Február hónapban jutottam hozzá régi nagy álmomhoz, egy felsõ kategóriás Topmix Stradivari Allround rakóshoz. Az idõ sokáig kegyetlen volt, így hiába babusgattam a szobában, gumiztam be a topseteket, szereltem fel a poharat, sajnos nem volt esélyem a megszellõztetésre sem. Üldögéltem a szobában, kötözgettem a horgaim, készítettem a szerelékem. Nem akartam túlbonyolítani. A hely a nagyvenyimi úszós tó legmélyebb része, ahol ilyenkor a halakat sejtettem. 3-as topsetre szereltem, mert a víz kb 2 méter lehet a kiválasztott helyen. 0,3 grammos úszót raktam a 14-es fõzsinórra, a súlyozást pedig három részre osztottam. Az idei évben próbáltam ki elõször a Preston szakál nélküli horgokat, most is ezek közül fogok választani egyet a 12-es elõke végére.
Hideg vízben, finom horgászathoz ennél jobb nem is kell.
Március 17-ét írunk, és végre egy kicsit csillapodott a szél, kisütött a nap, és a munkám se gátolta a horgászat semmihez sem fogható érzésének élvezetét. Kicsit rozsdásan pakolok kifelé, hosszú volt a tél, nem jönnek olyan könnyen a mozdulatok. A horgászatot a láda és a görgõ elhelyezésével kezdtem, ezután -még a bot összerakása elõtt- az etetõanyag megkeverésének álltam neki.
Bizony az etetõ. Gondolom másoknak is nagy dilemma, hogy ilyen idõben mit, és mennyit etessenek. Én a minõségre szavaztam. Az idei évben találkoztam a Carpselector XT71-es, fekete színû etetõanyaggal. Elõször még kicsit tartózkodó voltam, mert korábban már csalódtam ilyen téli kajákban, de mikor kinyitottam, és megcsapta az orrom a korábban még nem érzett, kellemes illata, akkor már engem meg is gyõzött. Összetétele sokrétû: kukoricát, pelletet, fluoro morzsát, de még tigrismogyorót is találtam benne.
Az XT71-ben minden van.
A terv az volt, hogy sok "csemegét" és kevés etetõt akartam bejuttatni. Bár az XT71 tartalmaz pelletet, én még adtam hozzá kétfajta mikropelletet és csemegekukoricát is.
Extra menü, kifejezetten a halak szája íze szerint.
A bekeverést víz helyett- a hideg vízre való tekintettel- CSL likõrrel tettem, mert ez segíti az aromák oldódását ezen a hõfokon. Nem kellett hozzá sok, mert rendkívüli tapadó erõvel bír az etetõ. Pár perc alatt tökéletes állagot kaptam, és különösebb erõlködés nélkül tudtam gombócot formálni, nem okozott gondot a nagymennyiségû pellet, kukorica.
Minden szemest felvett, pedig alaposan megterheltem. Le a kalappal!
A gombócokat a bot összerakása után, poharazva juttattam be a fenékmérés alatt talált gödörbe. Nagyon könnyen ment a betolás még koszos kézzel is, mert a Stradivari felületét ultrahanggal kezelték, és úgy csúszik, mintha légpárna lenne a kezem és a bot között. A pohárba nem csak a gombócot raktam, hanem minden alkalommal megfûszereztem jó csipet csontival, hátha a lassan süllyedõ, vergõdõ lárvák segítenek elõbb odacsalni a bajszos ebédvendégeket.
Remélem ízleni fog a menü.
Sikerült kényelmesen elhelyezkednem, pedig elég lusta voltam, nem cipeltem ki mindent a partra. Még szerencse, hogy korábban már beruháztam egy Topmix kis szerelékes asztalkára, amin most minden elfért, amire menet közben szükségem lehetett.
Kevesebbet kellet cipelni, gyorsabban felállítottam, és ami kellett, az elfért rajta.
Sajnos mire csak a horgászatra kellett volna koncentrálnom, addigra az oldalszél is felerõsödött. Úgyhogy elsõ alkalommal megtapasztalhattam, hogy botom mennyire nem engedelmeskedik a természet erõinek. A derekam a végére megfájdult, de a bot nem engedett, nem hajlongott össze-vissza.
Nagyvenyim, viharos szél, de a rakósom még mindig jól áll !
Bár a víz nagyon hideg volt, de szerencsére az etetõ meghálálta a belé vetett bizalmat. Ha nem is állt felhõben az etetésen a nyálkás testû sereg, de azért volt módom kipróbálni, hogy mennyire passzol az 1,8-as csõgumi a gyengébbik topsethez. Elõször fogtam két óvatos kárászt, és úgy megörültem nekik, hogy nem csak a fotózást úszták meg, de haltartóba sem kerültek, hanem egybõl visszanyerték a szabadságukat.
Fél óra szünet után már tûkön ültem, mert apró buborékokat véltem az úszóm körül felfedezni, amit nem tudtam másnak betudni, mint a pontyok jóízû böffentésének, akik elégedettek a lakomával, és egy könnyû, két szem csontiból álló desszertre vágynak. Szerencsére nem kellet sokáig várnom, az antennaközépre súlyozott úszom komótosan merült alá. Akasztást követõen nem nevezhetnénk vehemensnek a védekezést, de ilyen hideg vízben én valószínûleg úszni sem tudtam volna.
Gyönyörûen nyúlt a bot a hal után, a guminak szinte semmi dolga nem akadt.
Két kézzel nehéz fárasztani, szákolni, és fényképezni is.
Úgy néz ki, hogy a "desszert" bejött, a 16-os horog pedig jól akadt.
Gyönyörû emlék leszel!
Ezután még fogtam egy kisebb és egy nagyobb pontyot is, de õk nem lesznek olyan emlékezetesek, mint az elsõ, amit az új rakóval fogtam.
Próbaképp a végén felraktam az utolsó tagot a minitoldó helyére és ledöbbentem. Mintha nem is tettem volna semmit. Ugyanolyan könnyû és feszes maradt a bot. Dicséri a tervezõt, és a gyártót, akik így eltalálták a súlypontot.
11,5 m
13 m
Az ég beborult és lehûlt a levegõ, a szél tovább erõsödött, a kezem lefagyott, de boldogan pakoltam össze, mert felavattam az új botot. Soha rosszabb évkezdést.
Ami ehhez a csodálatos naphoz kellett
Írta, fotózta: Molnár Tamás
