Talpam alatt suhan a ….

Kávé, reggeli, csak úgy komótosan. Sietni nem kell, mert már minden holmi a kocsiban várakozik este óta. Indulás előtt még némi simogatást kap Lucifer, a házőrző, hogy mindenkit egyen meg, aki illetéktelenül próbálkozna bejutni. Farok csóválva veszi tudomásul a napi parancsot és visszasétál az őrhelyére. Nincs is más hátra, mint elindulni.

Nem taposom ki a padlólemezen a gázpedált, mert van még időm a megbeszélt találkozóig. Az út melletti fák komótoson suhantak el mellettem, ez ma nem a rohanás napja.  Kilenc órakor már én is a parton voltam és a formaságok után nekiláttunk a helykeresésnek, ami nem is volt olyan egyszerű. Hétköznap ellenére, sokan vallatták a vizet, de nem is csoda, hiszen most van a szabadságolások ideje.  Ahogy haladtunk a földúton, annak minősége egyre több kívánnivalót hagyott maga után. Járt is az agyam, hogy mi lesz, ha kapunk egy jó kis esőt idő közben, ami jóformán mindennapos mostanság. Egy nádnyiladéknál aztán megálljt parancsoltam kis konvojunknak. A kiválasztott hely elég széles volt hármunk számára, de azért némiképpen kissé kényelmetlen is. A fő ok, ami miatt emellett a hely mellett döntöttem, az a hely két végén lévő vízben álló bokor volt. Reméltem, hogy jó haltartó mind a kettő és egy jó pecának nézünk elébe.

Egy amolyan kikapcsolódásos, tét nélküli lógatást terveztem, a hozzávalókat és a felszerelés mennyiségét is eszerint válogattam össze. Etetőanyagnak a Carp Line sorozat Jubileum Ponty tagját választottam. Az etetőanyag egy gazdaságos, 2,5 kg-os kiszerelésben lett piacra dobva, ami ár-érték arányban felveszi a versenyt a piacon lévő társaival. A zacskót kibontva egy rózsaszínes, rumos-puncsos illatú etető köszönt bennünket. Mivel a vízterület nagy és a halállomány is jó, a zacskó teljes tartalmát bekevertem. Az illatán nem akartam változtatni, így aroma egy csepp sem került hozzá.
 

 

 

 

 

9995 kép Fontos az alapos keverés

 

Az etetőanyag keveréshez szükséges eszközöket is igyekeztem minimálisra csökkenteni. Vízmérő edény nélkül ugyan nem megyek sehová, de a vödreim és etetős táljaim most otthon maradtak. Csak egy EVA etetőkeverőt és egy rostát hoztam magammal. A két félkör alakú tároló része pedig tökéletesen helyettesítette az etetőanyagos tálamat és egy másik vödröt, ami szükséges az etető áttöréséhez. Rendkívül praktikus ez a keverő, mert víz- és szagmentesen le lehet zárni. Nem egyszer mentette már meg az etetőanyagomat, telefonomat és a fényképezőgépemet a hirtelen jött esőtől. A vödrökkel szemben van még egy nagy előnye. Ha véletlenül felborítjuk a lezárt vödrünket, lepattanhat a teteje és oda az etetőanyagunk. Ennél, ha a zipzár be van húzva, akár a vízbe is eshet, nem lesz semmi baja az etetőnknek.

 

 

 

 

Hogy a vizuális hatást még fokozzam, bő két marék vegyes angolmorzsát kevertem a kajához. Azon túl, hogy lazítja és gyorsítja az etetőanyag oldódását, darabosabbá is teszi azt. Mindig szárazon keverem a morzsát az etetőanyaghoz, nem nedvesítem elő. Lehet használni nedvesen is, de ha így járunk el, az etetőanyagszemcsék megtapadnak a nedves morzsa felületén és rontják a vizuális hatást. Mivel mindenféle hal szereti, az esetek 70 %-ában keverek morzsát az etetőmhöz.

 

 

 

Amíg az etetőanyagom bekeverésével foglalatoskodtam, Öcsi kiműtött két pontyot gyors egymásutánjában. Ez bíztató volt, de ekkor még nem sejtettük, hogy ezzel a két potykával jegyet vált egy egész délelőttös előadásra. Egy igazi 3D-s természetfilmre, aminek mi is részesei leszünk.

 

 

Időközben én is elfoglaltam a helyemet a nézőtéren és néhány próbadobással letapogattam a bokor környékét. A nyílt víz felé eső végénél találtam is egy keményebb részt és ezt kezdtem el megetetni. Bíztam benne, hogy nem egy harcsatanya szomszédságát bombázom éppen a kosarammal. Mivel a víz nem volt túl mély, igyekeztem megfékezni a dobásokat annyira, hogy ne legyen akkora a becsapódás hangja, mintha egy B30-as téglával dobálóznék.

 

 

Eredetileg egy picker bottal terveztem a horgászatot, de a „mozis délelőtt” alatt összeszereltem még egyet. Úgy voltam vele, hogy ha továbbra is ennyi kapás lesz, nem lesz útban egyik sem a másiknak. A szerelékeket sem bonyolítottam túl, mind a két boton azonos volt, csak a kosár méretében tértek el egymástól. Még az indulás előtt eldöntöttem, hogy túl finom cuccot nem hozok, mert esélytelen küzdelmekbe nem volt kedvem belebocsátkozni. Így mind a két orsóm 18-as főzsinórt és 12-es fonott dobóelőkét kapott, és a horogelőke méretében sem terveztem 14-es alá menni.

 

 

Az alapozáshoz csemegekukoricát és mutatóban pár szem csontit tettem dobásonként. Csontival óvatosan szoktam bánni az elején, mert ha kis időn belül nincs érdeklődő, van idejük szétmászni a fenéken vagy befúrják magukat az iszapba. Az utóbbi talán a kevésbé rossz, mert ha van idejük nagy területen szétmászni, akkor széthúzzák azt a kevés halat is, ami az etetésünk közelébe érkezhet. Persze van ellenpélda is, amikor a sok izgő-mozgó csonti hozza meg az étvágyat, de ezt nagy vízterületeken ritkábban használom.

Két eseménytelen óra elteltével, azon gondolkoztam, hogy jobb lenne-e, ha mégis több csonti kerülne a kajához. De aztán megegyeztem magammal, hogy maradok az eredeti forgatókönyvnél. Úgy voltam vele, hogy a több csontis variáció felezné az esélyeimet, mert lenne miből válogatni és érdektelenné teheti a horgomon lévőket. Mondjuk, ennél jobban már nem romolhattak az esélyeim, de kitartóan bombáztam a helyet és továbbra is eredménytelenül.

 

 

 

Oké, hogy tét nélküli napot terveztem, de hogy ennyire az lesz, azt magam sem gondoltam. A mozi még délután egykor is tartott. Hosszú filmet fűztek be a vetítőbe - gondoltam. Néztük a madarakat, szitakötőket, a szélben hajladozó nádast, csak a kapástól görbülő spicceket nem láttuk. Lehet, hogy ezt kifelejtették a forgatókönyv írásakor? Reméltem, hogy nem.

 

 

 

Fél kettőkor egy apró rezdülést láttam az egyik spiccen, de semmi folytatás nem volt. Lehet, hogy valami apróhal nekiúszott a zsinórnak, vagy egyszerűen csak káprázott a szemem. Egy újabb eseménytelen óra telt el a filmből. Kezdtem eléggé színikritikus szemmel nézni ezt a filmet. Éppen egy, a cipőm orrára szállt szitakötőt figyeltem, amikor megláttam a víz alatt egy tekintélyes méretű farok úszót, ami egy legyintéssel tova is tűnt. Alig egy méterre volt a parttól. Meredten néztem a ponty után, mert az volt. Égi jel, talán lesz végre valami. Egy kattanás rántott le a mozivászonról a valóságba. Felnéztem és a bottartóig behajtott pikkerem látványa fogadott. Húúúúhaaa!  Megemeltem a botot és egyből tudtam, hogy a bambulásom igen csak nagy helyzeti előnyhöz juttatta az ellenfelemet. Éreztem, ahogyan a zsinór súrolja a víz alatti ágakat. Fene essen abba a hülye fejembe! Itt a nap talán egyetlen hala, én meg bambulva nézem a vizet! Öcsi már nyúlt a gépért, de felesleges volt a kapkodás, mert tudtam, hogy ez innen már nem fog kijönni. Nem is jött! A szereléket némi huzavona után sikerült kiszabadítani az ágak közül, ami nem kis rezgéseket kelthetett a víz alatt. Na, jól szétvertem az etetésen lévő többi halat, ha ugyan volt rajta több! De nem! A mozigépész másik filmet fűzhetett a vetítőbe, mert ami ezután jött, megmondom őszintén, arra már nem számítottam. Néhány percen belül megérkezett a kezembe az első szereplő egy dévér személyében. Na, még a végén halas lesz a kezem! A következő delikvensre sem kellet sokat várni, ráadásul nem csak nálam, hanem Öcsinél is jelentkeztek végre a pikkelyesek. Mintha egy varázspálcával megérintették volna a vizet, úgy kelt életre. Befűzhették volna előbb is ezt a filmet, mert az előzőt már nagyon untam.

 

 

 

 

Szépen beálltak a dévérek az etetésre. Sokszor a zsinór megfeszítését sem várták meg, és már görbítették is a lágy spiccet. Ezt már szeretem! Dévérek közé be-betolakodott egy-egy kárász az elején, de később teljesen átvették az uralmat. Nyoma sem volt már a mozis délelőttnek és koradélutánnak.

 

 

 

 

 

Hogy a délelőtti film ismétlését elkerüljem és a kárászokat is maradásra bírjam, több csonti került a kajához. Amikor már ráállt a hal az etetésre, nem kellett tartani attól, hogy szétmásznak a nyüvek. A csontit és a kukoricát nem keverem össze az etetőanyaggal, hanem vagy a kosarat mártom a csontik közé és utána zárom le etetőanyaggal, vagy csak annyit teszek a kaja tetejére, amennyit egy töltéssel be tudok juttatni. Így el lehet kerülni, hogy a csontik lemásszanak a tál aljára és folyton forgatni kelljen az etetőanyagot, hogy csonti is legyen a töltetben. A kukorica pedig kiszárad és megkeményedik, ha sokáig áll az etetőanyagban.

 

 

Étvágyuknál voltak a kárászok és úgy működtek, mint a porszívók. Igényelték a csontit, kukoricát, na és persze az etetőanyagot is. Másfél óra élménypeca után elvágták a dolgot. Reméltem, hogy nem kezdődik minden előröl, de szerencsére más volt a helyzet. A kapásszünetet egy bajszos koma okozta. Ellentmondást nem tűrő módon jelezte, hogy innentől kezdve ő a főszereplő. Nem volt ugyan nagy, de a délelőtti mozimánia után én már bárminek tudtam örülni. Kis idő elteltével a merítőmben pihegett az első megfogott ponty. Talán nincs egyedül!

 

 

 

 

Csalizás, kosártöltés és már repült is vissza a kosár a bokor mellé. A következő kapásra sem kellett tíz percnél többet várni. A másik botomra érkezett, amelyikkel közelebb merészkedtem a bokorhoz. Ez már egy kicsivel jobbacska ellenfélnek bizonyult. Szépen rótta a köröket, élmény volt fárasztani a lágy bottal. Merítőbe került a második ponty is.

 

 

Úton a ...

 

 

 

Elégedetten engedtem vissza a tükröst, de az újradobásra nem maradt időm. Elhúzta valami a másik cuccomat is. Ponty volt ez is, és már a harmadik. Öcsi is szépen szedegette a halakat, így a délelőtti mozi kezdett feledésbe merülni.

 

 

A pontyoktól vérszemet kaptam. Fogtam keszeget, kárászt, most már koncentráljunk a pontyra! Fogytán volt az időm is, és komor fellegek gyülekeztek a hátam mögött. Igyekeznem kellett. Teljesen elhagytam a csontit, viszont kukorica került bőven a kajához. Kapások száma nem csökkent, de sajna visszatértek a porszívóként működő kárászok. A konzervnyitó után kutatva, mert már a harmadik dobozt kellett nyitni, megakadt a szemem a láda fiókjában egy apróságon. Ez lesz a tuti! Kivettem két szem kukoricahéj imitációt. Kerestem egy hozzá illő horgot és vékonyan megtűztem, hogy jó legyen az akadás. Megtöltöttem etetőanyaggal, de csak éppen hogy belenyomtam. Egy szippantásnyi illat és a kukorica, ez lesz a jó!

 

 

 

Az etetésemtől egy kicsit távolabb landolt a szilikon csábító. Másik szerelésen is végrehajtottam ugyanezt, de az az etetésre került vissza. Úgy látszik a kárászoknak nem nyerte el a tetszését a szilikon, mert a spicceket csak az időközben feltámadó szél keltette hullámok mozgatták. Kivárom a kapást, úgy döntöttem. Veszteni valóm már nem volt, kaja is volt az etetésen, így már belefért egy kis ücsörgés. Bő húsz perc telt el, amire a távolabbra dobott töltött plasztikom gazdára talált. Akasztást követően becélozta a bokrot. El is érte a szélét, de most észnél voltam. Győzött az erőszak!

 

 

 

A történelem megismétli önmagát, tartja a mondás. És milyen igaz! Éppen a visszaengedést szerettem volna megoldani fürdés nélkül, amikor meglépni szándékozott a másik botom. Ha egyszer egy üzlet beindul! Mérete ellenére nem adta könnyen magát. Mondjuk nem is erőltettem nagyon. A bokrot elkerülte, így nem volt indokolt a keménykedés. Néhány tiszteletkör után az ötödik ponty is a merítőbe csusszant. Horogszabadítás és egy gyors sztárfotó után ő is úszhatott a többiek után.

 

 

 

 

Elégedettség töltött el, pedig alig két órája hol voltam még ettől az állapottól?! Mindkét szerelésem szárazon, az órám is azt mutatja, hogy lassan indulni kell haza. Hát ennyi volt hivatott mára! Egy csepp elégedetlenség sem volt bennem. Elmosogattam, elpakoltam a felszerelést, és ahogyan jöttem, olyan komótosan elindultam hazafelé. A haza vezető úton levontam a nap tanulságát: amíg a vízben van a horog, bármi megtörténhet!