Fehér busa Hypophthalmichthys molitrix Cuvier & Valenciennes A busa két faja még 1963-ban az amurral együtt került betelepítésre hazánk vizeibe. Azóta a hazai körülményekhez kitűnően alkalmazkodó fehér és pettyes busa szinte kivétel nélkül minden folyónkban, tavunkban és mesterséges vizünkben elterjedt. Honosításának indoka, hogy hazánk halai közül hiányzott az, amelyikre jellemző az algaszűrő élelemszerzési forma. Mivel a telepítésből és a természetes szaporulatból kialakult hazai busaállomány visszafogása még halászati eszközökkel sem egyszerű és megoldott feladat, egyes vizekben nem csak hatalmas csapatai, hanem óriásra nőt egyedei is megfigyelhetők. Tipikusan folyóvízi hal, de a tavakban és holtágakban is megél. Teste oldalról erősen lapított. Feje nagy, szája felső állású. A hátúszó rövid és magas. A mellúszó nem éri el a hasúszó tövét, a farokalatti úszó viszonylag hosszú. A faroknyél magas, a farokúszó mélyen kivágott. A hasvonal jellegzetes éle a kopoltyúktól egészen a farokalatti úszókig terjed. Pikkelyei vékonyak és aprók, melyek ezüstösen és ólomszürkén csillognak. A hátoldal szürke, esetleg zöldes árnyalatú, az oldalak és a has ezüstösen fehérek. A hát- és a farokúszó szürke, a többi úszó sárgás árnyalatú. Ivarérettségét 5 – 6 évesen éri el. Érdekes, hogy őshazájában ez 3 – 4 év. A folyók felső, gyors áramlású, zátonyos szakaszán, a felszín közelében ívnak, 23-24 °C-os vízben. 1,2 mm átmérőjű ikráinak fajsúlya azonos a vízzel, emiatt ikrái a vízen lebegve messzire sodrodnak a folyóban. Táplálékát a vízben lebegő apró lényeket, algákat, rákocskákat szűrik folyamatosan, a felcsalizott horgot csak egészen kivételes esetekben veszik fel. (A kialakulóban lévő horgászmódszer lényege, hogy nagy mennyiségű etetőanyag folyamatos beszórásával egy víz alatti felhőt alakítanak ki, és abban kínálják a piciny, csontkukaccal csalizott horgot). Ívási ideje: június - augusztus Méret és tilalmi oltalom alá nem helyezett hal.
