Július 20-án, hétfõn szabaddá tettem magam. Két nappal az év viharán túl már tudtam, hogy csakis kánikulai nap lehet, nem zavarhatja meg semmi a rakózást. Az elsõ gondolatom útban a Venyimi-tó felé az volt, hogy ma nem is akarok pontyozni. Gondoltam ezt azért, mert akárhogyan is próbálkoztam az úszós tavon, mindig ellepték a mohó kárászok az etetésem. Azonban mire a tóhoz értem, meggondoltam magam. Volt nálam egy csomag XT41-es etetõanyag. Azt gondoltam magamban, az elsõ másfél-két órában esélyt adok ennek az etetõanyagnak, aztán meglátjuk mi lesz a folytatás.
Reggel fél hétkor érkeztem a 4 tóból álló Venyimi-tavakhoz, és a már megszokott módon az úszós tavat vettem célba. Helyválasztásom abból állt, hogy elsétáltam egy olyan helyre, ahol az egyik oldalon egy pár méter széles nádfal volt. Gondoltam, ha bent nem jön hal, megpróbálom majd a nád mellett. Elsõként az etetõanyagot kevertem be. Kevés vízzel keverve egy jól tapadó, de könnyen bontó etetõanyagot kaptam, mely édes, gyümölcsös illatú és élénk piros színû. Egy doboz csemegekukoricát öntöttem bele.
Sokféle alkotóból összeállított keverék, melyhez legfeljebb kukorica kellhet szerintem.
Ezután következett a hely kialakítása, a láda és a rakósbot elõkészítése, majd a szerelék készítése. A topsetben a legerõsebb, lila Preston csõgumi volt, a fõzsinór és az elõke 0.17-es Preston powerline. Kezdésnek egy szakáll nélküli Preston horgot tettem fel, amely 14-es méretû volt. Az egy grammos Lacy úszó kisúlyozását pár darab söréttel oldottam meg a horogtól kb. 50 cm-re, a 25 centis elõkén pedig egy darab jelzõólom volt pluszban.
Ismét nyéltag nélkül, minitoldóval használtam a Genius Carp-ot. Ha nincs senki mellettem, sokszor ide ugyanúgy kijön a hal.
Egyszerû szerelékem fõ elemei.
Az etetéshez a bekevert egy kiló etetõanyag majdnem egészét bepoharaztam, 2-3 gombócnyit hagytam késõbbre. A célom az volt, hogy hamar megjelenjenek a halak, és a horgon felkínált csontit lehetõleg ponty vegye fel.
XT41 gombóc pohárral tálalva.
Az elsõ tíz percben nem történt semmi lényeges. Figyeltem a vizet, mely átlagosan 80 centiméteres volt az úszóm körül. Azonban a 15 perc eltelte után túrások jelentek meg az úszó körül. Majd egy-egy apró kapás eredménye egy-két kárász lett. Már arra gondoltam, ha jön még pár kárász, váltok egy lágyabb gumizású topsetre, de jobb, hogy nem tettem, mert az egyik elhúzós kapásra történõ beemeléskor határozott lendülettel megindult a ponty. Na végre, mégiscsak van itt ponty. Hamar megmerítettem, és azon gondolkoztam, hogy csontival leggyakrabban a tavasszal tudok pontyot fogni, nyáron, fõleg itt, a kárászok szoktak jönni a csontira.
Jól akadt a kis preston horog.
Szép, egészséges példány, mint mindig.
Bepoharaztam a maradék etetõanyagot és vártam. Folyamatosak voltak a túrások, de nem tudtam mire vélni, hogy miért nincs kapás. Mígnem aztán 15 perc múlva ismét óvatos elhúzós kapással ponty jelentkezett az 5 szem csontira. Az elsõ kirohanással megtett kör nem tett jót, elzavarta az összes komolyabb halat az etetésrõl. Gondoltam ezt rögtön meglátva a rengeteg felszabaduló buborék és a meginduló halak miatt keletkezett hullámok alapján. Megszákoltam az elõzõ ponty évfolyamtársát, és egykedvûen toltam be a rakóst, mert valami azt súgta, ez nem tett jót. Fél óra kapástalanság következett. Ekkor néztem, már majdnem másfél óra telt el az etetés óta. Most kéne még etetni - morogtam magamban - de etetõanyag már nem volt, és a teszt akkor és ott igazolódott, a pontyok megtalálták az etetést. Azonban míg ezen elmélkedtem, egy kárász rágta magát rá a horogra. Próbáltam egy marék kukoricával a pontyokat visszacsalni, de ekkor már ellepték a helyet a mohó kárászok. Viszont elõttem a nád folyamatos mozgásba kezdett. Gondoltam elmúlt 9 óra, felért a nap magasra, kijöttek a pontyok a nád árnyékába. Próbaképp egy fél pohár Economic aszaltszilvás pelletet poharaztam a nád közelébe, és 15 perc múlva rápróbáltam a nád tövére, levéve a rakósról még két tagot.
Pontycsemege.
Betettem a szereléket, s vártam. Egy fácán repült fel mellõlem a nádból, valami megzavarhatta, mert sikítva menekült. Rántást éreztem a boton, de sajnos késõn ébredtem, a ponty már bent járt hevesen a nádban. Próbáltam én emelni, de hiába, menthetetlenül beugrott. Gondoltam, sebaj a szakáll nélküli horog, kiakad, ha engedek neki damilt, aztán majd kiveszem a szereléket. A gondolat elsõ fele sikerült is, a hal elúszott, de a szerelék horga elakadt a nádnak valószínû a torzsájában. Bajban voltam, mert itt a lila csõgumi, és a 0.17-es damilt nem könnyû betépni. Ezért a nád mögé tolatva, kicsit oldalra tartva a topsetet próbáltam meg beszakítani a szereléket. Egyszer csak megkönnyebbült, és már repült is a szerelék. Mindezt persze csukott szemmel, fejemet elfordítva csak fejben követtem, s a visszavágódó gumi megcsípte az oldalam. Na mondom, jó ez a gumi, csak azt nem gondoltam volna, hogy nem az elõke szakadt. Ugyanis a horog törött el. Ilyet nagyon rég nem tapasztaltam, de nem lehetetlen, hiszen jó 10 méterre volt kint a gumi, és eztán törött az amúgy elég kicsi, 14-es horog.
Törött preston horog, ritka látvány.
Nagyobb horgot tettem fel, elvégre itt nem kis halakkal van dolog, a kilós pontyok a nád mellett nagyobb küzdelmet jelentenek, kell a biztos tartás. Nem is kellett sokat várni a következõ kapásra, de már rutinosan egy fél pillanatra sem néztem el oldalra, amint víz alá merült az úszó, egy határozott mozdulattal már húztam is el a botot balra. Nagy ellenállással jelentkezett a ponty, de tudtam, ha egyszer elhúzom a nád mellõl, akkor nem menekül. Így is lett, kint a nyílt vízen tett még egy-két kört, de a lila preston csõgumi teljesen felõrölte szegény kilós ponty minden erejét, így szinte siklott bele a merítõbe. A szájában jól ült a nagy preston horog, melyen ekkor már kukorica volt a csali.
A hely, ahol felvette a csalit. Szándékosan nem a nád tövéhez tettem, nehogy megint beugorjon.
Az elsõ ponty, mely a nád mellõl jött.
Furcsállom, de nem találok rá magyarázatot, hogy miért nem mozdulnak ki a nádból ezek a pontyok, mert tavaly a tó bármely részén foghatóak voltak. De sokat nem elmélkedtem ezen, hanem egyszerûen azt a megállapítást tettem, ott kell a pontyot megfogni, ahol van. Ezért is fontos a megfigyelés, és hogy ne ragaszkodjuk makacsul egy adott elképzeléshez, amikor egyértelmû jeleket kapunk a pontyok tartózkodási helyével kapcsolatban. Minden ponty után etettem egy fél marék Economic pelletet, és szerencsére a pontyok díjazták ezt, egyre kijjebb merészkedtek. Kapásuk érdekes volt. Ha nem vártam meg az 1 grammos úszó elmerülését, akkor nem akadt meg a ponty. Ha viszont elmerült az úszó, sokáig nem lehetett várni, azonnal húzni kellett el a nádtól. Szerencsére a Genius Carp rakósnak ez nem akadály. Félelmetesen hajlott ilyenkor, de tudtam, hogy mivel 0.25-ös damilt használhatnék maximum, ezért a 0.17-es preston powerline-nal nem lehet bottörés, csak mondjuk akkor, ha bontáskor szerencsétlenkedek. De persze egyszer ismét megtréfált egy ponty, és beugrott a nádba. Kicsit fickándozott, s kirázta a horgot, de a nádat megint sikerült megfognom. Na gondoltam, nagyobb a horog, elképzelni sem tudtam, hogy eltörök még egy horgot. Mivel ernyõ alatt ültem, s nagyon meleg volt, nem volt rajtam póló. Ezt azért tartottam lényegesnek, mert ha megint kivágódik a szerelék, megint meg fog csípni. Ez még a kisebbik gond lett volna, azonban sokkal nehezebben akart szakadni a szerelék. Már azon voltam, hogy bemegyek érte, de nem akartam tönkretenni a helyet, mert biztos elzavartam volna innen is a pontyokat, ezért még egy próbát tettem, és a koppanásig feszült guminál rántottam még egyet a szereléken. Az eredmény sokkoló volt, senkinek sem kívánom az élményt. Azóta is kiráz a hideg, ha visszagondolok a pillanatra. Semmi sem szakadt el, kijött az egész szerelék, csakhogy a visszacsapódó szerelék fõólmozása eltalálta az oldalamat. Ekkor úgy éreztem helyben összeesek, úgy zsibbadt a talpamtól a fejemig minden.
Ólomütötte seb.
Ez a kép fél órával a baleset után készült, ekkor már szépen változtatta a színét, s látszódott, hogy csúnya bevérzés lesz alatta. Azóta két nap telt el, most már átment sárgás-zöldes-kékes-pirosba az egész, és mondanom sem kell, nagyon érzékeny még a környéke is a sebnek.
Visszaültem a ládára, és azon gondolkoztam, hogy vajon mi lehet a megoldás ilyen esetre, és abban maradtam, legközelebb, ha fél kézzel is, de felveszek egy pólót, sõt, pulóvert, hogy még egyszer ilyen elõ ne forduljon. Senkinek sem kívánom ezt az élményt, és szerencsésnek érzem magam, hogy nem az úszó állt belém, s nem mondjuk a fejem találta el.
Csaliztam, és horgásztam tovább, még fél órám volt délig, 3 órát szántam a nádi horgászatra, de ez gyorsan elszállt, mert esemény az volt bõven. Végére beesett még két kisebb ponty, melyek igen érdekesek voltak számomra.
Igazi pikkely nélküli bõrponty.
Vajon mitõl lehet õ ilyen fekete a többi aranyszínû mellett?
Pakolni kezdtem, a nap már nagyon égetett, ha nem éppen az ernyõ alatt voltam. Reggel bevált az XT41, hiszen meghozta a pontyokat, arról már nem az etetõanyag tehet, hogy el lettek zavarva. Jól mûködött az Economic pellet is, mert azért kijjebb lehetett csalni egy méterrel a nádtól a pontyokat, melyek közül 9-10-et csíptem meg a reggeli kettõ után, de sajnos csak a kilósformák közül.
Ezek után nem maradt más, lefotóztam a halakat, s visszaengedtem õket éltetõ elemükbe, hadd okozzanak másnak is hasonló kellemes élményeket, akár rakóssal, akár matchbottal horgásznak rájuk. Az elkövetkezõ idõszakra eredményes horgászatot kívánok mindenkinek, nyúljon a gumi, szóljon a fék, ha másért nem, akkor azért mert nádtorzsába akadtatok, s ekkor jusson eszetekbe ez a cikk: megfontoltak, óvatosak legyünk a vízparton is.
Egy délelõtt termése rakóssal.
Ússzatok vissza a nádba.
Írta és fényképezte: Karácsony András / kareszoft /
