Néhány nap volt már csak hátra a süllõtilalom kezdetéig ezért aztán mindenképpen szerettem volna egy-két sütyit horogra csalni. Ilyenkor a süllõk már keresik az ívóhelyeket, a homokpadokat, víz alatti akadókat. Jól bevált akadóimat szándékoztam felkeresni, ahol minden évben, amikor a vízállás engedte, el tudtam csípni néhány szebb példányt.
A radar 0 fok körüli vízhõmérsékletet mutatott, így aztán hiába volt a levegõ 10 fokos, a vízen ez igen kevésnek tûnt. A partokon szerte szét heverõ jégdarabok még jelezték, hogy néhány napja még a jég volt az úr.
A part még õrzi a jégzajlás maradványait.
Legközelebbi helyemig is legalább 6 km-t motoroztam. Ezen a szakaszon több tuskó is van a fenéken. A tuskók meglehetõsen nagyok, így az áramlás mélyebb gödröket alakított ki mögöttük, amelybe szívesen fekszenek be a süllõk.
Ezen a szakaszon több nagyméretû tuskó is van a fenéken.
Pergetni is csak nagy helyismerettel érdemes neki állni, mert egyébként csalikészletünk igen csak megsínyli a tudatlan próbálkozást.
Míg a tuskók áruló jeleit, a víz fodrozódását figyeltem, egy kormoránra lettem figyelmes, amelyik a közelemben jött fel. Azonnal gázt adtam és fel akartam zavarni a vízrõl, de nem tudott fölszállni, mert nagy halat nyelt korábban és így túlsúlyos lett. Lebukott a csónak elõl és mire megfordultam, hogy újra rástartoljak, feljött és kiöklendezte a benne lévõ halat, majd felrepült. Odamentem és nagy szomorúsággal emeltem ki a részben már megemésztett kiló fölötti márnadarabot a vízbõl.
Ezt a márnát öklendezte ki az a rusnya féreg.
Hogy hova fér egy ilyen jószágba egy ekkora hal, nem tudom, de benne volt és még csak ki sem látszott belõle. Mondtam egy két ?jókívánságot" a természetvédõknek, akik nem látnak be a víz felszíne alá, nem veszik észre, hogy a Dunából gyakorlatilag eltûnt a kõsüllõ, a csuka, a kecsege, jelentõsen megcsappant a paduc, jász, balin állománya ennek a fekete halálbrigádnak a tevékenysége következtében.
Visszatértem a horgászhelyre és most mutatok néhány igazán szép tuskót. Ezek még a parton vannak, de ilyenek vannak (lehetnek) a fenéken is. Azokat korábban valami áradás mosta bele a vízbe, kiváló haltanyát és ívóhelyet készítve ezzel számos halfaj számára.
Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyet láthatok és sajnálom azokat, akik nem.
Magasabb vízállásnál és mondjuk májusban a dévérek is szívesen ívnak a gyökerekre. Alattuk meg ott figyelnek a harcsák, akiket viszont én figyelek.
Ha pedig a gyökerekre a zöldár is megérkezik, akkor a pontyok is leívnak ugyan ide.
Horgászni kezdtem, de néhány tucat dobás meggyõzött, hogy itt és most nem érdemes próbálkoznom. Valami miatt még nem álltak ki a süllõk az akadókra. Így aztán a néhány kilométerrel lejjebb lévõ homokpadot vettem célba. Ritka, ha itt nem jön hal, csak a beállást kell jól eltalálni. A homokpad a felette lévõ kövezés miatt évrõl évre nagyobb lesz, fokozatosan feltöltõdik. Mindig úgy állok be, hogy a radar 2-2,3 m vizet mutasson alattam. Folyásnak merõlegesen, befelé dobálok, majd lassan, emelgetve vontatom a gumihalat. Így a sodrás is mozgatja, görgeti, és én is húzom a csalit. Így nagy területet lehet jól meghorgászni.
Felszerelésem és csalijaim.
Botjaim a saját szériámból kerülnek ki, a WILLOWY Spin II és III pergetõ botok, DAIWA Certate orsókkal. A csalik pedig Mann's és Spro termékek.
A pergetést a zátony felsõ szélénél szoktam kezdeni, ahol nem szokott hal lenni, de tökéletes arra, hogy a szereléket, vontatási sebességet és egyáltalán a mozdulatokat beállítsam.
Az elsõ dobások az ismerkedést szolgálják.
Ez pedig a nap nyerõ csalija volt.
Az elsõ 20-30 dobás nem adott halat, így aztán lejjebb csorogtam a zátonyon. Igazából ez a szakasz szokott a halas rész lenni.
Itt is nagyon sokat dobtam már, mígnem erõs rávágást éreztem és meg is akadt a süllõ.
Fárasztás közben.
A hal, dunai halhoz méltóan, erõsen védekezett. Messze is volt, jól is dolgozott, így aztán eltelt néhány perc, míg a csónakhoz tereltem.
Süllõm a merítõ elõtt.
Négyesre saccoltam.
Merítés elõtt még egyszer megugrott.
Szép pillanat, szákban a süllõ.
Nagy örömmel emeltem a csónakba a gyönyörû halat.
Jól becsaptam a gumihallal.
Szeretek horgászni!
3860 gramm, idei elsõ süllõm.
Visszatettem a vízbe, majd folytattam a horgászatot. Igazából nem sok esélyt adtam, hogy találkozok süllõvel, mert a nap ezerrel sütött a merõlegesen a vízre. Talán annyi volt a szerencsém, hogy az olvadó hó kissé zavarossá tette a vizet.
A süllõk párosával szoktak lenni, így aztán szinte biztos voltam benne, ha közel oda tudom juttatni a csalit, ahol a kapásom volt, a párja is elõkerül.
Vagy 10 dobás kellett, hogy eltaláljam. Heves rávágás, majd érezhetõen nagyobb hal küzdött a horgon. Jónéhány perc után sikerült a merítõ közelébe hoznom. Itt azonban annyit szerencsétlenkedtem a fotó masinával, hogy kiakadt a szájából a horog és elköszönt. Valahol hét körülire saccoltam, de csak ez a homályos fotó maradt belõle.
A nagy ?kékfarkúból" csak ez a halvány emlék maradt.
Több kapásom itt nem lévén, ismét lejjebb csorogtam, majd ismét de a zátony további részét megúsztam kapás nélkül.
Sebaj! Amit szerettem volna, süllõt fogni és fotózni, az már meg volt. Ezért aztán elõvettem a reggel vásárolt kenyeret, piros paprikát és disznósajtot és szülinapomra kapott túlélõkésemmel leküzdöttem az ebédet.
Papp József
