Aranykárász Carassius carassius Linné Őshonos halunk az aranykárász valaha minden álló és folyóvízben fellelhető volt. Mára az ezüstkárász kiszorította, emiatt most már csak elvétve találkozhatunk vele. Igénytelen, szívós hal. Az egészen mostoha körülményekhez is jól alkalmazkodik, oxigénigénye rendkívül alacsony. A vízinövénnyel benőtt, iszapos aljú, sekély, gyorsan felmelegedő vizek részein tanyázik előszeretettel. Nagymértékű megritkulását az magyarázza, hogy az ilyen élőhelyek kiszáradtak vagy kikotrásra kerültek. Folyókon az áramló szakaszokat kerüli. Az aranykárász feltűnően magas hátú, kerekded hal. Pikkelyei nagyok, erősen ülnek. Szája körül nincsenek bajuszszálak. Feje kicsi, rövid, szája felső állású. Szeme közepes nagyságú. A mell- és a hasúszó rövid, a hátúszó hosszú és magas, széle a kifejlett példányoknál domború. A farokalatti úszó rövid, viszonylag magas. Színezete elég tág határok között mozog, melyet a környezete befolyásol. Háta sötétbarna, néha egészen feketés, a dús növényzetű, mocsaras élőhelyeken csak a hasán sárgás-rezes színű. A tiszta állóvizekben feje olajzöld, háta zöldesbarna néha sárgásbarna, oldalai aranysárgák, a has sárgásfehér néha halványvörös árnyalattal. Az írisz sárga színű, szélén aranyozott. A fiatal egyedek faroknyelén, a farokúszó tövénél fekete folt látható. A folyóvízi példányok színe világos, ezüstösen csillogó. A páratlan úszók szürkéssárgák, a páros úszók vörhenyesek. A hashártya az ezüstkárászétól eltérően nem fekete. 2 – 3 évesen éri el az ivarérettséget. Ívási ideje májustól júniusig tart. Amikor a vizek hőmérséklete eléri a 14 – 15 oC vízhőmérsékletet csapatosan keresik fel a sekély részeket. 1,4-1,7 mm átmérőjű, sárgás színű, 120-300 ezer szemű, erősen ragadós ikrát raknak a víz alatti növényzetre. 10 napos korukban a kikelt lárvák már zooplanktonokkal táplálkoznak. Táplálékát apró állatok, lárvák teszik ki, de a különféle apró növényi magokat is előszeretettel fogyasztja. Ivási ideje: május – június Méret és tilalmi oltalom alá nem helyezett hal.
