Ezen a novemberi napon ezt a szakaszt néztem ki horgászatom helyszínéül, annál is inkább, mert már több, mint egy éve nem jártam ezen a részen. Elõzõ nap gyönyörû, inkább szeptemberre jellemzõ idõjárás volt, így bíztam benne, hogy még egy napig kitart a jó idõ és látványos horgászatot tudok bemutatni. Sajnos nem így alakult!
Reggel, idõben tettem vízre a csónakot. Bár már ekkor is meglehetõsen erõs szél fújt. Nem szeretem, ha már korán reggel erõs a szél, mert ez késõbb csak erõsödik.
A híd alatti szakaszon tettem vízre csónakomat.
Tiszta, zöldes-kék víz fogadott és a zátonyok is bõven kilátszottak a vízbõl. Etetõmet már otthon bekevertem. A szokásos sajt -crysalis jellegû etetõ helyett most Spice Dévért kevertem. Tapasztaltam már, hogy késõ õsszel, hideg vízben ez az etetõ jól mûködik. Kavicsot sem kevertem hozzá, hanem kicsit túlvizeztem, így tapadósabb lett az állaga. Tervem az volt, hogy gyûjtök a parton kavicsot és azt teszem az etetõgombóc közepébe nehezéknek.
Kavicsgyûjtés a parton, még indulás elõtt.
Ehhez tyúktojáshoz közeli méretû kavicsok kellenek, melyeket itt könnyû begyûjteni. Nem is tartott sokáig a 30-35 db kavics összeszedése.
Etetõm a nehezéknek szánt kavicsokkal.
Indulásra készen.
Közben a szél még erõsödött és talán hidegebb is lett. Nem szeretem, ha egy szél irányában a ?keleti" szó benne van. Ez az esetek többségében haltalanságot is jelent. Tartottam is ettõl.
A szél jelentõsen erõsödött és az égbolt is komorabb lett.
Indulás elõtt még a csontit is beragasztottam, mert ma egy spéci etetõkosarat akartam kipróbálni bolognai boton, megállított szerelékkel.
A beragasztott csonti.
Most már tényleg csak indulni kell.
Miután mindennel elkészültem, indulás elõtt jól felöltöztem, majd vízre toltam a csónakot és Miklós barátommal, aki vállalta a forgatás nem éppen egyszerû feladatát, elindultunk a zátonyok közé halat keresni.
A keleti szél tovább erõsödött és már tarajos hullámok is voltak a vízen.
Radarral megkerestem egy viszonylag mélyebb vizû folyosót a sziklák közt és lehorgonyoztam a csónakot. A kötelet motorral jól megfeszítettem, majd letettem a 17 kilós farsúlyt is, hogy a csónak stabilitását biztosítsam. Az oldalszélben a nem jól rögzített csónak métereket tud oldalt vándorolni és nem lehet pontosan meghorgászni az etetést, pedig ez létfontosságú momentum.
Elõttem 2,7 - 2,8 m mélységû volt a víz, ezt pedig egy 6 m-es bottal jól meglehet horgászni. Ez a bothossz már elég messze nyúlik a csónaktól, hogy ilyen vízmélységnél a csónak sziluettje ne zavarja a halakat. Ezért aztán a 6 méteres SEVERE Bolognai botot vettem kézbe.
Megfelelõen erõs és mindamellett gyors, könnyû bot, a leggyorsabb kapást is utol lehet érni vele.
A 6 m-es SEVERE Bolognait vettem kézbe.
A kopogtatós szerelékre, a tõlem megszokott pálcaólom helyett most a PRESTON 40 gr-os távdobó feeder kosarát szereltem fel. Tervem az volt, hogy figyelembe véve a késõ õszi idõszakot, csontit kínálok fel a kosárban. Úgy gondoltam, hogy ez a dunai halaknak, ha oda tudom õket az etetõanyaggal csalogatni, semmi képen sem lesz ellenére.
40 gr-os távdobó feeder kosarat szereltem fel.
Alapetetésnek 10 gombócot szórtam be, közepén kaviccsal nehezítve és pontosan bothossznyi távolságra, a kosárba ragasztott csonti került, majd megkezdtem a horgászatot.
A kosárba ragasztott csonti került és a horogra is csontit tûztem.
Kopogtatós módszernél így kell a jelzõt beállítani.
Mondhatnám, hogy mennyit trükköztem, meg fejen álltam, meg dobbantottam, meg milyen csali kombinációkat alkalmaztam, hogy halat fogjak, de ez nem fedné a valóságot.
Már az elsõ berakás felénél erõteljes kapással jelentkezett egy leánykoncér. Éppen ott lehetett és vadul ráugrott az etetésre és vette fel a csalit. Mindenesetre és nem kis meglepetésemre 30 másodperc után halat fárasztottam.
Ez a kiló körüli koncér volt az elsõ halam.
Keleti szél volt, a csónakot mozgatta oldalra, a hullámok locsogtak a csónak alján, a halak mégis odajöttek és ettek.
Mikor vízre szálltunk, mondtam is a Miklósnak, hogy a forgatást haltalanság miatt biztosan meg kell ismételni. És lám csak, a halak nem vették tudomásul a kedvezõtlen körülményeket és nem kis örömömre, ettek.
Paduc is volt a pályán, és nem is kevés.
A halfogás egyetlen dolgon múlott. Ha a szél nem nyomta le az etetésrõl nagyon a csónakot és viszonylag pontosan rá tudtam horgászni, akkor nem maradt el a kapás sem.
Az egyre erõsödõ szélben gyakran kellett két kézzel fogva a botot fárasztani a halakat.
Ez a közel kettes hím koncér már nászruhában volt.
A fején és testén már jól láthatók a nászkiütések.
Az erõsödõ szélben egyre nehezebb volt horgászni.
A szél és a növekvõ hideg megnehezítette a horgászatot. A hal jól ráállt az etetésre, ezért, ha meg tudtam horgászni, akkor azonnal volt halam.
A paducok 0,8 és 1 kg közötti egyedsúlyban akadtak horogra.
Amirõl a paduc a nevét kapta: vésett ajkú ....
A földvári szakasz halállománya vegyes, a keszegek minden fajtája elõfordul. A márna sem ritka, amit viszont hiányoltam, a nagytestû dévérek. Valószínû, õk már a mélyebb, csendesebb vizekbe húzódtak.
Még egy márna is ?befigyelt" az etetésre.
Ezen a Duna szakaszon nem ritkák a három kiló körüli koncérok sem, és már vártam a megjelenésüket. Az õszi idõszakban, egy-egy horgászat alkalmával többet is szoktam fogni belõlük. Ezen a napon azonban csak egy ?igazi" koncér jött.
Ilyen, amikor az igazi koncér felfekszik a vízre.
A nap hala ez a közel hármas hím koncér volt.
Ezen is jól látszottak a nászkiütések.
Ilyen koncérok láttán mindig eszembe jut az a természetvédelmi õr, aki egy halõri elõadáson Szekszárdon, a védett halak közt megemlítette a koncért azzal, hogy ritkán nõ 10-12 cm-nél nagyobbra. Amikor mondtam neki, hogy én már több 3 kiló körüli példányt is fogtam, nem akarta elhinni.
A horgászat végére még egy jász is színesítette a fogott halfajok palettáját.
Nem túl nagy, de szép és egészséges példány.
Az év végén ezzel a szép horgászélménnyel és a róla készült filmmel búcsúzunk az ó-évtõl.
Kívánok mindenkinek hasonló szép horgászélményekben gazdag Boldog Új Évet.
Papp József
