Pettyes busa

Pettyes busa Aristichthys nobilis Richardson A busa két faja még 1963-ban az amurral együtt került betelepítésre hazánk vizeibe. Azóta a hazai körülményekhez kitűnően alkalmazkodó fehér és pettyes busa szinte kivétel nélkül minden folyónkban, tavunkban és mesterséges vizünkben elterjedt. Honosításának indoka, hogy hazánk halai közül hiányzott az, amelyikre jellemző az algaszűrő élelemszerzési forma. Mivel a telepítésből és a természetes szaporulatból kialakult hazai busaállomány visszafogása még halászati eszközökkel sem egyszerű és megoldott feladat, egyes vizekben nem csak hatalmas csapatai, hanem óriásra nőt egyedei is megfigyelhetők. Őshazájában a nagy folyók lakója, hazánkban jól érzi magát a tározók, nagyobb tavak, holtágak állóvizében is. Teste oldalról lapított, feje nagy. Szeme alacsonyabban fekszik, mint a fehér busánál. Szája felső állású. A hátúszó rövid és magas, a mellúszó hátrasimítva túlér a hasúszó tövén. A faroknyél magas, a farokúszó aránytalanul nagy és mélyen kivágott. Pikkelyei aprók és vékonyak. Háta sötétszürke, oldala ezüstös, vörösesbarnán vagy sötétszürkén szabálytalanul márványozott. Úszói szürkék, néha vörösen árnyaltak. Ivarérettségét hazánkban 5 – 6 évesen éri el. Csapatosan vonul májusban-júniusban a folyók kavicsos, mérsékelt sodrású szakaszaira, ahol egy-egy ikrás 1 millió körüli, 1,25-1,55 mm átmérőjű ikráját vízközt szórja szét. Hazai vizeinkben a faj természetes szaporodását eddig még nem tapasztalták. Táplálékát a vízben lebegő apró lényeket, algákat, rákocskákat szűrik folyamatosan, a felcsalizott horgot csak egészen kivételes esetekben veszik fel. (A kialakulóban lévő horgászmódszer lényege, hogy nagy mennyiségű etetőanyag folyamatos beszórásával egy víz alatti felhőt alakítanak ki, és abban kínálják a piciny, csontkukaccal csalizott horgot). Ívási ideje: május - június Méret és tilalmi oltalom alá nem helyezett hal.

GINOP