Jegyeket, bérleteket!

A tó, a 11. és a 22. kerület határán található. Október elején el is mentünk egy felderítő horgászatra. A parkolóba érve ért az első kellemes csalódás: nincs is olyan városi jellege a víznek! Ennek már önmagában is örültem, aztán jött a következő meglepetés, amikor egy villamos komótosan elsuhant a szemközti parton. Ó, már tudom is, hogy mi lesz az írás címe! A harmadik meglepetés a napijegy megváltása közben ért: a büfében több Top Mix termék is kapható! Ez rossz hely már nem lehet, konstatáltam!

Aztán elkezdtünk horgászni. Jöttek a szép dévérek és a kárászok, én meg azzal a lendülettel szórtam is vissza őket. Nagy hiba volt! Amikor körvonalazódni látszott, hogy itt ma egy szép terítékfotóra való ponty nem lesz, elkezdtem gyűjteni az egyéb halat. De addigra már késő volt! Fejemben már át is kombináltam, hogy az Egy elbénázott terítékfotó emléke címet fogja kapni az írás. A nagyravágyás megbosszulta magát! Akkor és ott eldöntöttem, hogy ide még az idén visszajövök. Ugyan egy nagyon jót horgásztam, de mégis tüskét hagyott bennem az eset, ami folyamatosan bökött. Aztán az időpont egyre tolódott az egyéb elfoglaltságok miatt, amíg december nem lett. Nem pont a legideálisabb időszak, de nem várok tovább. Egy életem egy halálom, újra megpróbálom. Mivel a környékemen egy-két víznek már kopogós lett a háta, jobbnak láttam némi friss infót szerezni a vízről. Jó híreket kaptam, így vasárnap újra támadásba lendültem. Sietni nem kellett, így kilenc órára beszéltük meg a találkozót Öcsivel. A héten végre volt egy nap, amikor nem kellett hajnalok hajnalán kelni. Este már bepakoltam az autóba, így reggel már csak indulni kellett. Némi autózás után már a napijegyként szolgáló karszalagot ragasztották a csuklómra.

A múltkori helyhez képest egy kissé távolabb málháztunk le. Mivel a helyek mögött meg lehet állni, nem kellet sokat cipekedni. Az etetőanyag keveréssel nem kellett már foglalkozni, mivel már előző este bekevertem őket. Két keveréket gondoltam bevetni: az egyik egy általam sokat használt keszeges keverék, ami Extra Dévér fekete és Extra Spice Dévér keverékéből áll össze. Ezt szántam menekülő útnak, mert ez stabilan hozza a keszeget minden vízen. De a fő csapásirány a kárász és a ponty volt, így ennek megfelelően állítottam össze a másik keverékemet. Két édes, de mégis merőben más etetőanyagot kevertem össze. Mivel decembert írunk és a víz is jócskán lehűlt már, nem volt szükség nagy mennyiségre.

·       1 dl Eper-Hal folyékony aroma

A bekeveréshez szükséges 4 dl vizet, amiben benne volt az 1 dl aroma is, két lépcsőben adtam a száraz anyaghoz. Előző este 3 dl-t öntöttem hozzá, majd jó alaposan elkevertem. Igyekeztem minél homogénebbre keverni, hogy egyenletes legyen az aroma eloszlása. Reggelig pihentettem, így volt ideje a szemcséknek teljesen átnedvesedni. A maradék 1 dl-t, reggel indulás előtt kevertem hozzá, majd áttörtem.

Mindkét keverékhez hoztam magammal por aromát is, hátha további ösztönzésre szorulnának a fenéklakók. Nem vagyok a túlaromázott etetőanyagok híve, így mindig csínján bánok az aromákkal. Inkább többször keveset, mint egyszer sokat!

Csalis hűtőmben már régóta raboskodott némi csonti adag. Ideje volt megnézni, hogy mi újság velük. Újság az volt! Szép lassan bábozódásnak indultak, így legfőbb ideje volt megszabadítani a hűtőt tőlük. Gondosan leválogattam az időközben jobb létre szenderült csontikat. Ez fontos, mert a dög igen kellemetlen szagot kölcsönöz a bábnak és a még élő csontinak egyaránt. Válogatás és mosás után, vízbe tettem őket, amihez Dévér folyékony aromát adtam. Horgászat előtt és alatt, célszerű vízben tartani, nehogy kiszáradjon. Bár télen ez a veszély kevésbé fenyeget, mint nyáron.

Egy kis alapozással nyitottam a horgászatot. Nem vittem túlzásba, mert ilyenkor már nem igényelnek annyi etetőanyagot a halak, mint nyáron. Inkább a minőség a fontos és nem a mennyiség! Egy 10 g-os kosárral 6-8 dobásnyi már figyelemfelkeltő mennyiség ilyenkor. Pláne, ha élő anyaggal is meg van spékelve. A dobások pontosságára azért jobban oda kell figyelni ilyenkor. Öngól, ha nagyon széthúzzuk az a kevés halat is, amit a horgunk közelébe sikerült csalni! De még mielőtt elkezdtem volna az alapozást, egy marék bábot készítettem elő. Egy szúnyog mászató szita alsó szitájára tettem, amin át minden nehézség nélkül lecsepeg róla a víz. Fontos, hogy ne adjunk plusz vizet az etetőhöz. Ilyenkor már nem tolerálja az etetőanyagunk az elvizezést.

A meghorgászandó terület a 30 méterre található patakmeder volt. Mivel nem kellett nagyot dobni, a feeder mellett egy pickerrel terveztem a horgászatot. A harmadik dobást követően volt némi érdeklődés, de a projekt nem vezetett eredményre. A spicc egyértelműen mutatta, hogy jó helyen ülök, de mégis van valami gond. Négy, egymást követő mozdításom volt. De csak egy-egy pöccintés és más semmi. Csend lett. Nagy csend, zavaróan nagy!

Vártam, és vártam! Vártam, mint pestiek a 4-es metrót, de ahogyan az nem akar készülni, úgy a spiccem sem akart görbülni. Ez így nagyon nem jó, nem ezért jöttem! Nem túl szívmelengető érzés, amikor kapás nélkül ücsörög az ember a hidegben. Tenni kell valamit, mert a lelkivilágomat a haltalanság tüskéje egyre jobban bökdöste.

Egy 0,10 mm-es, 60 cm-es előkehosszal kezdtem. Nem akartam hosszabbat kötni, így első lépésben a horog cseréjével kezdtem. Próbálgattam a méreteket, formákat, de a halfogási projekt csak nem akart beindulni. A bekevert etetőanyagban egy szemernyit sem kételkedtem, mert jelek továbbra is voltak, hogy van hal a horgom körül. A horgot illetően sikerült döntést hozni. Végül is egy piros 14-es Daiwa Tournament Maggots könnyű kis horog mellett tettem le a voksomat. Vékonyhúsú, könnyű kis horog, ami jól akad, de a keményebb fárasztást nem nagyon szereti.

Mivel ezt a horgot már ideálisnak ítéltem, elkezdtem próbálgatni az előkehosszokat. A kezdeti 60 cm-es hosszról lassan eljutottam az egy méteres hosszig, de még mindig nem volt az igazi. Mivel én két darabból kötöm az előkét, így csak a toldó hosszát kell variálni. Ez egy kicsit költséghatékonyabb megoldás mintha a teljes előkehossz egy darabból lenne. Nem mellesleg tárolni is egyszerűbb a 30 cm-es előkéket. Erre a célra a Preston előketartóit használom. Régebben más gyártók előketartóit is használtam, de a tépőzáras, szivacsos előketartók nem váltak be nekem. Egy szezon után, már ha kibírt annyit, ment a kukába. Ez a tartó bírja a kiképzést. Toldónak, 0,12-es és 0,16-os zsinórokat használok, az előke vastagságához igazítva.

A 130 cm-es hossznál már volt egy akasztásom, de a hal nem lett meg. Ezzel a hosszal a negyedik-ötödik dobást követően érdekes dologra jöttem rá. Csak akkor nyúlt a horoghoz a hal, ha megmozdítottam a szereléket. Bodorkára szoktam ezzel a technikával horgászni. A technika rendkívül egyszerű: a szereléket a fenékre éréstől 2-3 perc elteltével közelebb húzom. A botot függőleges irányba emelem, így felbillentem a csalit a fenékről. Lehet, hogy itt is ez lesz a jó? Ugyan megfogni még mindig nem sikerült, de legalább már jó úton járok.

Csak úgy vaktában kötöttem egy újabb toldalékot, ami 133 cm-re sikeredett. Az előkével együtt már 163 cm-nél járok. Ezt nem gondoltam, amikor elindultam reggel. Ritkán van szükség ilyen hosszú előkére, de van, amikor ez ment meg bennünket a vert helyzettől. Ez a hossz és a vonszolós technika végre megtörte a jeget és kezdte tompítani a tüskét.

A szerelék megmozdításakor egy alvállalkozó határozott spiccbólintással jelezte, hogy ő azért befejezné ezt az étkezési projektet. Végre horgon volt az első kosztos! Már éppen ideje volt! Úgy látszik ez a bodorkás dolog jó lesz ide is. Bíztam benne, hogy nem csak ez az egy darab miatt áztatom majd a haltartómat.

Mivel pickerrel, ülve nehézkes volt eldobni ezt a hosszt, minden dobás előtt fel kellett állnom. A napi mozgás le is volt tudva. A hideg idő ellenére, melegem volt.

Minden dobás előtt, az előkészített bábból és élő csontiból is tettem egy keveset a kosárba és folytattam a vontatásos technikát. Ha két percig nem volt mozdítás, húztam egy kicsit a szereléken. Ezt az etetéstől olyan 2 méteres távolságig folytattam. Ha ezen belül nem volt kapás, újat dobtam. Horgon a csonti helyét átvette a pinki. Hátha ezt bátrabban felveszik majd. De látványos eredményt nem hozott. Nem egy egyszerű peca a mai, jegyeztem meg Öcsinek.

Egyik percről a másikra elállt a szél, és mintha valami varázspálcával megérintették volna a vizet. Nem voltak botvivős kapások, továbbra is a vontatósdi volt a jó, de már egymás után is tudtam fogni. Igaz, ekkora már jócskán benne jártunk a délutánban.

Pontynak még mindig se híre se hamva nem volt, de ez most már nem is igazán számított. A tüske hegye lassan lekerekedett és nem bökött már annyira. Újabb és újabb információkkal lettem gazdagabb és ez valahogy elnyomta a ponty iránti vágyamat. Élvezetes volt a lágy bottal ezeknek a kárászoknak a fárasztása is és a megszerzett információk is aranyat érnek. Mert ugye, kész horgász nincs!

Beszállás

Lassan ideje lesz befejezni, mert hamar este lesz. Elkezdtem összepakolni azokat a holmikat, amik már nem fognak kelleni. Ez alatt az idő alatt odajött egy horgásztárs beszélgetni. Hát mikor jön a ponty, ha nem ilyenkor? Mire a botot kézbe vettem, már derékba hajlott. Olyan tempót vett fel oldal irányba, amit a 10-es előkével és a vékonyka horoggal nem lehetett feltartóztatni. Olyan erővel húzott, mintha az éppen akkor elhaladó villamos húzná a horgot. Megemeltem a botot, éreztem a súlyt, de abban a pillanatban éreztem, ahogyan megadja magát az előke. És abban a pillanatban a tüske újra hegyes lett. Francba! Úgy éreztem, hogy ebben az évben ez a víz lesz a vizek mumusa nálam. Újabb előkecserének nem volt már értelme, így befejeztem a pakolást. A másik botomon rövid előkével horgásztam, de kapás nélkül megúsztam a napot. Tanulságos nap volt! Fotózás után minden vállalkozó szellem visszanyerte szellemi és testi szabadságát.

A tüske bennem maradt, de ha nem fagy be a víz, januárban esküszöm, kipiszkálom!

Top Mix: Feladni? Ilyen szó nincs a szótárunkban.