ISIS Willowy Spin pergetõ: ha mindenre nem is, de élvezetes pergetésre kiváló

Ekkor már kialakult bennem egyfajta érzés, hogy mire vágyom pergetés közben. Ezek közül a legfontosabb az volt, hogy egy megfelelõ orsóval összhangban és egyensúlyban legyen a bot. Ez minden másnál fontosabb volt, hiszen sokszor órákat dobáltam, sétáltam, ezért ez volt a mérvadó. Az hogy halat is lehet fogni? Az plusz egy öröm az életben, de véleményem szerint ha az ember épp halat fáraszt, akkor már nem azt figyeli, hogy jaj de fejnehéz ez a bot, vagy de szép a lakkozása.

A másik fontos dolog az volt, hogy kellõen gerinces, de ne merev bot legyen. Elmondom ez miért fontos nekem. A helyzet az, hogy leggyakrabban kisebb-nagyobb twisterekkel pergetek, a halak sem nagyobbak általában 1-2 kilónál, s szeretem élvezni egy kicsit a fárasztást, még ha olykor az adrenalin olyannyira is az egekben van, hogy nem ér rá az ember még gondolkozni sem, csak élvezi amikor odaüt egy kóbor ragadozó, s megkezdõdik a fárasztás. Egy két nagyobb bónuszhal pedig csak hab a tortán egy jó kis bottal.

A harmadik szempont a hossz volt. Fák és bokrok között jónak bizonyult a 275 centiméteres hossz, azonban ha elmentem egy tóra, vagy esetleg nagyon feljött a sás a csatorna partján, akkor igencsak be kellett hajolni a víz felé, hogy a parttal párhuzamosan jól vezethetõ legyen a csali.

ÍMindezek ismeretében került elém a Topmix ISIS Willowy Spin pergetõbot, ebbõl is a második súlytartományú. S most következzenek egy kicsit a száraz tények, hátha valakit segít a döntésben, hogy milyen botot szeretne, s a száraz számok után vizes élmények következnek majd, ahol még hal is kerül a merítõbe.

ISIS Willowy Spin 2

Hossz: 300 cm;
Ebbõl az alsó parafa nyél hossza az orsó talpának közepétõl mérve: 49 cm. (Ideális a kétkezes dobásokhoz is.)
Az orsótartó felett 8,5 cm a felsõ parafa markolat.

A szállítási hossz: 155 cm

Mért súlya: 215 gramm.

A bot átmérõje az orsótartó felett: 12,5 mm

A botspicc átmérõje: 2,2 mm

A bot dobósúly tartománya: 20-45 gramm

Tolómérõvel lemértem a gyûrûk belsejének átmérõjét, illetve, hogy a gyûrûk milyen távolságra vannak egymástól. Az elsõ gyûrû az orsótartó felõl nézve elsõ gyûrû, távolsága a horogbeakasztótól mérten, a többi pedig az elõzõ gyûrûtõl mérve.

Mivel horgászatban közben nem volt alkalmam fényképezni a bot akcióját, ezért készítettünk két képet, melyen jól látható a szép íve a botnak terhelés alatt.

Mint tudjuk, ilyen súlyokat felesleges emelgetik, csak a bot ívének szemléltetése végett került sor a fotózásra, és elmondhatom, hogy a bottal a fárasztás élvezetes volt, és jól kontrollálhatóak voltak a halak kirohanásai, továbbá mikor nem szólalt meg a fék, akkor is kellõ rugalmassággal bólintott a bot, hogy minél kisebb eséllyel forduljon le a hal.

S akkor most lássuk a halakat, melyeket a bottal fogtam. Hiszen egy teszt mit sem ér halak nélkül, ám azért még egyszer hangsúlyoznám, nagyon fontos, hogy a bot hal nélkül is kézre álljon, és szimpatikus legyen, hiszen olykor órákat dobálunk, elõfordul, hogy megúszunk egy napot rávágás nélkül, de lényeges, hogy másnap se szakadjon le a vállunk egy rosszul megválasztott bot-orsó párossal.

A kiválasztott víz ismét a csatorna, mely ezer arcát mutatta már nekem. Sokszor a Dunához tudnám hasonlítani. Egyrészt a vízállás miatt, hiszen folyamatosan játszanak vele, tönkretéve ezzel a természet rendjét. Nemrégiben elõfordult, hogy az adott részre kiérve tapasztaltam, hogy eltûnt a zsilip. Hogy mi okból, máig még nem tudtam kideríteni, de az eddig jó 3-4 méteres víz helyett sétálgathattam a mederben, és szemlélhettem az üresen rohanó alig fél méteres vizet.

Azonban e szörnyû látvány után pergetésre alkalmasabb szakaszt kerestem. Ismerek egy jó fás-bokros részt, míg átértem oda, felhõk gyûltek, s egy zápor érkezett. Amikor kiértem az általam jól ismert szakaszra, még esett, de mégsem zavart. Tudtam, hogy már ideje halat fognom, ezért mûcsalit kockázatosan vezettem a vízben álló bokrok között, holott tudom, hogy nem csak bokrok vannak a vízben, hanem vízbe hullott nagy faágak is. Már több mint két éve vágták ki a túlsó parton a fákat, hogy mederkotrás lesz, de erre azóta sem került sor. Így azonban sok termetes halnak adtak lakhelyet, többek közt süllõknek, csukáknak, de nem lepõdnék meg egy-egy harcsán sem, bár sajnos még csak kicsikhez volt szerencsém.

Álmélkodva dobálgattam, kerestem a csukákat, próbáltam úgy vezetni a csalit, mintha érezném, hogy mi van a víz alatt. És itt a lényege az egésznek: Tudjuk, érezzük, mi történik a víz alatt, ez a pergetés egyik lényege számomra! S ez a botnak is a lényege, mely tökéletesen közvetíti a csali minden rezdülését. Jelzi, ha faág, mert az elnehezülés jeleit érzem csuklómban, melyen átpöccintem, jelzi a kemény tuskót, melyen úgy pattan a twisterfej, mintha köveken pattognak. Kicsit meg is pihentetem a csalit, majd csuklóból mozdítottam egyet. Rávágás ugyan nem történt, de mégis, a szemem elõtt volt mi történt a csalival. Ez a bot valóban segít a pergetésben, mert kényelmes, mert a csali azt teszi, amit a csuklóm parancsba ad, és félreérthetetlen bólintással jelzi a bot, ha kapás van.

Sokan kérdezik tõlem, mit érzek, amikor odaüt a csuka vagy süllõ. Jót mosolygok, hiszen ezt sem elmondani, sem leírni nem lehet. Ezt érezni kell, de ahhoz hogy érezzük, elengedhetetlen egy profi bot, mely átadja, közvetíti a ragadozó rávágását. Sokszor elõfordul, hogy nem is kell néznem a botra, vagy a zsinórt sem figyelem. Együtt kell lenni a bottal, sokat kell pergetni, próbálkozni kell, keresni kell a halat, csak így lehetünk eredményesek.

Elérkeztem egy olyan bokorhoz, amirõl tudtam, hogy a víz alatt kiszélesedik, ezért kicsit beljebb dobtam a bokortól, és alig engedtem le a neonzöld twistert, s lassan tekertem kettõt-hármat, s közben csuklóból emeltem is kicsit a boton. Erre egy bólintás volt a válasz, s a következõ pillanatban reflexbõl már vágtam is be. A hal szokatlanul lefele próbált menekülni, a fék nem szólalt meg, a hal a bokor felé próbált fordulni, de szerencsére a bot adottságainak köszönhetõen kirugózta a hal kirohanását és hamar felszín közelébe került. Ekkor pillantottam meg a kedvenc halamat, melybõl alig-alig fogtam még párat, viszont az íze miatt kedvelem igazán. De miközben már az evésen járt az eszem, merítõt ragadtam, hogy nehogy leforduljon, s hamar megmerítettem. Rég fogtam ilyen szép süllõt, és az érdekessége még a dolognak, hogy drótelõke is volt fent, egy jó 25 centis, de ez Õkelmét nem zavarta. Pontosan nem mértem, de olyan 2 kiló 20 deka körüli volt. Egy ilyen süllõ után az ember szívesen hazamegy akár már elõbb is a családhoz, így tettem én is, már csak amiatt is, mert annyit csodáltam a süllõt és a jól dolgozó botot, hogy kezdett rámsötétedni.

Vártam a hétvégét, tudtam, hogy még ki fogok menni, amikor kifejezetten a süllõket veszem célba. Viccelõdtem pénteken barátommal, aki szintén hajnali pergetésre készült a Magyar Tengerre, hogy majd írok neki napkeltekor a csatorna-partól. Azonban este úgy döntöttem, nem viccelek, a pergetés komoly dolog, fõleg egy ilyen komoly bottal és orsóval. Így hát összekészítettem a minimális felszerelést a kocsiba, s hamar nyugovóra tértem. Reggel már magamtól ébredtem fél 5-kor. 5 órára parton voltam. Lesétáltam a múltkori helyre, és feltettem a múltkori nyerõ csalit. Hátrapillantottam, s láttam, hogy a felhõk mögött már látszanak a nap elsõ sugarai.

Izgalommal dobtam a csalit a múltkori helyre és az alig két métert vontatott twisterre olyan rávágást csikartam ki, hogy a nagy meglepõdéstõl elfelejtettem bevágni, inkább csak emeltem egyet a boton. Szerencsémre ennek a süllõnek is jól akadt a horog, és hamar partra került. Álltam felette és arra gondoltam, vajon hogyan lehet ilyen szerencsém.

Miután ígéretemnek megfelelõen írtam barátomnak, s mellékeltem a süllõ képét, ezzel is jó fogást kívánva nekik, újra dobálni kezdtem szembe, jobbra, de ugyanoda még véletlenül sem. Gondoltam lehet itt még a közelben hal, nem állok még tovább. Azonban 8-10 dobás után próbát tettem, mit veszíthetek alapon, ismét a bokor mellé dobtam. Már vártam a rávágást, valahogy éreztem, hogy van ott még hal, s amikor rávágott, azonnal és határozottan bevágtam. Több perces küzdelem következett, itt már szólt a fék, többször kellett felhoznom a halat, mire meg tudtam meríteni. Féltem, nehogy kirázza a horgot, de közben azt sem szerettem volna, ha túl sokat küzdünk így egymással, fellármázva az egész környéket, ami még éppenhogycsak ébredezett.

A merítõvel partra segítettem a süllõt, mely eddigi életem legnagyobb süllõje, s fújtam egy nagyot. Elégedett voltam a hallal, mely jól küzdött, elégedett voltam az orsóval, mely ha kellett, annyi zsinórt csévélt fel, amennyit én gondoltam, zsinórt adott, amikor a hal már nagyon kérte, s a legelégedettebb a bottal voltam, ami tévedhetetlenül jelezte a komótos bólintással, hogy kapás van, s fárasztás során is olyan szépen tette a dolgát, hogy öröm volt nézni ahogy hajlik.

Miután kigyönyörködtem magam gubbasztva a hal mellett, kiegyenesedett háttal a határt néztem, ahogy a nap felkelt, s a felhõket szétszedve párát varázsolt a tájra, csodás színekkel befestve azt.

Fél óra alatt két szép süllõ és egy ilyen napfelkelte után már csak egy dolog maradt hátra. Felszerelésemet a kocsiba tettem, figyeltem egy kicsit még a vizet, hogy túl korán ne érjek haza, s azon gondolkoztam, vajon kell e nekem jobb bot ennél. Úgy érzem nem. Segített nekem, ha csukát kellett fogni, segített nekem, ha süllõt kellett fogni. S hogy miért gondolom, hogy ebben a botnak volt olyan nagy szerepe? Ezt leírni megintcsak nem lehet, ezt érezni kell. Ebben a botban megtaláltam azt, amit kerestem. Egy erõs, gerinces, ugyanakkor mégis érzékeny bot, mellyel nagyon jól vezethetõek a twisterek minden méretben, jól vezethetõk a 2-3-as körforgók, és kényelmes markolata, elegáns megjelenése is nagy szerepet játszott abban, hogy hû társam legyen nekem, s a Fujitsu 2545-ös orsónak, hogy eggyé válva faggathassuk az ezerarcú vizet, mely idõnként megajándékoz velünk egy-egy szebb hallal is.

Írta:               Karácsony András
Fényképek: Karácsony András
                       Karácsonyné Kertész Eszter
                       Szécsi Attila