A csontiragasztás kellékei
A csontiragasztás célja az, hogy a csontit egyben, nagy mennyisében, egy helyre, lehetőleg a csalink közelébe tudjuk bejuttatni. A csúzlival lőtt szemes csonti a víz felszínén szétszóródva hullik be a vízbe, míg a gombóccá gyúrt ragasztott csontink a vízbe dobva azonnal elsüllyed, pontos dobás esetén, a horgon lévő csalink közelében, és ott, a vízben, egy szűk körben oldódik, esik szét a gombóc a víz hatására. Nem árt, ha tisztában vagyunk vele, hogy az általunk használt csontiragasztó mennyi idő alatt bomlik szét a vízben, erről nagyon egyszerűen tudunk információt szerezni, ha egy kisebb csontigombócot vödörben vagy tálban vízbe tesszük, és figyeljük viselkedését. Ráadásul arról is elég jó képet nyerhetünk, hogy mi is történik az etetésünkkel, mit talál ott a hal.
A csontigombóc kis helyre koncentrálja a halcsapatot.
Felhasználási lehetőségei elég tágak. Dobhatjuk, lőhetjük rakósbotos, vagy matchbotos horgászatnál, de feederkosárba is tehetjük. Nagy távolságra való eljuttatását a gombóc nehezítésével, kavics hozzáadásával segíthetjük.
Nézzük hát a csontiragasztás menetét:
Veszünk kettő darab edényt, és azokat teljesen tisztára, szárazra töröljük.
Fogjuk a boltban megvásárolt csontkukacunkat, amelyben valószínűleg fűrészpor található. Elsődleges feladatunk a csonti ettől, illetve mindem egyéb szennyeződéstől való megtisztítása. Ezt kétféleképpen tehetjük meg:
A boltban kapott csonti általában fűrészporral keveredik.
- Az első módja a rostálás, amit a következő módon végezhetünk el: a csontit felrakjuk egy apró lyukbőségű (a csonti ne potyogjon át rajta) rostára, és kiszitáljuk a forgácsot.
A rosta lyukain átszitáljuk a fűrészport.
Ildomos egyszerre nem túl sokat tenni a rostára, mert ha sok az anyag, akkor a forgács nem fog elszállni. Ha keveset rakunk egyszerre, akkor szépen letisztázható, és minden nemű portól, szennyeződéstől megtisztíthatjuk az árut. A rostát egészen addig rázogatjuk, amíg látjuk, hogy jön belőle hulladék. Ha a csalink teljesen tiszta, belehelyezzük az egyik, tiszta dobozba.
- A csonti megtisztításának másik technikája az úgynevezett szelelés. A csontit egyik dobozból a másikba magasról átöntjük, és így kifúja a szél közüle a szennyeződéseket.
Szeleléskor a légmozgás segítségét vesszük igénybe.
Amikor teljesen por-, és szennyeződésmentes a csontkukacunk, akkor egy alig nedves ronggyal még áttörölgetjük a csalit, ezzel a csontijainknak a bőréről szedjük le a még rajta maradt porszemcséket, hiszen a bőrét szeretnénk megragasztani, és az esetleges szennyeződés megakadályozhat minket ebben. Ezért
kell teljesen tisztára takarítanunk a nyüveket.
A tökéletes eredmény érdekében áttörölgetjük.
Mikor már teljesen tiszta a ragasztandó felület, akkor fogjuk a csontiragasztót - ki milyet használ -, és egészen kevés port viszünk föl, épp csak annyit amennyi által a csontik bőrére egy vékony porréteg kerül.
Finoman bánjunk a csontirgasztóval.
Lehet a csontit magában megragasztani, és úgy dobni, kb. 30 méteres távolságig a csonti saját magában is eljutatható csúzlival. Ha ennél nagyobb távolabbra szeretnénk lőni, akkor összekeverjük a kukacot kaviccsal, ezzel nehezítve a gombócot. Ezt én úgy teszem, hogy a kavicsot külön ragasztom meg a csontitól, és a végén dolgozom össze. Tehát a kavicsra is ugyan úgy öntök egy kis port, és kellően összekeverem.
A kavicsra is csontiragasztó kerül.
Amikor ez megvan, akkor jöhet a turpisság!
Felhúzzuk a gumikesztyűt! Először is higiéniai okokból, mert a kezünkön akadnak apró pici sérülések, és ezek ne fertőződjenek el. A másik (prózai) oka a gumikesztyű használatának, hogy a csontiragasztó nem ragad rá az ember kezére másfél centi vastagon. Ragasztás után csak levesszük a kesztyűt, és már is tiszták vagyunk, és nem kell a drága horgász időt a kezünk megtisztításával tölteni.
Gumikesztyű, a turpisság.
A csontiragasztás leges-legfőbb kelléke a jó ragasztón kívül, egy jó spriccni! Ezt a precíz nedvesítéshez használjuk. A spriccninek a következő kritériumnak kell megfelelni: porlasszon! Minél több apró cseppből áll a felvitt víz, annál nagyobb területen, és annál egyenletesebben oszlatja el a vizet. Ebből következően minimális vízzel lehet megnedvesíteni az, akár egészen nagy felületű csontit, illetve kavicsot. Így biztos nem áztatjuk el a ragasztást.
Megnedvesítem mindkét edény tartalmát. Majd megpróbálom úgy eloszlatni, hogy ne legyen bennük poros vagy nedves rész. Mindenhol egyenletes legyen a ragasztás.
Spriccnivel, óvatosan vizezzünk.
Először könnyebben sodorgatható a csontkukac, ha nem teszünk hozzá túl sok nedvességet, majd egyre inkább kezd szépen összeállni gombóccá, illetve gyakorlatilag egy nagy masszává. A magam részéről a nedvesítés után hagyom pihenni pár percet, hogy össze tudjon állni a ragasztás.
Összedolgozzuk a csontit a vízzel és a ragasztóval.
Miután össze van ragasztva a pondró, és gombóccá formálható, akár dobható is. Illetve most dolgozhatjuk össze a kaviccsal, ez már egy tésztagyúró jellegű mozgássor, amivel próbáljuk a csontik közé bejuttatni a már megragasztott kavicsot.
A kavicsot is megvizezzük.
Összekeverjük, majd összegyúrjuk a csontival.
Ha nem lett tökéletes, még korlátozottan van lehetőségünk korrigálni.
Ha túl sok ragasztót tettünk rá, akkor utána kell nedvesíteni, de nagyon óvatosan, mert így meg van az esélye, hogy elázik.
Ha esetleg túl van vizezve, és még nagyon mászkálnak, akkor utánporozással lehet korrigálni. Vagy ellenkező esetben, ha némi pihenőt követően is még szétesnek, nem ragadnak egymáshoz kellő képen, óvatosan megspriccnizzük, hogy a ragasztópor aktivizálódjon. De ne aggódjunk, pár alkalom alatt mindenki kitapasztalja a megfelelő arányokat.
Ezután megpróbáljuk egyenletesen, vízszintesre eldolgozni a masszát, majd ráhelyezünk egy azonos méretű edényt, mint amiben ragasztunk. Jól lenyomkodjuk, megtapossuk.
Levegőtlenítve még jobban összeragad.
Ezt azért tesszük, hogy a csontik közül kinyomjuk a levegőt, és ezáltal jobban egymáshoz ragad a bőrük. Ha kellően kinyomtuk a levegőt, és jól sikerült a ragasztás akkor, akár egy egész nagy labdát is tudunk belőle készíteni.
Nagy labda.
A masszából lehetőleg közel egyforma méretű darabokat szakítunk, és gombócokká formáljuk azokat. Abban az esetben, ha egyforma golyókat sikerült gyúrni, remélhetőleg egyforma lesz a súlyuk is, és ugyanoda fognak esni a gombócaink.
A vízben szétbomló csontigombóc.
Miután már megszabadultunk a kesztyűtől, már könnyedén ragad az ember kezéhez a ragasztó. Ezt megelőzhetjük úgy, hogy valamilyen púder finomságú anyaggal Pl:
szúnyogszétválasztóval, vagy kukorica lisztel, bekeni az ember a kezét, így nem tapad hozzá a bőrünkhöz a ragasztó. Ezáltal nem lesz sem a kezünk, sem a felszerelésünk piszkos.
„Púderes” kézhez kevésbé ragad a gombóc.
Kis gyakorlással könnyedén megtanulható, és a ragasztott csonti sok esetben csodafegyvernek számít. Érdemes megtanulni ezt a nem túl bonyolult, nem csak a versenyhorgászatban jó eredményeket felmutató technikát.
Gyulai Ferenc