IV. TOP MIX Finomszerelékes Pontyfogó Kupa

 

A TOP MIX és egyben az én célom is a finomszerelékes módszerek térhódításának elősegítése, mert szerintem ezek a jövő módszerei. Ezt bizonyítandó nem kell mást tenni, csak az internet világába betekinteni és megnézni, tőlünk nyugatra hogyan horgásznak.
A tavalyi verseny helyszíne is a Batéi tó, a Somogyi dombság egyik völgyében, csendes, szép környezetben elterülő, rendkívül jól halasított horgásztó volt. Sajnos az ősszel a felette lévő tavak lehalászását követően rengeteg törpeharcsa került a tóba. Nehéz a kiszűrésük, minden csalit megesznek a kemény kukoricától a bojliig. Legnagyobb sajnálatomra ezért aztán helyszínt kellett változtatni és így jött szóba a Kisgyaláni horgásztó. Ez egy 40 ha, rendkívül jól halasított horgásztó. Foghatók a tóban, kárászok, dévérek, pontyok akár 15 kilóig, hasonló méretű amurok, továbbá harcsa, süllő.
 
A verseny helyszíne a szép csendes környezetben fekvő és halban gazdag Kisgyaláni tó lesz.
 
A verseny szempontjából két halfaj érdekes, hiszen a kiírás szerint csak a ponty és az amur számít az értékelésbe.
 
A versenypálya kényelmes feltételeket biztosít a versenyzőknek.
 
A tavalyi verseny két fordulós volt, melyből egyik szombaton, másik pedig vasárnap volt. Másnap az előző napi első helyezett cserélt helyet az utolsó helyezettel, így ott is bizonyíthatott. Az idei versenyen, a tavalyihoz hasonlóan szintén kettő forduló lesz.
 
A feeder versenyünkön készültek ezek a fotók, melyeket kedvcsinálóként mutatok meg.
 
Ezen a vízen is jól fogható a ponty és időnként amurt is szákolhatunk.
 
Találkozhatunk nagyobb pontyokkal...
 
…és nagyobb amurokkal is.
 
Beleakadhatunk igazán nagy példányokba is…
 
... mint amilyen ez a nyolc körüli tőponty.
 
Azonban elsősorban 1-és 3 kiló közötti pontyokra kell számítani.
 
A verseny előtt 30q ponty kerül telepítésre, hogy a többit is megmozgatva még nagyobb fogások születhessenek.
 
A 2013 évi IV. TOP MIX Finomszerelékes Pontyfogó Kupa versenykiírása:
 
IV. TOP MIX Országos Finomszerelékes Pontyfogó Kupa 2013

A verseny helyszíne: Kisgyalán, Kisgyaláni-horgásztó.

Időpontja: 2013. szeptember 14-15. szombat - vasárnap

Lebonyolítása:Nyílt egyéni verseny, egy kategóriában, 2 x 7 órás fordulóban
- max. 10 fős szektorokban .

Értékelés: a két fordulóban elért összesített eredmények alapján. Az értékelésbe csak a ponty és az amur számít bele.

Díjazás: az 1-5 helyezettek díjazásban, továbbá az 1-5 helyezettek serleg, valamint fordulónként a szektor első helyezettek serleg díjazásban részesülnek.
A díjazás a befolyt nevezési díj, a rendezési költségek és a hatályos jogszabályok (SZJA tv.és EHO tv.) alapján megállapított adók és járulékok figyelembevételével kerül megállapításra.

Nevezés: telefonon, e-mailban az alábbi elérhetőségeken:
PJ TOP MIX kft
74/463-667, vagy 20/562-4212
e-mail: topmix@topmix.hu
 
Teleki Horgászbolt, Kaposvár /TOP MIX mintabolt/
30/227-1903

Halacska Horgászbolt, Budapest
Tel: 06-1-222-92-56
e-mail: halacska@chello.hu

Nevezési határidő: 2012. szeptember 11, szerda.

Nevezési díj: 20.000,- forint.
A nevezési díjat előzetesen, rózsaszín postai utalványon az alábbi címre kérjük megküldeni: PJ TOP MIX kfc, 7200 Dombóvár, Ivanich u. 66.
Vagy előzetes bejelentés alapján helyszíni fizetés is lehetséges.
A nevezési díjról, igény esetén, névre szóló készpénzes számla kerül kiállításra.

Program:

I. forduló, szombat:
06:30 - 07:00 jelentkezés a rendezőknél a helyszínen
07:00 megnyitó, sorsolás
07:30 rajthelyek elfoglalása
08:30 etetés kezdete
09:00 az első forduló kezdete
16:00 első forduló vége, mérlegelés

II. forduló, vasárnap:
07:00 rajthelyek kihirdetése, az előző napi abszolút egyes, az előző napi abszolút utolsó helyére ül és így tovább.
07:30 rajthelyek elfoglalása
08:30 alapetetés
09:00 második forduló kezdete
16:00 a forduló és ezzel a verseny vége
17:00 Eredményhirdetés, díjak átadása
 
A pálya megközelíthető: Az 61-es úton Dombóvár felől Kaposvár irányában Baté után jobbra Igal felé, majd Fonó községnél jobbra Gölle irányában. Az út átmegy a tó gátján. További információ és térkép: http://www.harsasberki.hu/ oldalon található.

Versenypálya: 40 ha-os , 1,0 – 2,2 m vízmélységű magán tó. A tóban fogható halak: ponty 1-15 kg között, amur 2-20 kg, kárász, dévér stb., de az értékelésbe kizárólag a ponty és az amur számít bele. A tó partján kialakított horgászhelyek gépkocsival megközelíthetők és azok a verseny végéig a versenyzők mögött maradhatnak.
 
Versenyszabályok: A versenyen egy bottal, kizárólag úszós felszereléssel szabad horgászni. A felszerelésen egy horog lehet. Az értékelésbe kizárólag a ponty és az amur számít bele. Minden egyéb halat tilos a haltartóba tenni, azokat haladéktalanul vissza kell engedni. Elpusztult halat nem mérlegelünk, minden elpusztult halért 2 büntetőpontot kap a versenyző. A nagyobb testű, 5kg fölötti halat azonnal mérlegelnek a rendezők.
Szúnyoglárva használata nem megengedett, ezen felül etetőanyag és csali korlátozás nincs.
 
A halállomány kímélése érdekében a következő különleges szabályok érvényesek:

A versenyen min. 2,5 méteres nagyméretű haltartó háló használata kötelező.
A verseny lefújása előtt megakasztott, de időn túl megszákolt hal a verseny értékelésébe beleszámít, amennyiben az a lefújás után 10 percen belül megmerítésre kerül.
Mérlegelésnél pontymatrac használata kötelező, melyet a rendezők biztosítanak.
Papp József

 

GINOP