Ilyen emlékképekkel vágtam neki az útnak. Mindennel felszereltem magam, emlékezve a régi idõkre. Figyeltem a rendõröket, rátapadtam a helyi autókra és egy rövid szabadkai megállást követõen igazi autópályán végigtoltam Obrenovacig.
Ez a város Belgrádtól 28 km-re, a Száva partján található. Itt találkoztam meghívómmal, majd kérésemre visszamentünk Belgrádba egy városnézés erejéig.
Meglepõdtem, mert jól látható fejlõdést és egy igazi, szép fõvárost láttam. Tisztát, nyüzsgõt. Felfigyeltem a nõkre, akik kifejezetten csinosan öltöztek. Ilyenkor azért megfogalmazódik bennek a kérdés: Biztos, hogy rossz volt nekünk a Monarchia?
Rövid belvárosi sétát követõen bementünk a várba. Aki esetleg elfelejtette volna, itt gyõztük le a törököket 1456-ban Hunyadi János vezetésével. Talán rémlik a nándorfehérvári csata, amikor a vár védõi megverték a török sereget. Belgrád régi, magyar neve volt Nándorfehérvár. Anno itt húzódott a határ és ez volt legdélibb végvárunk. Ja és még valami: ennek a csatának az emlékére szólnak délben a harangok.
Ha figyelmesen megnézik a filmet, ezzel kapcsolatban egy riport is készült Marijanával, a várban felállított emlékkõnél. Érdekes, amit mond. Vajon melyik történelemtanítás az igaz?
Nándorfehérvári vár.
A Száva és a Duna összefolyása.
A várbeli sétát követõen elmentünk Belgrád új városrészébe is. Szép, harmonikus épületek jellemzik az új városrészt.
Belgrád rohamléptekben fejlõdik. Amerre a szem ellát új, modern és szép épületek vannak.
Aztán visszatértünk Obrenovacba, ahonnét elmentünk a verseny helyszínére, a tó partjára, ahol a panzióban foglaltak szállást. A szobát elfoglalva, kisvártatva megjelent egy francia társaság, vadászok, akik olyan zajt csaptak, hogy fogtam cuccaimat és kerestem egy másik szállást. Visszamentem Obrenovacba, ahol korábban láttam egy szállodát. Becsekkoltam és fölmentem a szobába.
Az impozánsnak tûnõ Hotel Obrenovac.
Egy szék volt az ágyon. Le akartam venni, de azonnal szétesett. Kicsit jobban körülnézve észrevettem, hogy az ágyból is hiányzik néhány darab, a párna vérfoltos, a fürdõ penészes, a zuhanytálca rozsdás és vízköves. Fogtam táskámat, és kicsekkoltam. Beültem az autóba és elindultam szállást keresni. Megnéztem még egy szépnek tûnõ helyet, de a bungalow-ban nem volt fûtés, így folytattam a keresést. Eszembe jutott, hogy ha külföldön jártam, gyakran használtam az Hotel Inn szállodalánc szállodáit.
A Hotel In Belgrádban. Ha valaki idautazik, tudom javasolni ezt a szállodát.
Telefonomba beállítottam a gps-t, és megnéztem, hogy a közelben van-e ilyen. Találtam egy Inn hotelt Belgrádban, így aztán odamentem. Bõvel elmúlt már éjfél, mire elfoglaltam a szobát. Ez az volt, amit vártam. Tiszta, csendes, nyugodt és kényelmes.
Másnap délelõtt, aztán elmentünk a versenypályára tréningezni. A tó, vagy inkább horgászpark neve Fazanerija. Hasonló a nálunk megszokott horgászparkokhoz. Tó, sok hallal, park, játszótér, étterem, panzió. A tó partja az éjszakai kiadós esõtõl jó sáros volt. Középtájon foglaltak helyet, így odacuccoltam. Sokan horgásztak, fõleg bojlisok és feederesek. Eléggé bedobáltak, így aztán arra gondoltam, kint nem sok esély lesz halat fogni.
A tavon a parti helyekhez tartozó vízterület kötelekkel volt kijelölve. Magyarul kockákra volt osztva a vízfelület, így a parti helyen horgászó nem tudott sem a szomszédja, sem a szemben lévõ horgász elé dobni. Ha valaki elrontotta a dobást és túldobott a kötélen, az elvesztette a szerelékét is.
Összeraktam a felszerelést és nekiláttam vízmélységet mérni. A kapott információm szerint 2-2,5 m víznek kellett volna lennie, ezzel szemben 4,5 - 5 m mély víz fogadott. De ez a mélység már 5 tagos top szeten is megvolt. Így, mielõtt horgászni kezdtem volna, elõbb szereléket kellett készítenem. Azt is mondták, hogy a fenéken kisebb dombok vannak, azokra kell horgászni. Nos, ilyen dombot nem találtam, iszapot viszont igen. Nem nagyot, de ahhoz, hogy a hal ne szeressen rajta lenni, eleget.
Elõzetesen beszerzett információm szerint a pályára csak kukorica és csonti kellett. Majd a vendéglátóm szerint némi etetõ sem árt. Így aztán kértem tõle tuti etetõt.
A lényeg, hogy a tréninget megúsztam hal nélkül. Sem a kukorica, sem az etetõ nem mûködött és a csontit sem vette föl a hal. Volt néhány beleúszásom és két külsõs halam, de azok elmentek. Viszont arra jó volt, hogy észrevettem, a hal vízközt tartózkodik. Erre alapoztam aztán másnapi horgászatomat is. Azt találtam ki, ha sütni fog a nap és folyamatosan lövöm a csontit, akkor a pontyok felállnak félvízre, vagy még feljebb.
Még egy dologra jó volt a tréning, megbizonyosodtam, hogy jó döntés volt másik szállást keresni. Ugyanis egész délután, majd éjszaka is üvöltött a zene, szerb népi dallamok, mert valamit ünnepeltek. Ha maradok a panzióban, nem sokat kellett volna pihennem, mert egész éjjel mulattak. Sõt, a következõ nap és éjjel is ezt tették.
Másnap ezekkel az információkkal és tapasztalatokkal vágtam neki a versenynek. Vásároltam a szerb forgalmazómtól a saját etetõanyagomból, a Carp Specimenbõl, mert azt legalább ismerem, és azt kevertem be.
A vízmélység itt sem volt kisebb.
A VECTOR rakós megbízható és itt is jól teljesített.
Alapetetésnek betoltam néhány gombócot, majd kukoricát csészéztem rá. Erre pedig csontit tettem.
Menü a versenyre.
Sok kukoricát tettem be, hiszen sok halnak sok etetõanyag kell.
Majd nagyon sok csontit is rálõttem.
Kezdés után nem sokkal pontyot is akasztottam, de elment. Aztán sok beleúszásom lett. Gondoltam, hogy a folyamatos csontilövésre felállt a hal vízközé. A napsütés is ennek kedvezett, majd egy beleúszás utánio akasztásnál észrevettem, hogy a hal csaknem félvízen akadt. Folytattam a csonti csúzlizást és az eresztéket olyan 1,6 m-re fölhúztam. Majd még egy apró trükk kellett, a belõtt csonti süllyedését figyelembe véve, közéjük kellett emelni a horgon lévõt is. Ezt követõen nem is kellett sokat várni az elsõ halra.
A lõtt csonti és a vízközti horgászat meghozta az eredményét.
Elõször csak kisebb, olyan 3 kiló körüli pontyok jöttek.
A lõtt csontira szépen odaállt a hal. A kapások is határozottak lettek, a pontyok gyanútlanul szívták be a süllyedõ csontit a horgon lévõvel együtt. Én pedig megnyugodtam, hiszen ettõl kezdve csak rajtam múlott a szektor egy.
Az átlag közé betévedt egy-egy nagyobb is, melyet a rendezõk azonnal mértek.
Betévedt egy-egy nagyobb hal is.
Mint például ez az 5,90-es tõponty is.
A nagyobb halakat a rendezõk azonnal mérték.
Ez a pontyom közel volt a kilenc kilóhoz.
Jó horgászat kerekedett. A többiek is fogtak, de közel sem ennyit. Ezért aztán sok nézõm volt és gyakran fotóztak is. Meg aztán a versenyzõk segítõi is megjelentek mögöttem. Biztos voltam benne, hogy délután már sokan fognak így horgászni.
A nap is kierõsödött, a halak meg folyamatosan jöttek.
Nenad, a szomszédom volt a versenyen. Az elõzõ nap együtt tréningeztünk, a vele készült interjú a filmen látható.
Fárasztás közben a lábam közé fogtam a top szetet, hogy közben is tudjam lõni a csontit.
A halak jól küzdöttek, elég volt õket felhozni az irdatlan mély vízbõl.
A vízközt elkapott csali többnyire jó akadást eredményezett.
A forduló végén, a pálya legtöbb halát fogva és pályacsúccsal, közel ötven kiló hallal álltam föl.
Ezután a dolgok szomorúbb része következik. A szabály alapján a legjobb a legrosszabbal cserélt helyet. Délután olyan helyre kerültem, ahol délelõtt kapás nélkül megúszták a versenyt. Ennek általában két oka van. Egyik, ha a horgász balfék és valamit elrontott és azért nem fogott halat. Nos, ez a jobbik eset.
Másik, ha a helyben van valami kehe és ezért nem megy oda hal.
Az a tapasztalatom, hogy ilyen versenyekre kezdõ nem megy el. Ezért aztán maradt a második verzió, ami be is igazolódott. Egy híg iszappal feltöltõdött vályú volt elõttem, amibe a hal nem fekszik be, sõt, a csalit is elnyeli.
A második forduló, az elsõhöz hasonlóan indult. Egy darabig a fenéken próbálkoztam, majd annak ellenére, hogy nem volt beleúszásom, feljöttem vízközé. Viszonylag gyorsan fogtam két pontyot, amelyek közel 10 kilót nyomtak és veszítettem egy nyolc körülit, amely merítés elõtt akadt le a horogról.
A délután mindössze két halat hozott.
Robi barátom Zentáról érkezett.
A beárnyékolt vízen a fenéken nem sikerült kapásig jutnom.
Aztán a fák árnyéka kitakarta a napot a vízrõl és ezért a vízközti halaim is eltûntek. Fenéken pedig én sem voltam eredményesebb az elõttem itt ülõnél.
A második fordulóban a túlpart mûködött jobban.
Szektoromban a két hallal ugyan így is sikerült negyedik helyet horgásznom, de a dobogóra nem sikerült felállnom. A versenyt a túloldalon szerzett 2 ponttal nyerték, a második helyezett szintén onnét került ki 3 ponttal.
A verseny után vendéglátóim meghívtak egy igazi szerb csevap -ra, majd elbúcsúztam tõlük.
Összességében tanulságos verseny volt, megint gazdagabb lettem néhány tapasztalattal.
Hasznos volt az üzleti kapcsolat személyes építése is, mely remélhetõleg számokban is kifejezõdik a továbbiakban. És jó volt látni Szerbia fejlõdését is, hogy a háború után hogyan talpra tudtak állni, mert annak is tudok örülni, ha másnak jól megy (fõleg, ha nekem is van hasznom belõle).
És még egy, számomra igen megfogó dolog, akár este, akár a nap bármely szakában, van idejük leülni beszélgetni egymással.
Papp József
