Arapaimák földjén 2.

A repülőtérre kértük a szálloda buszát, mert információink alapján Trinidad sem a jó közbiztonságáról híres. Telefonunk után nemsokára megérkezett a szálloda mikrobusza és a tényleg közeli szállodába vitt bennünket. A késő éjszaka ellenére kedvesen fogadtak bennünket, sört és üdítőt kínáltak és megígérték, hogy segítenek elintézni a poggyászainkat is.


Kényszerszállodánk hallja


Kilátás a szálloda tetőteraszáról


Kilátás a szálloda tetőteraszáról

Reggeli után város, illetve sziget nézésre indultunk. Trinidad és Tobago két szigetből álló kis ország Venezuela partjaitól 11 km-re az Atlanti Óceánban. Másfél millió lakos, szép tengerpartok és borzalmas közbiztonság. A főváros Port of Spain 130.000 lakossal, gyakorlatilag semmi látnivalóval.
Kértük a szálloda tulajdonosnőjét, hogy kerítsen nekünk egy taxit, hogy megnézhessük a fővárost. Ő a saját apukáját javasolta, aki egy telefonhívás után rövidesen fel is vett bennünket.


Sofőrünk, aki egyben idegenvezetőnk is volt.

Első körben rögtön elmondta, hogy a városban igazából nincs látnivaló, de a sziget túlsó oldalán szép tengerpartok vannak és ő szívesen megmutatja nekünk. Azt is mondta, hogy ha kiszállunk az autóból, az értékesebb cuccainkat vigyük magunkkal, az autóban ne hagyjunk semmit, mert könnyen lába kél. Megfogadtuk a tanácsát, de megbeszéltük, hogy visszafelé azért teszünk egy kört és egy rövid sétát a városban.
Útközben, kihasználva az alkalmat,, megálltunk egy kókuszdió árusnál, akinél friss kókusztejet ittunk.


A kisöreg hatalmas macsétával bontotta a kókuszt.

A rivid megálló után a város és talán a sziget legfontosabb látványossága, a Fort King George erődbe mentünk. Ez egy kis erőd a város fölötti dombon. Valamikor innét vigyázták a várost és kikötőjét.


King George erőd tiszti épülete


Az erőd ágyúi, melyek egykor a várost vigyázták

Az erődlátogatás után a sziget túlsó oldala felé vettük az irányt. Hegyek közt vezetett a nem túl hosszú, kanyargós út. Közben a sofőrünk magyarázta, hogy a különböző városrészek mennyire nem biztonságosak és hogy éppen tegnap lőttek le ezen a környéken 3 embert.
Közben, mint egy mondandóját megerősítendő, minden ház, építmény, üzem körül magas kerítés és a kerítés tetején még egy-két sor NATO szögesdrót tekercs is volt, mely szintén a közbiztonság állapotára utalt.

A hegyeken átkelve gyönyörű látvány tárult elénk. Csodálatos tengerpart terült el alattunk.


A hegyen átérve az első autóspihenőből ez a látvány fogadott bennünket.


Tibi fiam sem hagyta ki a fotó lehetőségét

Úti célunk, a híres Maracas Bay felé folytattuk utunkat. Odaérve csodálatos tengerpartot láttunk, de sofőrünk elmondása szerint ettől szebb is van. Tehát tovább mentünk.
Néhány kilométer után még szebb partszakaszra értünk, ahol meg is álltunk.


Las Cuevas Beach


Zoli fiam szerint olyan, mint a „Kincs, ami nincs” című filmben

Ez a homokos tengeröböl tényleg olyan volt, mint a filmekben. Fehér homok, kék tenger, pálmafák. És ami feltűnő volt a néhány ember. Igazából nem is értettük, hogy egy ilyen szép helyet miért nem árasztanak el a turisták. Európában, Amerikában tél van, itt meg meleg tenger, napsütés, ember meg egy szál sem. Aztán fény derült erre is. A közbiztonság miatt nem szívesen jönnek ide.


A tengerparton rajtunk kívül, csak talán még ha öten voltak.


Így aztán bejártuk és készítettünk néhány szép fotót


Tibi itt is kihasználta az alkalmat

A homokos tengerpart egy részét bejártuk, majd úgy döntöttünk, ha már itt vagyunk megmártózunk a Karib tengerben. A víz kellemesen hullámzott és legalább 26 fokos volt.


Fürdés a Karib tengerben

A mintegy két órás fürdés és nézelődést követően visszaindultunk a szállodába. Útközben azonban megálltunk a Maracas öbölnél és a „hamburgeresnél” ettünk egy cápa hamburgert. Nem szeretem a halat, de úgy voltam vele, ha már itt vagyok….


„Cápaburger”, éppen olyan hal íze van,
mint a tengeri halaknak, csak nincs benne szálka.

Az ebéd után folytattuk utunkat. Sofőrünk bevitt bennünket a városba és egy parkolóban kitett bennünket, gondosan elmagyarázva, hogy ezen az utcán elmehetünk a Kentucky Fried Chicken-ig, majd ott kétszer jobbra fordulva, a párhuzamos utcán jöjjünk vissza, de erről az útvonalról ne térjünk le, ne hagyjuk el egymást és nagyon figyeljünk. A városnéző sétánk mintegy 45 percig tartott. Visszatérve, a parkoló menti parkban, iskolás gyermekek tüntettek a gyermekbűnözés ellen. Ez gyakorlatilag mindent elmondott….

Az autóhoz érve sofőrünk örömhírrel várt bennünket: csomagjaink megérkeztek, az AA kiszállította a szállodába. Ezzel elhárult az akadály a továbbutazás elől.
Azonban a csomagjainkat az amerikaiak egytől-egyik kinyitották, azokból a terepmintás ruhákat kivették, a bottartó csövet is kibontották és Zoli Nomura pergető botját eltörték. Erről első amerikai utam jutott eszembe, mikor is az első US Openre utaztunk D. Gáborral és rakós botjainkat eltörték. Igazából értetlenül álltunk a dolog előtt, de a kár nem volt akkora, hogy ne folytathassuk utunkat, így másnap reggel elindultunk Guyanába.

Folytatás következik!