Azt mondom, amíg az ember versenyez, addig ne horgásszon nagy halra, mert ez fertõzõ. Én is megkaptam ezt a fertõzést, amely lassan úrrá lesz rajtam. Imádom és gyakorlom a horgászat minden fajtáját, a legyezéstõl a harcsázásig (kivéve a bojlizást) és, ha csak idõm engedi, a vízen vagyok. Igen kedvelem a harcsázást, akár pergetésrõl, fenekezésrõl, vagy kuttyogatásról van szó. Fogtam már 78 kg-os harcsát a Pó folyón, 55 kg-osat kuttyogtatva a Dunán, de fenekezõ módszerrel eddig csak 32 kg-ig jutottam el.
Délután már tele volt a hócipõm mindennel, autóba vágtam magam, betettem a két harcsázó botomat, a nadályokat és mindent hátra hagyva irány a Duna. A víz még nem elég meleg a kuttyogatáshoz, így csak a fenekezés jöhetett szóba. Garázsomhoz érve, bepakoltam a csónakba, lehúztam a kikötõig és vízre engedtem. Már fél hat is elmúlt, de vágytam a csendre és a tavaszi Duna illatára (no, meg néhány kapásra). Ismerek jó néhány ?biztos helyet", ahol ilyentájt lehet harcsa. Nem kell mély víz, a 7-8 m mély gödrök ilyenkor a legjobbak. Ha van néhány akadó is, az csak jó. Berántom a motort és elindulok. Szeretem a Duna szagát, ma azonban van egy kis mellék illata is, mondhatnám:
- ?Ma harcsa szaga van a víznek!"
A vízbedõlt fák elõtt 7-8 m víz van.
A kiszemelt helyhez érve leteszem a horgonyt. A csónak az erõs folyástól szépen irányba áll.
Elõhúzom az ülés alól szerelékes vödreimet, amelyekben ömlesztve állnak az ólmok, horgok és egyéb kacatok. Mégis pontosan tudom, mit hol keressek.
A 40-es zsinór végére 6/0 horog kerül, fölé 70 cm-re 200 gr-os ólom, vékonyabb zsinórral és olyan kötéssel, ha kell el tudjon csúszni, vagy esetleg le is tudjon szakadni.
A horogra 6 db nadályt tûzök és........
.... elé egy kis harcsa gyurmát.
A harcsa gyurma az én találmányom. Etetõragasztóból és halibut olajból készül. Az etetõragasztó alkalmas horog gyurma készítéséhez, ezért úgy gondoltam, ha halibut olajjal készítem el a gyurmát, alkalmas lehet a harcsa horgászathoz is. Az átható halszag a folyóvízben csíkot húz, amely szinte mágnesként vonzza a harcsákat, a nadály pedig a közelbe érkezõ érdeklõdõknek mozgásával ad biztos támpontot. Két éve használom, elég eredményesen. Tapasztalatom, ha bedobás után 10-15 percig nincs kapás, akkor odébb lehet állni. Ezt azonban csupán a lustaság miatt nem teszem meg, inkább újat dobok. Ez azonban ritkán hoz eredményt, sokkal inkább meggyõz arról, hogy tényleg arrébb kellett volna mennem.
Az egyik pecával elkészültem és bedobtam a kiszemelt helyre, úgy 15-20 méterrel a csónak elé. Szépen beállítottam a botot és neki kezdtem a másik felszerelés összeállításának.
A kapás gyorsan jött, a csali nem hazudott . A bot bejelzett, majd a következõ pillanatban már hajlott is. A nyolc-és-feles harcsa hamarosan a csónakban feküdt.
A horog a nadály csokorral jó helyen, a harcsa szívós szájszegletében akadt.
Gyorsan fénykép és visszaengedtem. Újra csaliztam és visszadobtam ugyan oda, ahol a kapásom volt.
- ?Elég gyorsan jött, talán van párja is." - gondoltam.
Folytattam a szerelést. Befûztem a zsinórt a gyûrûkbe, éppen horgot akartam kivenni a dobozból, mikor a bedobott botomon erõs húzást láttam, majd a következõ pillanatban szépen meghajlott, majdnem a vízig. Ebbe a húzásba nyúltam bele, de a bot spicce lent maradt. A hal nem rohant ki, ez csak a kölyök harcsák szokása, hanem szépen elindult fölfelé, felém. Villámgyorsan szétrúgtam mindent körülöttem, hogy legyen helyem és felálltam. Két kézzel kapaszkodva a botba megpróbáltam megemelni a halat. Az azonban nem akart elszakadni a fenéktõl, folytatta útját felfelé. Gyorsan elengedtem a csónakot, nehogy rámenjen a kikötõ kötélre. Csorogni kezdtem, de a harcsa megállította a csónakot. Ez azért nem gyakran fordul elõ velem, hogy hal megtartsa a csónakot a folyásban. Ehhez sok kiló kell.
Aztán irányt váltott, megcélozta az egyik víz alatti tuskót.
- ?Na ennyi volt" gondoltam.
Aztán néhány pillanat alatt leellenõriztem a fejemben a felszerelést és teljes erõbõl húzni kezdtem a halat. Lefogtam az orsó fékjét, betámasztottam az T-Rex Power Carp botot és húztam, ahogy a csövön kifért. A harcsa gondolt egyet, számára végzeteset, visszafordult és beállt a csónak alá. Aztán már csak lefele dolgozott, a húzással ellentétesen, de legalább húsz percig, vagy tovább. Elhagyott az idõérzékem, a fárasztásra figyeltem.
Telt az idõ, a harcsa kezdett elszakadni a fenéktõl. Én is zsibbadtam. Aztán megláttam õkelmét. Ekkor ötlött belém:
- ?Hogy veszem ki?"
Késõbb, mikor már jobban láttam, hogy mekkora, aggodalmam csak fokozódott.
- ?Nincs mese, nagyon el kell fárasztani, nem szabad hibázni, hiszen egyedül vagyok a folyam hátán egy nagy hallal a felszerelésem végén és lassan beesteledik."- gondoltam.
Aztán a harcsa szépen felfeküdt a csónak mellé. De ez ekkor még csak az elsõ ravasz kiterülés. Ilyenkor kell megpaskolni a fejét, de óvatosan, mert megvadul. Így is lett. Azonnal a fenékre tört, de már csak néhány percre. A paskolást megismételtem, miután felfeküdt. Ez a kitörés már csak nagyon rövid volt. A harmadik paskolást szó nélkül tûrte.
Óvatosan nyúltam a szájába, majd fogást találva letettem a másik kezembõl a botomat és azzal is a szájába nyúlva befordítottam a csónakba.
Leültem az ülésre és néztem egy darabig. Közel 1,70 méteres példány, 35-40 kg-ra saccoltam.
- ?Na, ezt hogy fényképezem le egyedül?" - villant át az agyamon.
- ?Sehogy !" - volt a válasz.
Irány a kikötõ, talán lézeng ott valaki. Kötél a szájába, vizes rongy a szemére, full gáz a motornak. Útközben találkoztam egy ismerõssel, aki készített néhány képet, de csak egy lett értékelhetõ.
Néhány perccel a gyõzelem után. Én 176 cm magas vagyok, lehet viszonyítani.
A kikötõben nem volt senki, ezért úgy döntöttem, hogy a harcsát kikötöm reggelig. Így is történt, kerestem egy elég erõs vízfölé hajló ágat és hosszú kötélre lekötöttem a halat.
Reggel Várszegi Gábor barátom segített megmérni, majd õ készítette el ezeket a képeket.
A harcsa a 40 kg-os mérleget kiakasztotta, szerintem azonban nem volt sokkal több.
A harcsa jól átvészelte az éjszakát, elég volt lebirkózni.
Ha nagyon akarná, le tudná harapni a fejemet.
Szépen kivettem a szájából a kötelet. Ekkor már komoly nézõközönségem is volt.
Óvatosan a partra húztam.....
...és megkértem, hogy álljon (feküdjön) modellt.
Természetesen egy kép nem elég, pózolni is kell.
Most pedig menjen útjára. A visszaengedés pillanatai 1.
A visszaengedés pillanatai 2.
A visszaengedés pillanatai 3.
A fotózás minden kényelmetlensége után, a közönség megjegyzései mellett szépen elúszott. Azóta nagyobb híre van a harcsa visszaengedésének Pakson, mintha fogtam volna egy 100 kilósat.
Papp József