Szerdán kezdtem el az etetést a jól bevált tejsavas erjesztésû kukoricával, amit tourteau-val ragasztottam össze. Másnap a kora reggel fényei már a vízen találtak. A part menti fákat aranyra festették a hajnali nap sugarai.
Kék égbolt, hajnali fények, feszített víztükör, mi kell még?
Mostani helyem is közel van a parthoz
A vödörben az etetõ, tejsavas kukorica tourteau-val ragasztva
Az etetõm közelrõl
Fûzõtûn a Hínár-Sás kukorica, amely szilikon elõkére fûzve kerül a horogra
Ugyan az kerül az etetõkosárba is, mint amivel etetek
A szerelék bevetésre készen
Botjaim a vizet ?figyelik"
Az etetésen sok hal volt, dévérek. A feederbotok spicce szinte nem tudott megállni a beleúszó halaktól. Fölették az etetésnek beszórt kemény kukoricát, fölvették a négy szem fûzött kukoricát is. Másnap, harmadnap a helyzet semmit sem változott, dévérek minden mennyiségben és általában két kiló fölött. Tudom, hogy sokak számára nagyképûségnek hangzik, de egyszerûen nem lehetett horgászni tõlük. Ha az ember nem ezt akar fogni, akkor rendkívül zavaró tud lenni.
A 2-3 kg-os dévérektõl nem lehetett horgászni
Ez a majd négykilós példány egyéni rekordom lett
A negyedik nap úgy mentem horgászni, ha megint ?csak" dévér jön, abbahagyom az etetést, és más helyet nézek.
Aztán teljes meglepetés: mozdítás sincs. ?Mi történt? Jó lenne legalább egy dévért fogni!", gondolom, és elmosolyodok magamban. ?Ha ló nincs, jó a szamár is!", idézem a közmondást.
Már majdnem dél van, mikor is utolsó lehetõségeként a halaknak, a bal oldali botomon rövid elõkét teszek a kosár elé, és egy kis hungarocell darabkával meglebegtetem a két szem fûzött kukoricát. Hátha!
Még három perc sem telik el, és a botom bebólint. A bevágást követõen vad húzás, majd amurra jellemzõen, beáll a folyásba és viteti magát a vízzel. Eloldom a csónakot, és utána csorgok. Rendkívül erõsen védekezik, de azért sikerül megnéznem. Amur, szép hosszú, saccolom vagy 23 kilósra. De nem adja fel, újra és újra a mélybe tör, vagy rövid kirohanásokat tesz. Az erõs déli szél miatt kétszer is beindítom a motort, hogy a hal fölött maradjak. A szél azonban benyom egy kõsarkantyú mögé. ?Sebaj", gondolom, ?itt sekélyebb a víz, könnyebben fárasztok, csak ne legyen akadó, amibe belemehet."
Az amur elsõ bemutatkozása...
... amit még sok követett...
... de nem adta fel...
... a végsõkig küzdött
A merítés elõtti utolsó pillanatok
A végére annyira elfáradt, hogy sajnos elpusztult
Az amur nem adta fel egykönnyen. Ilyen erõs példánnyal még nem volt dolgom, pedig húzom rendesen. Közel fél óra, mire szákba kerül.
Nem olyan nagy, mint gondoltam, de majdnem végigéri a csónakom alját
Hosszú, de nem kövér, olyan 20-ra saccolom. Pányvára kerül a fényképezésig, de nem mozdul. ?Hát ezt meg mi lelte?", teszem fel a kérdést magamnak. Egyszerûen annyira elfáradt, hogy elpusztult. Ilyennel még nem találkoztam. Lehet, hogy a végsõkig kihajtotta magát és infarktust kapott...?! Kár érte!!!
Az amur 18,20 kg-ot nyomott a mérlegen.
Visszakötöttem a helyemre, ki akartam próbálni, hogy a hal csak véletlen mûve volt-e. Ellenõriztem a 25-ös zsinóromat, de sértetlen volt, nem kellett újraszerelnem. Most mindkét botomra lebegtetett kukoricát tettem, és láss csodát: öt perc múlva vízre hajlik a bal oldali. Éppen elkezdem a fárasztást, mikor a jobb oldali is elindul. Egyik bot a kezemben, másik a térdem közt, mindegyiken amur. Szerencsére csak kicsi, négy-öt kilós példányok, ezért nem kell elengednem a csónakot.
?Én marha, az amurok közül húzkodtam azokat a nyálkás ?lapátokat", villan át az agyamon. ?Milyen régen kipróbálhattam volna ezt a lebegtetett kukoricát, hiszen már máskor is mûködött".
A halakat elengedtem, hiszen méretüknél fogva nem voltak fotóalanyok. Gyors etetés másnapra, és irány a kikötõ.
A további napok egyik 12 kilós amurja
Még négy napot szántam az amurokra. Minden nap fogtam több példányt, több tíz felettit is, de az elsõnél nagyobbat nem. Végig a lebegtetett kukorica volt a nyerõ és a reggel 7 és 11:30 közötti idõszak. Késõbb nem volt kapás.
Ezután részben, mert elfogyott az amurokra szánt idõm, részben pedig felhalmozódott teendõim miatt abbahagytam az etetést. Néhány nap múlva, amikor legközelebb idõm engedte, figyelmemet már a pontyok irányába fordítottam. Hamarosan errõl is fent lesz a beszámoló!
Papp József
