevét is kapta.

Minden más kiegészítõ nélkülözhetõ, vagy helyettesíthetõ. Legtöbben nem is a rakósbottól, hanem a rengeteg kiegészítõtõl borzadnak el, amelyeket a versenyeken és a sajtóban látnak és a reklámokban rájuk akarnak tukmálni. Ezek összességében jóval meghaladják a bot árát és cipelésükhöz esetenként komoly autó szükségeltetik. A valóságban ennek nem feltétlenül így kell mûködnie, azonban nagyon hasznosak tudnak lenni és megkönnyítik a rakósbotos  horgászatot. Ennyi bevezetõ után pedig nézzük a kellékeket.

Alapesetben tehát leülhetünk a vízpartra a fûbe, esetleg egy szivacsot teszünk a fenekünk alá, hogy ne fázzunk fel és kézben tartott rakósbottal is horgászhatunk. Szétszedéskor pedig szintén a fûben toljuk hátra. Ebben az esetben a boton kívül más nem szükségeltetik. Én is szoktam így horgászni, ha megfelelõ a part és keresem a halat, vagyis nem etetéssel akarom odacsalni, hanem be akarom cserkészni.

A következõ, ha valami ülõkére ülünk. Ilyenkor már a botot is könnyebb tartani, mert azt a combomra tudom fektetni.

 Martin Gabi a maga egyszerû módján ülõkérõl keszegezik.

 Karosszékbõl elõadva így néz ki.

Most jön az, amitõl a legtöbben visszariadnak, a horgászláda. A horgászládát ehhez a módszerhez találták ki. Vannak egészen egyszerû és olcsó kivitelûek, de vannak mindennel felszerelt többszázezer forintos extra kivitelû ládák is. Már a legalapvetõbb ládák is hasznosak tudnak lenni. Kényelmesebb ülést biztosítanak, szerelt létráinkat, elõkéinket, zsinórt, horgot tárolhatunk bennük.

 Egyszerû kivitelû alapláda, egy-, vagy két fiókkal, esetleg felnyitható rekesszel.

 Tamás saját készítésû ládán ül, melyhez a kiegészítõket is maga készítette.

 Hazai gyártású, elérhetõ áru alapláda, amely tökéletesen megfelel a hétköznapi horgászat igényeinek.

 Itt már egy jól felszerelt, csúcsminõségû láda látható, a hozzá csatolható tartozékokkal. Igazából ez már csak versenyhorgászathoz kell.

 Csúcskategóriás láda, csak a legszükségesebb tartozékokkal.

 Középkategóriás láda alaptartozékokkal. Ekkor nem volt szükség a többi kiegészítõre.

 Láda sok tartozékkal, plusz még egy kiegészítõ stéggel a nagyobb stabilitás miatt.

 Téli pontyhorgászatoknál is csak a legszükségesebb kiegészítõket szereljük fel.

 A ládák többségének a lábmagassága is állítható, ezért extrém körülmények között is jól használhatók.

 Sok kiegészítõ mellett akár ernyõt is csatlakoztathatunk ládánkhoz.

Tehát a láda sem szükséges, de nagyon hasznos a rakósbotos horgászatnál. Sok kiegészítõ, fiók, rekesz teszi kényelmesebbé a horgászatot. Minden a kezünk ügyébe helyezhetõ, gyors mozdulatokkal elérhetõ.

A következõ hasznos eszköz a görgõ. Igazából ez is nélkülözhetõ, mert botunkat akár a füvön, a bottartón, vagy szerelékes táskán is hátratolhatjuk, de a görgõ kényelmesebbé, gyorsabbá teszi a bot hátra-, és elõretolását.

Alapvetõen kétfajta görgõt használunk, a ?V" görgõt és a négylábú görgõt.

 A ?V" alakú görgõ

 A négylábú görgõ

 A két alap görgõ típus egymás mellett.

A ?V" görgõ jobb megvezetést ad a botnak, nincs oldalmozgás. Magasságra is jobban állítható, viszont drágább.

A görgõ felállításánál vigyázni kell, nehogy használat közben felboruljon, vagy a szél felborítsa, mert ez könnyen bottöréshez vezethet. Ezért nem baj, ha nehéz. Esetenként le is kell súlyozni, vagy lekötni, ha nagyon erõs az oldalszél.

Fontos az is, hogy a görgõ hengerei ne üssenek forgás (bottolás) közben, mert ez a rázás szétlazíthatja a bottagokat és a bot szétcsúszhat.

Ha a görgõ jól csapágyazott és könnyen fut, nagyon gyors bothasználatot tesz lehetõvé.

A horgászládák alaptartozéka a lábra szerelhetõ bottartó, melybe a rakósbotot, vagy akár más botot is, összerakva beletehetünk. Ha például etetni akarunk, a bot berakható és pontosan tudunk etetni.

 A ládára szerelhetõ oldalsó bottartók.

Ha a botot a lábunk közé, a fenekünk alá támasztjuk, vagy az itt kialakított támaszba tesszük, akkor szükséges felszerelni a ládára az elsõ bottartót. Ennek sok variációja van, amelybõl az általam is használt, elsõ lábakra szerelhetõ, állítható magasságú bottartót mutatom be.

 Az elsõ bottartóra feltámasztott rakósbot.

 A tartóra rakott, vízfölé nyúló bot spicce jó támpont az etetésnél.

Ha a horgászat során több top szettet is elõkészítünk, azokat fektethetjük a fûbe, táskára stb., de itt is megoldás, ha top szett tartót használunk. Ekkor még jobban a kezünk ügyébe helyezhetjük a top szetteket. A tartóban elhelyezve, nem lesznek koszosak, nem kerül beléjük por, homok, ami összekarcolhatja a bot csatlakozását.

 A képen a magas gaz miatt is célszerû a top szett tartó használata.

 Téli horgászatoknál is elõnyös használatuk, hiszen nem kell a hóba raknunk topjainkat.

 Néhány típus. A jobboldali egy támasszal is el van látva, ha meredeken kell elhelyezni a top szetteket, azok nem csúsznak le, mert meg tudnak támaszkodni.

 A képen egy speciális, a ládára szerelhetõ top szett tartót láthatunk. Nagyon ötletes, de nagyon drága is.

Ha a botot hátratoltuk és szétbontottuk, elöl is célszerû megfogni. Erre több megoldás is van. Az egyik a tulipán, amelybe belenyomjuk a botot és az elég erõs, hogy oldalról megtartsa a botot, az nem billen hátra.

 A tulipánba csíptetett bot.

A másik megoldás, amely egyre kedveltebb, a bottartó háló, amelyet akár csak a tulipánt, a láda oldalára szerelünk föl. A hátratolt és szétbontott botot bújtatjuk bele, ez tartja meg.

 A bottartó háló és felszerelése.

 Célszerûbb a háló használata meredeken feltolt botnál is, mert megakadályozza a bot elõrecsúszását.

Ha nincs ládánk, vagy a ládánkhoz nincsenek oldaltálcák, célszerû lehet egy kis szerelékes asztalka felállítása, melyre elõkéket, horgokat, ollót, horogszabadítót stb. tudunk pakolni.

 Állítható lábú szerelékes asztalka, amely esetenként jó szolgálatot tehet.

Különbözõ csatlakozó szerkezetekre is szükségünk lehet a haltartó, bottartó stb. ládára rögzítéséhez. Ezek is praktikus kis kütyük, melyek esetenként igen hasznosak tudnak lenni.

 Bal oldalon egy gyorscsatlakozó, mely egy mozdulattal szétszedhetõ, a jobb oldalon pedig egy minden irányban állítható fejû csatlakozó látható.

Elõregyártott szerelékeinket célszerû egy dobozban tárolni. Ehhez bármilyen szerelékes doboz megfelel, amibe beleférnek.

A ládákhoz, még az alapládákhoz is adnak egy-két rekeszt, melyekben elõre gyártott, létrára tekert szerelékeinket tárolhatjuk. Igen praktikus megoldás, rendszerezni és védeni tudjuk azokat.

 Elõregyártott szerelékek a ládához tartozó rekeszben.

Végezetül pedig, ha valaki úgy dönt, hogy a sok cuccos megoldást választja, vagyis mindent beszerez, ami csak segíti a horgászatát, akkor nem tudja elkerülni, hogy egy komolyabb, nagyobb méretû szerelékes táskát is beszerezzen.

 A szerelékes táskába bepakolható minden, a görgõtõl a bottartókon át akár még egy meleg ruha is.

Összefoglalva:
Látható, hogy a rakósbotozás megoldható egyszerûen, célszerûen azonban aki tovább akar lépni, komolyabb terveket dédelget, vagy csak kényelmesebben szeretne horgászni, annak be kell szereznie a tartozékokat is.

Papp József

GINOP