Tehát a gébek miatt köves aljú mederrész szóba sem jöhetett. Ezek a kis ördögök ugyanis csak olyan helyen laknak, ahol el tudnak bújni a ragadozók elõl (mert a süllõ és a harcsa étlapján igen elõkelõ helyet foglalnak el), illetve ott, ahol rá tudnak tapadni a kövekre, hogy ne kelljen úszniuk. Ismerek néhány puhább, kagylóval teli aljzatú, lassú áramlású partszakaszt, így aztán a délutánom e helyek felderítésével telt. Miután találtam egy nekem tetszõt, vágtam két karót, és azokat a parttól mintegy három méterre letûzve fixáltam a csónakot.
Elpusztult kagylóval kirakott partszakasz...
... ahol kagylóhéjak tízezrei borítják a vízpartot...
... és a meder oldalát is, ahol azonban még élõ példányok is találhatók, hatalmas táplálékbõséget nyújtva ezzel az idelátogató halaknak
Az általam kiválasztott szakaszon azonban kevesebb a kagyló...
... és a meder vékony, kemény iszappal borított, amiben szívesen keresgélnek a pontyok
A hatos bolognaim pont elérte azt a kis törést, ahol a meder lejtése a 2,30 m-es mélységben megszûnik. Fontos, hogy a Dunán a pontyot is olyan helyen keressük, ahol van vízmozgás. Nem kell erõs folyás, de legyen egy kis áramlás. Úgy ítéltem meg, hogy a kiválasztott helyemet 2-3 g-os úszóval meg tudom horgászni. Hiába, itt is szeretem a finom felszerelést. Sokkal élvezetesebb a kapás, ha látom eltûnni az úszóantennát, mintha a zsebemben, a botoktól távol csipogna egy kínai kütyü, figyelmeztetve arra, hogy valami felakasztotta magát a horogra, és ideje volna kihúzni.
Bekevertem az etetõanyagot, ugyanazt, amit már évek óta eredményesen használok az õszi Dunán, amikor a ponty a tét. Aztán leültem a csónakdeszkára, és figyeltem a vizet.
A jól bevált etetõanyag keverék
Mondhatnám, ?elpöfékeltem egy pofa dohányt", de hát nem dohányzom, így maradt a tiszta levegõben való nézelõdés. Jó félóra is eltelt, mire az elsõ halmozdulást láttam. Mintha ponty löttyent volna, tõlem olyan ötvenre. Pont nem arra néztem, ezért nem voltam benne biztos, mármint abban, hogy ponty volt. A következõ úgy negyedóra múlva azonban már megvolt. Nem volt nagy, de aranysárga teste nem hagyott kétséget. Ez sem volt közel, de hát arra való az etetõanyag, hogy idecsalja õket. Szépen kihúztam a bolognait, majd az etetõanyagot a spicchez szórtam. Még meghintettem a környéket egy kis kukoricával, és mint aki jól végezte dolgát, a kora estében visszaindultam a kikötõbe. A horgászatot reggelre terveztem, addigra az etetés is beérik, odajönnek a pontyok, ha tetszik nekik.
A derengõ reggelben a csónak orrát a Dunának fordítom. Élvezem, ahogy szántja a tükörsima vizet.
A reggel elsõ fényei már a vízen találnak
Mintegy 12 percnyi motorozás áll elõttem az elõzõ este etetett helyig. Menetközben elõkészítem a botokat és megreggelizek. Már több csónak is van a vízen, pedig azt hittem, elég korai vagyok.
A hajnali vízen már többen is próbálkoznak
Helyemhez közeledve leállítom a motort, az utolsó 100 métert evezõvel teszem meg. Figyelem a vizet, de nincs mozgás. Erõs frontot mondott délutánra a ?pesti ember". Remélem, ezt még nem érzik a halak. Óvatosan a karókhoz kötöm a csónakot, és felszerelem a hatos botot. 2 g-os pontyozó úszó, 20-as zsinór, 8-as horog. Eresztékállítás, majd a horogra két szem epres kukorica kerül.
A szerelék: 20-as zsinór, 2 g-os Lacy pontyozó úszó, 8-as Gamakatsu horog
A horogra 2 szem Magic Corn epres kukorica kerül
Ráteszem az elõzõ napi etetésre, majd dobok néhány szem kukoricát az úszó környékére. A mozdulatlan úszót bámulom, és azon gondolkodom, ha lenne itt hal, már felvette volna a csalit. Aztán az úszó lassú merülése jelzi, hogy valaki van a helyen, de ez még nem kapás, csak beleúszás. Nekiállok, felszerelem a hetes botot is, hátha az etetés mögött ólálkodik a hal, jól bevett pontyszokás szerint. Erre a botra ugyanolyan típusú, de 2,5 g-os úszó kerül, a felszerelés többi részlete megegyezik a másikkal. A csali is ugyanaz. Szépen beültetem a másik elé. A nap pont szemben van, alig látom az úszókat a víz tükrözõdésétõl. Nyújtogatom a nyakam, hajlongok, hogy lássam, mikor is a hétméteres bot úszója kapást jelez, eltûnik a víz alatt. Gyorsan körülnézek, hogy nem akadt-e el a zsinór valamiben, majd bevágok. A horog határozottan ül, a hal szép komótosan elindul jobbra, a part felé. Gyorsan kiveszem a másik pecát, és minden figyelmem a halra összpontosul. Még mindig nem vette észre, hogy horog van a szájában, szépen sétálgat jobbra-balra.
?Nem nagy", gondolom, és a féket lefogva megemelem a botot. A hal a fenéken marad és különösebb idegeskedés nélkül a Duna közepe felé veszi az irányt. A keményre fogott fékkel talán ötven métert megy, majd visszafordul. A csónak elõtt kezd körözni, és néhány perc elteltével fölfekszik a vízre. ?Micsoda monstrum", jegyzem meg meghökkenve és hatalmas örömmel, majd némi ügyeskedés után beletuszkolom a merítõmbe és a csónakba emelem. ?Atya ég, ez van húsz kiló", villan át az agyamon, ez biztos egyéni rekordom. Legszívesebben ugrálnék örömömben, de nem tehetem, részben, mivel csónakban vagyok, részben pedig a halat kell gyorsan vízbe tennem. De elõbb elõ a telefont, gyors fénykép az ismerõsöknek, köztük Döme Gabinak is, hadd sárguljanak, majd pányvázás és vissza a vízbe.
?Ha ez ilyen gyorsan jött, biztos lesz több is", gondolom, és visszateszem a pecákat. Az öröm, a hal mérete most kezd tudatosulni. Kívánom mindenkinek, éljen meg hasonlókat! Majd két órát kellett ülnöm a következõért, egy gyenge hármasért. ?Mára befejezem", döntöttem. A helyet jól megszórom, hiszen másnap reggel itt akarok kezdeni.
Kiborítom a tejesládámból a sok kacatot, teszek bele egy kis vizet és beleterítek egy törölközõt, majd lebirkózom újfent a pontyot, aminek csak a fele fér a ládába. Gondosan leterítem egy vizes takaróval, hiszen húsz percet ki kell bírnia, míg kamera elé állhat.
Várszegi Gábor barátom (és most már a paksi boltom vezetõje) vár a parton. A pontyot gyorsan vízbe teszem, hogy egy kicsit észhez térjen, amíg váltunk néhány szót. Közben néhány bámészkodó csodálja a halat, teljes megvetésüknek és csodálkozásuknak adnak hangot, mikor közlöm, hogy fotózás után elengedem. Az emberi mohósággal és tudatlansággal kellet most is szembesülnöm... Miközben mindenki a száját nyalogatta és a nagypontyból készült (képzeletbeli) hallét ízlelgette, fel sem fogta, hogy mennyi mindenen kellett átmennie ennek a gyönyörû halnak, hogy egyszer egy szerencsés horgász megfoghassa. Ez a tõponty biztos, hogy idõsebb 10 évnél! 10 év az élõ Dunán nagyon nagy idõ! Mennyi rapsicot, mennyi halászhálót kellett kikerülnie, hogy éltben maradhasson. Mennyi veszély leselkedik rá nap mint nap?! Egy ekkora hal nemzeti kincs, amelyet nem vihet el, nem vághat le a kifogója! Tudom, hogy most még megdöbbenve olvassátok soraim, de amikor majd csak fotókon fogtok 10 kiló feletti pontyot látni, és kizárólag szuperintenzíven telepített tavakon, szuper drága napijeggyel foghattok kapitális halakat, ahol ?mellesleg" a kifogásuk után azonnal vissza kell engedni õket, jusson majd eszetekbe ezen gondolatsor! Egyre idõszerûbb és sürgetõbb, hogy ne csak alsó, hanem felsõ méretkorlátozás is bevezetésre kerüljön MINDEN természetesen vízen, amíg nem késõ, amíg van mit védeni...! De már most a 24. órában vagyunk!!!
Gyors mérés: 18,62 kg
Egy kicsit fölé saccoltam, de így is rekordom, ráadásul a Dunából, ami számomra igen magasra emeli az értékét.
Aztán irány a túlparti homokzátony és a fotók tömkelege, majd búcsú a HAL-tól. Íme, az eredmény, kommentár nélkül:
Írta és átélte: Papp József
Fotók: Várszegi Gábor és Papp József
