Ki kellett ásnom az autót a hóból.
Igaz, napokkal ezelõtt már hó zúdult a városra, de úgy gondoltam, hogy ez a hó még nem veszélyezteti a lehetõségeinket. De az éjszaka leesett mintegy 20 centis friss hó ezt megcáfolta. Kicsit aggódtam is, hogy a barátom, aki fotósnak ígérkezett nem fog eljönni. De becsületére váljon, kiásta magát a hóból, és bár horgászni nem horgászott, de elkísért engem erre a túrára. Jelenléte fontos volt azért is, mert ha valaki a jégre megy nem árt, ha van társa. Bár a jég vastagsága megbízható volt, de az ördög nem alszik, bármi történik, jó az, ha az ember nem egyedül van. Veszélyhelyzet esetén van, aki a másik segítségére siessen.
A tél is szép tud lenni a maga módján.
Az elmúlt évek során már jópárszor voltam léki horgászaton, nagyjából képben voltam, hogy mire van szükségem.
Praktikus, ha van nálunk egy szánkó, vagy egyéb húzóalkalmatosság a felszerelésnek, aminek nem is annyira súlya van, mint terjedelme.
Praktikus dolog a szánkó.
Egy vagy két dézsát viszek általában, az egyikben a halat tartom, amíg vissza nem engedem õket, a másikon ücsörögni szoktam, melyet, ha összehajtogatott pokróccal vagy meleg tartalékruhával feltuningolunk egészen kényelmes ülõhellyel szolgál.
Szinte kötelezõ felszerelés egy darab kötél, mely a veszélyes jégen jelenthet segítséget. Kell még balta, és / vagy lékfúró, egyéb jégvágó szerszám, értelemszerûen horgászbot, csali, horog, egy szûrõ, mellyel a jégkristályokat szoktam lehúzni a lék felszínérõl. Nagyjából ennyibõl áll az eszköztár.
A hely kiválasztásán is sok múlik.
Mivel egy szereléket néhány perc alatt össze lehet dobni, úgy döntöttem, hogy a helyszínen fogom elkészíteni. Ez egy csúszóadapterbõl, sörétólomból, és egy ütközõcsomóból áll. A csúszóadapterbe lehet szúrni az úszó szárát, ami az egypontos rögzítés ellenére is roppant érzékeny marad.
Lékvágáshoz a legideálisabb a lékfúró, de ha nincs ilyenünk, akkor egy nagyobb fejsze ideális lehet. Ennek van megfelelõ súlya, vágható vele a jég. Nekem nincs ilyenem, viszont van egy remek jó szekercém, amivel Robi barátom megfogalmazása szerint ?elpacskoltam" a jeget. A lékfúró szerintem sokkal jobb alkalmatosság, jóval csendesebb, nem zavarja el a távolba a halakat, és sokkal elegánsabb is, viszont, ahogy szintén Robi barátom szokta mondani: ?Nem lehet vele négyszögletes léket vágni! Ugyanis a kör alakú léknek megvan az a hibája, hogy fárasztáskor nem lehet sarokba szorítani a halat!" Így hát én négyzet alakú léket vágtam, biztos ami biztos, legalább a lehetõséget adjuk meg.
A kör alakú léknek megvan az a hibája, hogy fárasztáskor nem lehet sarokba szorítani a halat! Ezért négyszögleteset vágtam.
A lék kivágását követõen körbeszórtam azt fûrészporral, ezáltal sokkal kevésbé csúszik a széle, ha esetleg oda kellene lépnem, ezenkívül az általánossá vált nádcsomós lékjelzésen kívül ez is jól látható, felhívja rá mások figyelmét, hogy itt valami van a jég felületén.
A lék felületét egy tésztaszûrõvel tisztítottam le a jégdaraboktól .
A léket körbeszórtam fûrészporral.
A szerelék elkészítése után, és a mélység kimérését követõen (ami nem volt túl nagy, 1 méter 20 centi) már biztos voltam benne, hogy a halak a horgászat elsõ idejére messzire menekültek a lékvágás zajától. De bíztam benne, hogy némi pinkis, csontis etetés majd jobb belátásra bírja õket, és visszajönnek pikkelyes barátaim.
A szerelék elkészítése 1.
A szerelék elkészítése 2.
A szerelék elkészítése 3.
Míg a halakra vártam, hogy ne teljen olyan unalmasan az idõ, építettem magamnak egy horgász havert, hogy ne kelljen egyedül várnom a halakat.
Mivel fényképezõgéppel felszerelt fázó barátom behúzódott a közeli restibe. Meg kell adni, amíg mozogtam nem volt semmi bajom, de alig negyedórai egy helyben való ücsörgés után már én is éreztem, hogy kezd lehûlni a testem, hiába volt a lábam alatt hungarocell tábla szigetelésként, és ültem meleg ruházaton, nem ártott elõvenni a vastag overállt, amit még rá tudtam húzni az amúgy is réteges öltözetemre.
Próbáltam kombinálni a csalikat.
Csontit, pinkit, piros csontit, mûszúnyogot, tisztán és pinkivel kombinálva, de kapásig sokáig nem jutottam el.
Közel 3 órányi kapástalan ücsörgés után már kezdtem unni egy kicsit a semmittevést. És ezzel nemcsak én voltam így, barátom is szorgalmazta már, hogy nincs itt semmi! Menjünk haza!
Haverom is unatkozott, ezért váltottam vele néhány szót.
Mivel baljós felhõk kezdtek gyülekezni, és is kezdtem hajlani az indulás gondolatára, amikor végre valahára úgy tûnt, hogy kapás van. Az úszó egy picikét beremegett, néhány határozott pöttyintést érzékeltem, majd pár apró belehúzás következett, végül a víz alá buktatta a felszín fölé 1 centire kiálló vékony antennát.
A bevágás után éreztem, hogy nem túl nagy hal van a horgomon, de örültem, hogy végre van valami.
Kézzel emeltem ki a kárászt.
Megvan az elsõ!
Látod! A türelem kárászt terem!
Ússzon tovább! BUÉK!
Miután megfogtam a kárászt nagy bizodalommal voltam, türelemre intettem a cimbit: Várjál! Most jönnek majd a halak!
Õ türelemmel várakozott a melegedõben újabb 1-2 órácskát, amikor is hívtam, hogy JÓ! Azonnal pakoljunk és menjünk! Több kapásra már esélyem sem volt, a felhõk viszont annál szorgosabban tornyosultak felettem. Akárhogy is volt, egy 5 órás horgászat alatt zsákmányolt 1 db kárásszal nemigen lehet dicsekedni, viszont az idõ az nagyon szép volt, és kellemesen kipihentem magam.
Gyulai Ferenc
