A virradat elsõ fényei már csónakomban, a vízen érnek, hiszen ilyenkor lehet meglátni, hogy merre tartózkodnak a halak, mert ilyenkor ugrásaikkal, forgásaikkal elárulják magukat. Célom a két napja erjesztett kukoricával etetett helyem, ahol remélhetõleg az amurok már türelmetlenül várják újabb adag kukoricájukat, mely közé majd becsempészem a szilikon elõkére felfûzött öt szem keménykukoricámat is, remélve, hogy a nagyobb falat felkelti érdeklõdésüket.
Helyem kiválasztásánál szempont volt az agyagos part és viszonylag közel a parthoz egy azzal párhuzamos markáns törés a maga 3,5 m körüli vízmélységével és közepes erõsségû áramlással. Ezt radarral pontosan be lehet mérni és utána, kiválasztva egy parti támpontot már radar nélkül is centire be tudok állni az etetésre. A helyet természetesen ki is lehet bójázni, ami azonban nem célszerû, hiszen az éjszakai orvhalászok elõszeretettel fogják lehúzni a halat etetésünkrõl.
Etetéshez áztatott kukoricát és az ízhatás fokozásához a tejsavas erjesztésû kukoricát, búzát és mag-mixet használom, hiszen ezeket az amur különösen kedveli és intenzív illata messzirõl az etetéshez csalogatja õket.
Etetéshez nagy mennyiség kell, alkalmanként akár 15 kg is, mert az amurok rendkívüli mennyiséget képesek felszippantani. Ha odaáll egy kisebb amur csorda, képesek a teljes mennyiséget igen rövid idõ alatt eltûntetni, majd õk maguk is eltûnnek, mivel már nincs ott semmi keresnivalójuk sem. Ezt a nagy mennyiséget hidalom át az áztatott kukoricával, hiszen az lényegesen olcsóbbá teszi az etetést. A tejsavas erjesztésû magokkal pedig felturbózom az anyagot.
Az etetéshez egy saját elgondolás alapján készített etetõhengert használok, mellyel közvetlenül a fenékre juttatom a magokat, így azokat a sodrás csak alig sodorja odébb.
A hengert a rúdnál fogva egy kötéllel engedem le. A rúd aljára egy tárcsa van hegesztve, mely a szürke színû palástot tartja. A fenékre érve a másik kötéllel megemelem a palástot, így a magok kifolynak a hengerbõl. A felsõ tárcsa nem engedi a magokat a vízbeeresztés közben kijönni, a fenékre érve viszont a rúdon lefelé csúszva kinyomja azokat a hengerbõl. Kezdetnek négy henger anyag megy a vízbe, pontosabban a fenékre. Ezután összeszereltem feeder botjaimat. A felszerelés egyszerû, 3.60 m-es T-REX Carp Feeder botok, 0,25 zsinór, Asterx 4000 orsó, 40 gr-os rúdólom, 4-es méretû pontyozó horog. Az ólom a horog fölött 60 cm-re a fõzsinórra szerelve, ügyelve arra, hogy a fõzsinóron a horogkötésen kívül más kötés ne legyen.
Csaliként öt szem erjesztett kukorica kerül az egyik bot horgára, a másikra a hínár-sás ízesítésû amuros üveges kukoricából kerül hasonló mennyiség.
Az elsõ kapásra viszonylag sokat, közel egy órát kellett várnom. Eddig tartott, míg az amurok az etetéshez értek. A kapások egyébként egyszerûek, egy mozdítás után belehúzza a botspiccet a vízbe.
A fárasztáshoz elengedtem a csónakot, hiszen a vékony zsinórral a folyásban a halat nem tudom a csónak mellé húzni, meg az etetést sem akartam felkavarni.
A következõ kapás már hamarabb jött, ahogy visszaálltam és bedobtam a botokat, szinte elhelyezkedni sem volt idõm és indult a bot.
Ezután némi ?pauza" következett, egészen addig, amíg be nem raktam két henger ?kapásfokozót". Tíz perc sem kellett és ment a ?hinaras" pecám. A hal lehúzott vagy 50 métert, mire kitekertem a másik pecát és elengedtem a csónakot. Ezután jólesõ fárasztás és szákolás következett.
Még egyszer visszamentem a helyre és beszórtam a maradék kukoricát majd haza indultam, várt rám a munka.
A másnapi borongós reggel azonban ismét a vízen talált, hiszen egy etetést nem lehet csak úgy otthagyni.
Ez a nap azonban nem adta azt, amire számítottam, amurokat számolatlanul. Már-már azon gondolkodtam, hogy abbahagyom és hazamegyek. Jött az utolsó bedobás szindróma. Ahogy ez meg volt, éppen elhelyeztem a botokat, mikor csörgött a telefonom, a nejem keresett. Felvettem, de abban a pillanatban elindult a baloldali botom. A végét éppen el tudtam kapni. Közöltem Õ-nagyságával, hogy halam van, a családi megbeszélés csúszik és már dobtam is a vödörbe a készüléket. Másik bot be, csónak el, közel 15 perces fárasztás. A végeredmény 23,50 kg-os amur. Nem részletezem örömömet, hiszen ez eddigi legnagyobb amurom volt. Egészen másnapig.
A reggel ismét a vízen talált, mégpedig egy erõsen áradó Dunán. Az idõ is erõsen esõre hajlott, sõt esni is kezdett. A botom 7 óra körül bólintott be. Legalább 70 métert száguldott el az amur, mire beszedtem a másik cájgot és elengedtem a csónakot.
A képeket egyébként egy kézzel fárasztva, másik kézzel fényképezve készítettem. Csináltam vagy harminc fotót, de csak néhány lett használható.
Mivel egyedül nem tudtam magamat ekkora hallal lefényképezni, levittem azt a kikötõbe, ahol egy sporit kértem meg a mûveletre. Hát lehetett volna jobb is.
Azért még egyszer ráültem az etetésre, de a víz már annyit áradt, hogy nem lehetett etetni sem az erõs sodrás miatt, amely elvitte az eddigi etetést és vele együtt az amurokat is.
